Csökkentik a védő nélküli fogva tartás idejét

2011.06.17. 11:56 Módosítva: 2011.06.17. 13:13
A kiemelt ügyekben az eredetileg tervezett 48 óráról 24 órára csökkentené Lázár János azt az időtartamot, amíg az őrizetbe vett gyanúsított nem találkozhat védőjével. A KDNP-s Rubovszky György ugyanakkor olyan módosító indítványt nyújtott be a büntetőeljárási törvényt megváltoztató csomaghoz, amelyből elhagyná az védő nélküli kihallgatásra vonatkozó pontot. Cser-Palkovics András bővítené a kiemelt ügyek körét.

A tervezett 48-ról 24 órára csökkenhet a védővel való fogvatartotti érintkezés korlátozásának időtartama - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken. Lázár János azt mondta, a büntetőeljárási törvény módosítása - ahogy ő nevezi, a "tisztaság és gyorsítás" törvénycsomag - miatt nincs feszültség a kormány és a frakció között, az igazságügyi államtitkár kritikáját megfontolják.

A büntetőeljárási és a polgári perrendtartásról szóló törvények módosításáról szóló csomagot kedden nyújtotta be az országgyűlésnek az alkotmányügyi bizottság. Az indoklás szerint a javaslattal azt akarják elérni, hogy a büntetőeljárások - különösen az úgynevezett kiemelt ügyekben - gyorsabban lezáruljanak. Korábban maga Répássy Róbert igazságügyi államtitkár is úgy nyilatkozott, hogy az indítványnak a védő nélküli kihallgatásra vonatkozó pontja alkotmányellenes lehet.

Akadoztak az eljárások

Lázár János az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: az elmúlt húsz évben többek között azért rendült meg a közbizalom Magyarországon az állammal szemben, mert bizonyos korrupciós és közéleti szereplők által elkövetett bűncselekmények büntetőügyei akár öt-tíz éven keresztül is elhúzódtak. Példaként említette a Tocsik-, a Postabank- és a Kulcsár-ügyet.

A frakcióvezető nagyon szomorúnak nevezte, hogy az elmúlt egy évben az igazságszolgáltatás mindezt nem érzékelte, sőt bizonyos kormányzati szervek sem, és nem tettek javaslatot a témában. Ezért vette kezébe az alkotmányügyi bizottság és a Fidesz parlamenti többsége az ügyet, és "mindenféleképpen, minden körülmények között ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy olyan büntetőeljárási és polgári perrendtartási módosítások legyenek, amelyek lehetővé teszik az ügyek gyorsítását" - jelentette ki.

A törvénymódosítási javaslat két leginkább vitatott pontjáról szólva kifejtette: a bírósági munka hatékonyabbá tételét szolgálja az az elképzelés, amely szerint az ügyészség megkapná azt a lehetőséget, hogy az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyekben maga dönthetné el, melyik bíróságon emel vádat. Indoklása szerint például a Fővárosi Bíróság olyannyira leterhelt, hogy az ilyen típusú bűncselekmények megtárgyalására évekre van szükség, míg más megyei bíróságok alkalmasak arra, hogy tisztázzák ezeket a kérdéseket, mert nincs olyan mértékű leterheltségük.

Korlátozzák a védővel való érintkezést

Egészen megdöbbentő - folytatta Lázár János -, hogy az ügyvédi kamara elnöke, Bánáti János elfogultsággal vádolta meg a bírókat, és összefonódással vádolta meg a bíróságot és az ügyészséget. Arra tett utalást a kamarai elnök, hogy vidéken az ügyészség jobban tudná érvényesíteni a szempontjait - mondta a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve, hogy ezt a leghatározottabban visszautasítják. "Mi nem gyengíteni akarjuk a bíróságot, az igazságszolgáltatást, hanem erősíteni" - hangsúlyozta.

A másik bírált passzusra, a fogvatartottak védővel való érintkezésének tervezett korlátozására kitérve azt mondta: a kiemelt jelentőségű ügyekben fontos az, hogy a nyomozati szakasz legelején a védővel való érintkezést korlátozni lehessen az igazság felderítése érdekében. Hozzátette, a nemzetközi normák szerint szeretnék a kérdést szabályozni, ahogyan például Franciaországban és Belgiumban ez működik.

Közölte ugyanakkor, hogy nyitottak az ezzel kapcsolatos módosító javaslatokra, és - áttekintve a nemzetközi gyakorlatot is - változtatni fognak az eredeti indítványon: nem 48, hanem 24 óra lesz a védővel való érintkezés korlátozásának időtartama, "de korlátozható lesz a bűncselekmény felderítése, a nyomozás sikeressége és az állam büntetőigényének érvényesítése érdekében".

