Gál
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Meg kell ismételni a püspökladányi választást

2011.06.19. 20:03

Érvénytelen lesz a püspökladányi időközi országgyűlési képviselőválasztás. A részvételi arány 23,14 százalékos volt. Az érvényességhez 25 százalék kell.

Az első fordulóban, ahol a fideszes Bodó Sándor 50 százalék fölötti eredménnyel nyert, még 28 százalékos volt a részvételi arány. Igaz, akkor polgármestert is választottak, méghozzá sikerrel, a befutó a szintén fideszes Dombi Imréné lett.

Polgármestert és országgyűlési képviselőt is azért kell választani a hajdú-bihari városban és környékén, mert a tavasszal autóbalesetben meghalt a két tisztséget betöltő fideszes Arnóth Sándor.

A hajdú-bihari közgyűlési elnök, sárrétudvari polgármester Bodó az érvénytelen második fordulót is megnyerte 61,07 százalékkal. Őt a jobbikos Rigán István követi 24,9 százalékkal, harmadik a szocialisták gyurcsányi szárnyához tartozó Bangóné Borbély Ildikó lett 10,31 százalékkal, negyeik pedig az LMP-s Kocsány József 3,72 százalékkal.

Az újabb időközi országgyűlési választást ősszel tartják meg.

Érdekesség, hogy éppen a napokban nyújtott be a fideszes Kósa Lajos és a KDNP-s Pálffy István egyéni képviselői indítványt az időközi országgyűlési választás érvényességének és eredményességének módosításáról. (Ez az indítvány értelemszerűen a mostani választást nem érinti.)

Ha az indítványt a parlament elfogadja, akkor a jövőben már az első fordulóban képviselő lenne az a jelölt, aki – részvételtől függetlenül – megkapja az érvényes szavazatok több mint felét. (Vagyis ezzel a szabállyal Bodó már most országgyűlési képviselőnek mondhatná magát.) A második fordulóban már csak azok indulhatnának, akik legalább 15 százalékot értek el, kivéve ha csak két vagy három jelölt indult, valamint megszűnne a 25 százalékos küszöb.

Utoljára 2009 őszén volt érvénytelen az időközi országgyűlési választás. Akkor Toller László helyére írták ki a választást, és a fideszes Kővári János hiába nyert 88,3 százalékkal, a részvétel mindössze 11 százalékos volt.