Fontosabb részletek
  • Orbán Viktor a parlamentben értékelte a uniós elnökséget.
  • Szerinte az elnökség rendkívül sikeres volt, komoly eredmény az uniós szemeszter, az európai romastratégia és a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása is.
  • A környezetünkben mindenkinél válság van, ezért az uralkodó széljárással szembemenő megoldásokra van szükség Magyarországon, mondta.
  • A kínai látogatásról elmondta: a kormánynak elsősorban az ország népéért van felelőssége. Lehet tüntetni, de elvárja azt, hogy a tüntetések ne akarják lerombolni Magyarország fontos céljait.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem volt könnyű helyzetben Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, akinek Vona Gábor felszólalására kellett válaszolnia. Szerinte Jókait és Alföldit nem érdemes egy lapon említeni, Hitler szerepébe sajnos nem ment mélyebben bele. A kkv-k támogatásának hiányát mindenképpen visszautasította, hiszen ezért főleg ő a felelős. Ezzel vége a napirend előtti felszólalásoknak.

    Fotók: Barakonyi Szabolcs
    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • A Széll Kálmán-tervtől várni az államadósság csökkentését olyan, mint annak idején Hitler csodafegyverétől várni a második világháború megnyerését, mondta Vona Gábor.

    Aztán mégis visszatér Alföldi Róberthez, szerinte az ő "mindent lerombolni" szellemiségét távol kell tartani az egész magyar kormánytól.

  • Az önök kormányzása nem Jókai-regény, ahol minden arannyá válik, amihez hozzányúl a hős, hanem egy Alföldi-darab, ahol az eredeti drámát eltorzított, beteg formában viszik színpadra - hozott újra vidámságot az ülésterembe Vona Gábor.

    Ezután nem orális szexet kívánt Orbán Viktornak, hanem a devizahitelesek kilátástalan helyzetéről beszélt, a kkv-k támogatásának hiányáról, és arról, hogy az államadósságot újra kell tárgyalni, mert a szabadságharcot már elvesztettük eleve.

    23
  • Sikerekről és ünneprontókról beszélt Pálffy István. Szerinte a legnagyobb magyar sikert a horvát csatlakozási tárgyalásokon elért eredmények jelentik. Az ünneprontókkal kapcsolatban semmit nem mond, ami ne hangzott volna már el. A pörgős elmúlt percek után kétségtelenül leült kicsit a hangulat.

    22
  • Folytatódik a verseny. Németh Zsolt államtitkár elismeri, hogy jófej volt az MSZP a kínaiakkal, de a hongkongi nagykövetség bezárására azért nem lett volna szükség, azóta is nyögjük.

    Később arról beszélt, hogy együtt is örülhetnénk Magyarország sikereinek, ehelyett szánalmas próbálkozások azok, amik lejáratnák Magyarországot.

    21
  • A kínai kéttannyelvű iskola, új konzulátus és Konfuciusz  is a Medgyessy-kormány alatt létesült, a Fidesz akkor még a LMP-hez hasonló felszólalásokkal jött - hozott újabb meglepő fordulatot a vitába az MSZP-s Ujhelyi István, ami most már tehát arról szó, ki a jobb fej a kínaiakkal. Megerősítette Orbán korábbi szavait, hogy 62 éve baráti a viszony. Gratulál a Fidesznek, hogy mertek változtatni korábbi politikájukon, és ők is Kína mellé álltak.

    Bensőséges baráti tanácsot is adott: Kína nem szereti a kettős beszédet.

    20
  • "Mi az államadósságot nem csökkenteni akarjuk..." zavarodott bele beszédébe Orbán, mire illetlen nevetés támadt a padsorok között. Szigorú tekintettel vágott vissza, majd kijavította mondandóját.

  • A hétvégi tüntetésekről Orbán azt mondja: Magyarország szabad ország. Dacára annak, hogy nyolc évig szocialista kormány volt. Lehet tüntetni, de elvárjuk azt, hogy a tüntetések ne lerombolni akarják Magyarország fontos céljait.

    Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs, mondta Orbán. Magyarországnak szüksége van ezekre a kapcsolatokra, ezeket a találkozókat nem lehet megzavarni.

  • A helyzet még nem olyan rossz, hogy az LMP-re kelljen számítani - válaszolt Orbán.

    Orbán szerint olyannyira ismeri a kínai helyzetet, hogy legutóbbi sanghaji látogatásakor még a református templomot is meglátogatta.

    Szerinte az erkölcsi kérdések fontosak, de nem hanyagolná el azt a felelősséget sem, amivel a saját polgárok jólétéért tartozunk. Ne felejtsük el, hogy egy olyan országról beszélünk, ami évente tízmilliókat emel ki a méltatlan sorból.