Akik önmagában az ellen tiltakoznak, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság, azok a szocialisták bűnpártoló politikája mellé állnak, hiszen az elmúlt években azért nem derülhetett ki számos ügyben az igazság, mert olyan büntetőeljárási törvény volt, amely az ügyek elhúzását lehetővé tette; ez a szocialista közéleti korrupció melegágyát jelentette - zárta szavait a frakcióvezető.

Rubovszky elhagyná a védő nélküli fogva tartási időt

A KDNP-s Rubovszky György pénteken olyan módosító indítványt terjesztett be az országgyűlésnek, amely  a javaslatból elhagyná azt a pontot, amely szerint a kiemelt jelentőségű ügyben fogva tartott gyanúsítottat 72 órán belül ki kell hallgatni, és ha a kihallgatásra az őrizet első 48 óráján belül kerül sor, a gyanúsított kihallgatásán nem vehet részt védő. A KDNP-s politikus szerint az alkotmány és az alaptörvény rendelkezéseibe ütközik az őrizetbe vétel határidejének a meghosszabbítása, valamint a védelemhez való jog csorbítása.

A kereszténydemokrata politikus kiemelné a tervezetből azt a részt is, amely szerint kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet legfeljebb százhúsz óráig tarthat, s az őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt nem találkozhat védőjével.

A KDNP-s képviselő indokolása azt rögzíti, hogy a hatályos alkotmány és az elfogadott alaptörvény kimondja, hogy a lehető legrövidebb ideig tartható fenn az őrizetbe vétel. Vagy szabadon kell bocsátani az őrizetest, vagy bíróság elé kell állítani. Rubovszky György indokolatlannak tartja az általános szabálytól történő eltérést, s mint írta ugyancsak a hatályos alkotmány, valamint az elfogadott alaptörvény biztosítja a védelem jogát az egész eljárásban, ennek a korlátozása is mellőzendő.

A kormánypárti képviselő szintén elhagyná azt a passzust is, amely szerint kiemelt jelentőségű ügyben a tanú vallomása poligráf alkalmazásával is vizsgálható. A kereszténydemokrata politikus szerint a poligráf alkalmazása a gyanúsított vallomásának vizsgálata során csak akkor lehetséges, amennyiben a gyanúsított ahhoz hozzájárul. Teljesen indokolatlan a tanú vallomásának vizsgálata során ennek a szigorú módszernek a bevezetése - írta módosítása indoklásában.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője pénteken azt mondta: a kereszténydemokrata frakció még nem foglalt állást, a kérdéssel a frakcióértekezleten foglalkoznak majd. Hozzátette: tiszteletben tartják a képviselő szabad döntését, hogy módosító indítványokat kívánt beadni a javaslathoz.

Bővítenék a kiemelt ügyek körét

A Fidesz kiegészítené a büntetőeljárási törvényben az úgynevezett
kiemelt jelentőségű ügyek körét a bűnszervezetben részvétellel, a
bűnszervezetben elkövetett bármely bűncselekménnyel, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével - olvasható Cser-Palkovics András módosító javaslatában.

Cser-Palkovics András, az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke a már említettek mellett - a kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályait alkalmazná az el nem évülő bűncselekmények esetében is, így a háborús bűntetteknél, az emberiség elleni bűncselekményeknél, az emberölés súlyosabban minősülő eseteinél, az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő eseteinél, valamint a terrorcselekményeknél.

Cser-Palkovics András javaslata is 24 órára csökkentené azt az időt, amikor az őrizetbe vett gyanúsított nem találkozhat a védőjével. A módosító indítvány indoklásában Cser-Palkovics András a strasbourgi bíróság egy döntésére hivatkozik, amelyben a testület kimondta: ahhoz, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog kellően gyakorlati és hatékony maradjon, a terheltnek rendelkezésére kell, hogy álljon az ügyvédi segítség a rendőrségi kihallgatás legelejétől fogva, ha csak a konkrét ügy egyedi körülményei alapján igazolható, hogy kényszerítő okok állnak fenn ezen jog korlátozására.

"Meghallgatta és meghallotta" a Fidesz a büntetőeljárási törvény tervezett módosításával kapcsolatos szakmai véleményeket, és több ponton változtat az eredeti javaslaton, jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics, megerősítve, hogy módosítanak a kiemelt jelentőségű ügyek őrizetbe vételi és gyanúsítotti kihallgatási szabályain. Azzal kapcsolatban, hogy Rubovszky teljesen elhagyná a törvénymódosítási javaslatból a védő nélküli fogva tartási időt, Cser-Palkovics azt mondta: Rubovszky még úgy nyújtotta be módosító indítványát, hogy nem ismerte az ő javaslatait. Az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke szerint módosító indítványai találkoznak a Répássy Róbert igazságügyi államtitkár által megfogalmazott szakmai javaslatokkal is.