Átvezetik az óvodán a vasúti töltést

2011.06.27. 17:27
Nem tudott dűlőre jutni az érdi önkormányzat és a Budapest–Székesfehérvár közötti vasútfejlesztést menedzselő Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az építkezés útjában álló óvoda kisajátítási áráról. A városvezetés nem fogadta el a hivatalos eljárásban meghatározott összeget, ezért egy éven át a működő óvoda udvarán építhetik vasútvonal új töltését.

2012 nyaráig jegelte a kisajátítási árvitát Érd önkormányzata a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-vel. A városvezetés nem akarja a közigazgatási hivatal által meghatározott 61 millió forintért átengedni a Kelenföld és Tárnok közötti vasútvonal korszerűsítéséhez szükséges területen fekvő ingatlanát.

DSCF4034

A 120 milliárd forintos uniós beruházás nyomvonala az érdi Harkály utcai óvoda területét is magába foglalja, ezért az állami cég megpróbálta kivásárolni az állami tulajdonban lévő intézményt. Az évek óta húzódó eljárást a NIF igyekezett felgyorsítani, mert a fejlesztést végző cégnek az ősszel mindenképpen meg kell kezdenie az építkezést, ha tartani akarja a tervekben kijelölt menetrendet. Az Index nemrég beszámolt róla, hogy az önkormányzat viszont nem tartja megfelelőnek a kisajátítási eljárás során meghatározott összeget, és bejelentette, hogy önként nem fogja átadni az ingatlant.

DSCF4014

Az alpolgármester és a NIF tárgyalásán az a javaslat született, hogy egyelőre vegyék le a napirendről a pénzkérdést, és engedjék be az építőket az óvoda udvarára. Az önkormányzat által elfogadott indítvány szerint a 80 fős intézmény működhet a 2011-2012-es tanévben, de közben az udvaron megépül az új vasúti töltés.

Segesdi János szerint a település számára katasztrofális következményekkel járna, ha be kellene zárni az óvodát, és nem tudnának új helyet biztosítani a jelentkezőknek. Az érdi alpolgármester az Indexnek azt mondta, a 61 millió forint nem elég egy új intézmény létrehozására, ezért kellemetlen, hogy a törvényhozók nem gondoltak az olyan esetekre, amikor egy állami beruházást szolgáló kisajátítás egy állami szerv, adott esetben egy önkormányzat alkotmányban rögzített kötelezettségének végrehajtását veszélyezteti. Az alpolgármester szerint egyébként az önkormányzat lepődött meg a legjobban, amikor megkapták a közigazgatási hivatal értékbecslését.

DSCF4015

Az önkormányzatnál fellelhető jegyzőkönyv szerint ugyanis a NIF képviselője 2009 márciusában elfogadta, hogy 184 millió forintot fizessen az óvodáért, a beruházó azonban szerződésben nem rögzítette a megállapodást, viszont a közigazgatási hivatalhoz fordult, ahol szigorúan csak az ingatlan értéke alapján határozták meg a fizetendő összeget.