LMP: A Fidesz sajtóbirodalmat épít Erdélyben

2011.06.10. 17:12

Az LMP szerint az Orbán-kormány egy alapítvány mögé bújva épít politikai hátországot és sajtóbirodalmat Erdélyben - fogalmaz pénteki közleményében Karácsony Gergely és Dorosz Dávid. A párt frakcióvezető-helyettese, valamint az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagja szerint az erdélyi lapokat felvásárló "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány minden valószínűség szerint törvénytelenül kapott 250 millió adóforintot a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy azt a határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére fordítsa.

A két képviselő sajtóhírekre hivatkozva azt írja, hogy a Fidesz egy alapítványon keresztül médiahátteret épít Tőkés László alakuló pártjának, hogy ezzel saját politikai hátországát biztosítsa. "A Fidesz ezzel azt a megosztó politikát exportálja Erdélybe, amit az elmúlt húsz évben Magyarország alaposan megszenvedett. Ez ahhoz vezethet, hogy a magyarság parlamenti képviselete és több száz polgármesteri, helyi képviselő-testületi hely is veszélybe kerülhet" - jelenti ki a két politikus.

Kitérnek arra is, hogy a "Fidesz ráadásul egy olyan alapítványon keresztül vásárolja fel az erdélyi lapokat", amely bejegyzése szerint csak egy nappal azután alakult, hogy megkapta a Szerencsejáték Zrt.-től a 250 millió forintos adományt a "határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére".

adomany

A közleményhez mellékelték a Szerencsejáték Zrt. adománylevelét is. A párt birtokába került dokumentum szerint a Szerencsejáték Zrt. tavaly december 10-én, egy nappal a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány hivatalos bejegyzése előtt már döntött a 250 millió forintos támogatásáról. A támogatás összegét a hivatalos indoklás szerint az alapítvány tevékenységi körében megfogalmazott cél érdekében, a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használhatják fel.

A bíróság honlapján szereplő alapítványi névjegyzék adatai szerint a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány bejegyzése 2010. december 11-én emelkedett jogerőre. A Korda Éva Judit képviseletével működő szervezet a határon kívüli magyar nyelvű sajtótevékenység támogatására jött létre. A Budapesten működő alapítvány az Üllői út 102. szám alá van bejegyezve, ahová a Magyar Nemzet című napilap, a ClassFM és a Lánchíd Rádió is.

Az Udvarhelyi Híradó Kft. június 2-án kiadott, a Székelyhon.ro portálon is megjelent közleménye szerint a cégben többségi tulajdont szerzett a budapesti bejegyzésű Határok Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány. A szöveg kitér arra, hogy az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető székelyföldi médiavállalkozás - az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál - kiadója.

A Székelyhon.ro portálon ismertetett közleményt úgy folytatják, hogy a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány a Magyarország határain kívüli magyar nyelven folytatott sajtótevékenység, ezáltal a magyar nyelv ápolására jött létre. Az akvizíció célja az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető piaci pozíciójának megerősítése - áll az akkor kiadott kommünikében.

A romániai Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap hírportálján június 3-án az jelent meg, hogy Székely Róbert, az Udvarhelyi Híradó Kft. ügyvezető igazgatója kérdésükre elmondta: az akvizíciónak egyetlen célja van, megerősíteni az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető piaci pozícióját. A cikkben kitérnek arra is, hogy az ÚMSZ tudomása szerint az Udvarhelyi Híradó Kft. Háromszéken, Kolozsváron és Besztercén terjeszkedne a jövőben.

A lapnak arra a felvetésére, hogy az alapítvány nevét sem az internetes keresőkben, sem a magyarországi Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Névjegyzékében nem találták, Székely Róbert megemlítette, hogy a szervezet egyik "alapembere" Liszkay Gábor, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa, a Magyar Nemzet című budapesti napilap igazgató-főszerkesztője.

Az ÚMSZ azon kérdésére, hogy a tranzakció során jobboldali beállítottságúvá válnak-e a hírlapok, az ügyvezető igazgató határozott választ adott. "Ennek az alapítványnak semmi politikai színezete nincs. Hogy Liszkay Gáborék a Magyar Nemzetnél melyik párttal szimpatizálnak, az az alapítvány szempontjából semmit nem jelent. Azért vásárolták meg a hírlapok többségi tulajdonrészét, hogy összefogják és erősítsék a határon túli magyar lapokat" - közölte akkor Székely Róbert.