Gyurcsány-győzelem a pártszavazáson?

2011.07.01. 15:55

Az MSZP pártszavazásán a megjelentek mintegy nyolcvan százaléka, 9200 ember voksolt arra, hogy gyökeres változást akarnak a Magyar Szocialista Pártban - írja a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökhöz kötődő Demokratikus Koalíció Platform az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A platform véleménye szerint a június 22. és 28. között tartott pártszavazás érvényes és eredményes volt. A hivatalos eredményt az MSZP szombati választmányi ülésén jelentik be.

A Demokratikus Koalíció Platform szerint kétségtelen, hogy ez a 9200 ember a párt aktív tagságának túlnyomó többségét alkotja, ezért úgy látják a pártszavazás érvényes és eredményes volt. A Demokratikus Koalíció Platform ezzel kapcsolatban elfogadhatatlannak nevezte, hogy az MSZP vezetése a "nyilvánvalóan valótlan taglétszámra hivatkozva adminisztratív úton próbálja megakadályozni a pártszavazás érvényességét és eredményességét".

Kitérnek arra is, hogy az Állami Számvevőszék adatai azt mutatják, a tagdíjfizetések alapján az MSZP-nek legfeljebb 19 ezer tagja lehet. A Demokratikus Koalíció Platform ezért egyfelől azt kéri, hogy az MSZP választmánya addig ne minősítse a pártszavazás eredményét, amíg egységes elvek alapján nem határozzák meg országosan az MSZP valódi taglétszámát. Másrészt azt is szeretnék, hogy a választmány kérje a kongresszust, minden tekintetben tegyen eleget a pártszavazás eredményének, és eszerint módosítsa a párt alapszabályát.

A voksoláson az MSZP tagjai arról határozhattak, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Eldönthették, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya volt, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is dönthetett, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.

A pártszavazás eredményességének feltétele, hogy az MSZP tagjainak negyede azonosan válaszoljon a feltett kérdésekre. Egyelőre csak azt tudni, hogy a részvételi arány meghaladta a 25 százalékot (az előzetes adatok szerint több mint nyolcezren voksoltak), a szavazatok megoszlását a szombati választmányi ülésen ismertetik. Mesterházy Attila pártelnök mindenesetre azt közölte: az alapszabály módosításának folyamatában figyelembe veszik a voksoláskor adott válaszokat, függetlenül attól, hogy a pártszavazás eredményes volt-e.