    19
  • Szerinte a hétvégi megállapodás Kínával rövid távon taktikailag siker, hosszú távon stratégiailag tévút. Helyeselhető a gazdasági szabadságra való törekvés, de a szabadságharc a hétvégén elbukott, és igazából nőtt az államadósság. Nem tudjuk, mit kapunk

    Orbán megnyitotta az utat a kínai kaszárnyakapitalizmus előtt, mondta Schiffer. Aztán felolvasott egy Gyurcsány idézetet, ami nagyban megegyezett Orbán hétvégi nyilatkozatával. "Hogy szokták mondani? Összenő, ami összetartozik."

    18
  • Életem egyik első tüntetési élménye volt a 1989-es Fidesz-tüntetés a Tienanmen téri vérengzés ellen - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Szerinte ezután még néhány évig következetes és korrekt volt a Fidesz emberi jogi hozzáállása.

    Ehhez képest most hétvégén éppen ezekkel az eszközökkel távolították el a tibeti tüntetőket.

    Tudja-e a azt, hogy mi van a kínai munka mögött? Hány gyereket dolgoztatnak, hány rabszolga van, mi van a jogsértésekkel, az elnyomott keresztényekkel - kérdezte Orbánt Schiffer.

    17
  • Orbán után a fideszes Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás bizottsága nevében az egyszerűsített honosítási eljárásról beszélt napirend előtt. Szerinte ez sikertörténet.

    12

    A kormány nevében Semjén Zsolt válaszolt, aki szerint ez valóban történelmi tett. Még tapsot is kapott, amikor bejelentette, elértük a százezredik kérvényezőt. A százezredik kérvényező egy felvidéki család tagjai, akik egyébként éppen itt vannak az országházban. Tapsvihar.

    14
  • Nem állhatunk más lábán, nem mehetünk mindig nemzetközi szervezetekhez. Magyarország érdeke, hogy kimenjen a pénzpiacra, és ott vegye fel a hiteleket. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor nincs gazdasági szabadság, mondta Orbán.

    Aztán megkérte a Jobbikot, hogy ne jöjjenek mindig az adósság-átütemezéssel, mert abban a pillanatban térdre esik a gazdaság. A görögökre mutatott példaként, ahol most kényszerprivatizációra van szükség - akar ilyet itt valaki, kérdezte Orbán. Nem lát olyan gazdaságpolitikát lehetségesnek, ami nem akarja visszafizetni az adósságot. Ezzel vége Orbán felszólalásának.

  • Nem mondtunk le semmilyen döntési joggal, de van, amit Brüsszellel együtt gyakorlunk - válaszolt Orbán Balczó Zoltánnak. A mindenkori kormánytöbbség felelőssége, hogy Brüsszelben előterjessze azokat a javaslatokat, amelyek alapján megalkotja a költségvetést itthon.

    Szerinte a Jobbiknak érzékelnie kellene a kontinentális változás súlyát: a nemzeti reformprogramok összehangolása és ez európai szemeszter is azért van, mert Európa belátta, csak a piaci koordináció nem elég, ki kell egészíteni nem piaci típusú koordinációval is. Ez pedig nem áll távol a Jobbiktól amúgy sem, ha jól tudom, adott tanácsot képviselőtársainak.

  • A Keleti Partnerségről azt mondta: alibitalálkozókra nincs szükség. Az első ilyen találkozó üres volt, nem volt sikeres, semmi szükség nem lett volna a folytatásra.

    Egy alibitalálkozó kedvéért sosem fogom engedni, hogy felforgassák Budapest életét - mondta Orbán.

  • Ebből pedig azt következik, hogy szembe kell menni a széllel, és azt kérte a parlamenttől, hogy olyan törekvéseket is támogassanak, amik szembemennek az uralkodó széljárással.

  • Orbán szerint az európai gazdaság nagyon komoly bajban van, nem akar illúziókat kelteni - reményt csak az kelthet, hogy harcolunk.

    A nyugati gazdaság válsága L vagy W alakú, ez a kérdés Orbán szerint - vagyis stagnálás vagy további zuhanás jön, ezt még nem tudhatjuk.

    Olyan gazdsági stratégia kell, ami őszintén szembenéz azzal a ténnyel, hogy a minket körülvevő világ nagy bajban van, onnan nagy segítségre nem számíthatunk.

  • Voltak legmagasabb szintű miniszterelnöki egyeztetések, most volt itt a kínai miniszterelnök, ezen a héten jön Hillary Clinton - ezt nevezi ön elszigetelődésnek? - vágott vissza Orbán.

    Azzal tettem gesztust az MSZP-nek, hogy nem beszéltem a felkészültség állapotáról, amit átvettünk - csapott oda még egyet.

