Károly, Karola
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Visszarakták az előzetesbe Hunvaldot és Gált

2011.06.17. 13:01 Módosítva: 2011.06.17. 13:02

Nem sokáig élvezhették az enyhébb kényszerintézkedés előnyeit az erzsébetvárosi ingatlanügy fő vádlottjai, derül ki a Népszava internetes oldalának híréből. Erről maga Hunvald György tájékoztatta a lapot, elmondva, hogy a Fővárosi Ítélőtábla őt is és vádlott társát, Gál Györgyöt is visszahelyezte előzetes letartóztatásba.

A Fővárosi Bíróság május 13-án szüntette meg az erzsébetvárosi ingatlanügyben megvádolt Hunvald György volt szocialista polgármester és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Bíróság szerint a vád tényei között a bűnszervezeti elkövetés nincs megfelelően körülírva, így a vádlottak a törvény értelmében néhány hónapon belül automatikusan szabadultak volna a legsúlyosabb kényszerintézkedésből, mert annak tartama a törvény alapján megszűnik.

Hunvald György esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, Gál György pedig házi őrizetbe került, a vádlottak 30, illetve 27 hónap után szabadultak az előzetesből. A vádlottak el is hagyhatták a fogdát, ugyanis a nem jogerős végzés elleni esetleges fellebbezésnek nincs halasztó hatálya.

A Központi Nyomozó Főügyészség május 20-án fellebbezett a Fővárosi Bíróság határozata ellen. A fellebbezésben az ügyészség megismételte: szerintük a vádirat nem szenved olyan hiányosságban, amely pontosításra vagy pótlásra szorul. Ennek adott helyet most a Fővárosi Ítélőtábla.

Az ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője, Czine Ágnes pénteken azt mondta: a tábla azért rendelte el ismét a két vádlott előzetes letartóztatását, mert úgy ítélte meg: a vádbeli cselekmények olyan súlyúak, hogy másként nem biztosítható a vádlottak jelenléte a tárgyalásokon. A tábla hivatkozott az emberi jogi bíróság gyakorlatára, és figyelemmel volt a vádlottak kapcsolatrendszerére, vagyoni helyzetére is, tette hozzá.

Czine közölte: az ítélőtábla hivatkozott a strasbourgi emberi jogi bíróságra, amely szerint a közérdek az egyéni szabadságjogokhoz képest előnyt élvezhet, ha ez a közérdek abban nyilvánul meg, hogy jelentős tárgyi súlyú, nagy közérdeklődésre számot tartó ügy a lehető legrövidebb időn belül lefolytatható és lezárható legyen. A Hunvald-ügyben pedig ez a tábla szerint csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható. A tábla nem értett egyet az FB azon érvelésével sem, hogy jelen ügyben a bűnszervezet nem bizonyított. Szerintük ez a kérdés egyelőre - tekintettel arra, hogy a bizonyítási eljárás még a legelején tart - el sem dönthető.

A tábla az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rendelte el az előzetes letartóztatást Hunvald és Gál ügyében. Ítélet leghamarabb az év végén lehet, de könnyen előfordulhat, hogy csak jövőre. Hunvald és Gál letartóztatását azonban félévente kötelezően felülvizsgálja a bíróság, és a védőknek is van lehetősége indítványozni a szabadlábra helyezést.

"Ez Magyarország" - kommentálta a Népszavának a döntést Hunvald György, aki szerint az ítélőtábla lépése azért is érthetetlen, mert házi őrizetének ideje alatt mindenben együttműködött a hatóságokkal, és még azokon a tárgyalásokon is részt vett, amelyeken nem lett volna kötelező.

A nyári ítélkezési szünet után felgyorsul a Fővárosi Bíróságon az erzsébetvárosi ingatlanügy, írja a Népszava. Ősztől az eddigi heti kettő helyett három tárgyalási napot tartanak, így a tanácsvezető bíró szerint akár már szeptemberben végezhetnek a vádlottak meghallgatásával.