Éhségsztrájkba kezd ötven kaposvári szülő

2011.06.14. 16:45

Szombaton reggel nyolckor körülbelül ötven szülő kezd éhségsztrájkba a kaposvári Toldi Általános Iskola és Gimnázium előtt, így tiltakoznak az intézmény bezárása ellen – jelentette be Klimóné Csongovai Hilda, az iskola szülői szervezetének elnöke.

Elmondta, hogy a két iskola helyzete nagyon hasonló, a somogyi megyeszékhely vezetői nem tárgyalnak velük az ügyben és a megkeresett kormányhivataltól sem kaptak választ, ezért döntöttek az éhségsztrájk mellett.

Lugosi András, a budapesti Janikovszky Éva iskola szülői szervezetének vezetőségi tagja azt emelte ki, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetéből még nem következik, hogy irracionális döntéseket kellene hozni és jól működő iskolákat bezárni.

Felhívta a figyelmet, hogy az iskolabezárásokról szóló döntésekkel az önkormányzatok "szinte kivétel nélkül megsértik a törvényeket". Emlékeztetett arra, hogy Kaposváron nem tájékoztatták a szülőket.

Véleménye szerint a Janikovszky Éva iskola esetében pedig azokat a jogszabályi kritériumokat nem teljesítették, hogy miként kellene tájékoztatást adni a döntésről. Ennek kapcsán azt mondta, hogy közel egy hónapja hozták meg a döntést a Janikovszky Éva iskola bezárásáról, de a jogutód iskola jelenleg nem képes kétszáznál több diákot elhelyezni, miközben 411 gyereket érint a bezárás.