    11
  • Hibának tartja az euró plusz paktumból való kimaradás, a Keleti Partnerség csúcs elmaradása és a líbiai rendezésből való kimaradás. A legnagyobb kihagyott esély pedig az, hogy Magyarország politikai presztízse nem nőtt, hanem csökkent.

  • Mesterházy Attila meglepőt húzott. "Bár sokan azt várnák tőlem, hogy csak a kudarcokról beszéljek, nem ezt fogom tenni." Szerinte az uniós elnökség szakmailag siker, politikailag kudarc. A siker miatt viszont Orbán legalább egy mondattal megköszönhette volna azt a munkát, amit 2007 óta végeztek azok, akik az előkészítésen dolgoztak.

    Mesterházy szerint Martonyi János és Németh Zsolt is jól végezték a munkájukat, ezért meg is dícsérte őket, ez viszont nem mondható el a miniszterelnökről szerinte.

    10
  • Harrach Péter felszólalását kínaiul is közvetítjük.

  • Bátorság. A KDNP frakcióvezetője szerint ez a szó jellemzi legjobban a magyar elnökséget.

    09
  • Balczó a romastratégia kapcsán annak örült, hogy Orbán a cigány szót használta (felszólalásában valóban ezt a szót is használta), de azt sajnálja, hogy a kormány nem támogatta a cigány-magyar együttéléssel foglalkozó bizottság jobbikos javaslatát.

    Egy pillanatra, amikor megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel, Balczó szerint hittek abban, hogy ez tényleg gazdasági szabadságharc lehet, de a Széll Kálmán-terv végül még annál is súlyosabb megszorításokkal jár, mint amit az IMF akart volna.

  • A magyar kormány egy Brüsszelből irányított szuperállamért dolgozott, pedig Európában sokan vannak, akik erősebb nemzeti szuverenitás mellett látják a közös jövőt - mondta a jobbikos Balczó Zoltán, többek között a komoly választási sikert elért Igaz Finnekre utalva. Horvátország csatlakozásának elősegítése viszont szerinte is pozitív.

    08
  • A fideszes Balla Mihály, a külügyi bizottság elnöke nem fukarkodott a dicséretekkel. Szerinte szinte lehetetlen felsorolni az eredményeinket. Ezek közül több alapjaiban változtatta meg az uniót, például a hatos gazdasági törvénycsomag és az első európai szemeszter.

    07
  • Mindenki közös öröme, ha egy ilyen jelentős esemény mérlege pozitív - reagált először az LMP-s Mile Lajos. A probléma-felismerő képesség szerinte mindenképpen dicséretes, többek között a gazdasági szemeszter és a romastratégia is fontos pont volt.

    Szerinte a Keleti Partnerség-csúcstalálkozó elmaradása ugyanakkor egyértelmű kudarc, a lakosság EU-val kapcsolatos ismeretei pedig nem bővültek lényegesen, pedig ez jó alkalom lett volna.

    06
  • Bebizonyosodott, hogy Közép-Európával újra számolni kell, ez lehet a válság utáni újjáépülés legfontosabb motorja. A kormány nevében a magyar parlamentnek is megköszönte a felszólalás végén, majd nagy taps mellett visszaült a helyére.

    05
  • Mindebben a sok munkában nem voltunk egyedül, nagy segítséget nyújtottak az uniós intézmények Orbán szerint, majd a vezetőktől a szakácsokig mindenkinek megköszönte, aki dolgozott az uniós elnökségben.

    Igazi polgárbarát elnökség volt, Budapest polgárainak életét nem zavarta meg a politikai csúcsforgalom, tette hozzá Orbán.

  • A tagállamok aggodalmát érzékelte Magyarország az arab tavasz utáni menekültáradatban - mondta Orbán. Az igazi megoldás azonban nem a határok lezárása, hanem a szomszédos területek támogatása. Azt azonban fontosnak tartja, hogy szükség esetén Magyarország bármikor lezárhatja a határait.

    Jelentős eredménynek tekinti az európai romastratégiát is. Minden tagállam vállalta, hogy az év végéig a romák felzárkóztatásáról szóló terveket dolgoznak ki, amikről jövőre beszámolnak. Fél éve még csak a problémát érzékeltük, most már a megoldás felé haladunk.

    03
  • Fél éve ez EU-nak nem volt kidolgozott mechanizmusa a válság kezelésére. Mostantól viszont nem engedjük, hogy a válságok elverjék a közös termést.

    A magyar vállalások teljesítése közül kiemelte a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását is. Ezt az ügyet pedig szerinte az elnökség után is képviseli tovább Magyarország, ahogy az egész nyugat-balkáni integrációt is - hiszen ki más, ha nem mi képviseljük ezt. Orbán szerint megfordítottuk a brüsszeli hangulatot, a bővítési fáradtságot.