Orbán: Fontos találkozón nem kell balhé

2011.06.27. 16:45

“Lehet tüntetni, de elvárjuk azt, hogy a tüntetések ne akarják lerombolni Magyarország fontos céljait” - mondta parlamenti felszólalásában Orbán Viktor a hétvégéi kínai kormányfői látogatásról. Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs, mondta Orbán. Magyarországnak szüksége van ezekre a kapcsolatokra, ezeket a találkozókat szerinte nem lehet megzavarni.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Ven Csia-pao látogatásának idején, szombaton a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal rutinellenőrzére berendelt több magyarországi tibetit - a hivatal indoklása szerint azért, mert hétközben dolgoznak, így csak akkor érnek rá.

A rendőrség megtiltott egy péntekre meghirdetett békés demonstrációt, melyen a Magyar Fálun Dáfá Egyesület tiltakozott volna az üldözés ellen. Pénteken a rendőrök igazoltattak, majd őrizetbe is vettek egy tibeti férfit, aki egy tibeti zászlót akart lengetni a kínai kormányfő konvojának útvonalán, később az ELTE Konfucius Intézeténél tiltakozni akaróükat is igazoltatták. A rendőrség szombaton azt közölte: szombaton fokozott ellenőrzés volt, az Oktogonnál álló férfit is igazoltatni akarták, de ellenszegült az intézkedésnek, ezért előállították.

18

A történtek miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból vizsgálatot indított. Az ombudsman szerint nem zárható ki a gyülekezési joggal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásság.

Orbán ezzel Schiffer András, az LMP frakcióvezetőjének felszólalására reagált, aki felidézte az 1989-es Fidesz-tüntetést a Tienanmen téri vérengzés ellen. Szerint a Fidesz ugyanazokkal az eszközökkel tartja távol a tüntetőket, amiket korábban leginkább ők ítéltek el. Schiffer szerint a hétvégi megállapodás Kínával rövid távon taktikailag siker, hosszú távon stratégiailag tévút.

17

A helyzet még nem olyan rossz, hogy az LMP-re kelljen számítani - válaszolt Orbán. A kormányfő szerint  az erkölcsi kérdések is fontosak, de nem hanyagolná el azt a felelősséget sem, amivel egy ország a saját polgárai jólétéért tartozik. "Ne felejtsük el, hogy egy olyan országról beszélünk, ami évente tízmilliókat emel ki a méltatlan sorból" - mondta a kormányfő.

Schiffer András szerint Orbán Viktor az ő napirend előtti felszólalására reagálva beismerte, hogy a magyar rendőrség törvénytelenül lépett fel a Tibetet Segítő Társasággal illetve egy, Magyarországon élő kínai emigráns közösséggel szemben.

Meglepő fordulatot vitt a vitába az MSZP-s Ujhelyi István, aki azt mondta:a szocialista kormányok már korábban szorosabbra fűzték a kapcsolatokat Kínával, de a Fidesz akkor még a LMP-hez hasonló felszólalásokkal jött. Újhelyi megerősítette Orbán korábbi szavait, hogy 62 éve baráti a viszony, gratulált a Fidesznek, hogy mertek változtatni korábbi politikájukon, és ők is Kína mellé álltak. De adott egy bensőséges baráti tanácsot is: Kína nem szereti a kettős beszédet.

20

A hétfői parlamenti ülés percről percre>>>>