Valér
4 °C
8 °C

Rendőrök vitték el az NBH volt vezetőjét

2011.07.14. 12:14 Módosítva: 2011-07-14 15:45:39
Előzetes letartóztatásra változtatta a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője, Galambos Lajos házi őrizetét a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa. A másodfokú bíróság döntése szerint Szilvásy György és Laborc Sándor továbbra is szabadlábon védekezhet, sem házi őrizetet, sem lakhelyelhagyási tilalmat nem rendeltek el ellenük.

Elvitték és a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját csütörtök reggel - közölte Molnár Lajos, a volt főigazgató védője.

Az ügyvéd elmondta: Galambos családja értesítette őt arról, hogy a volt főigazgatót csütörtök reggel a rendőrség elvitte a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.

A védő szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a bíróság már elrendelte a kémkedéssel gyanusított Galambos Lajos előzetes letartóztatását, hivatalosan azonban ő erről nem kapott tájékoztatást. Az ügyvéd hangsúlyozta: védence továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.

A bíróság Szilvásy György és Laborc Sándor esetében helyben hagyta a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést a gyanúsítottakkal szemben. A Budapesti Katonai Ügyészség az ő esetükben is kényszerintézkedésre tett indítványt a fellebbezésben, ám a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ezt elutasította.

Czine Ágnes a Fővárosi Ítélőtábla Büntetőjogi Kollégiumának vezetője  a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója esetében csak annyit mondott: megváltoztatta a táblabíróság a házi őrizetről szóló korábbi döntést. Ennek indoklását, tehát azt, hogy miért döntött így az ítélőtábla, nem közölte. Szavai szerint ezt nem teheti a minősített adatokról szóló törvény rendelkezései miatt.

Galambost június 28-án vették őrizetbe, mint két nappal később kiderült, kémkedés gyanújával. Kezdeményezték előzetes letartóztatását, de a bíróság július 1-i döntése szerint házi őrizetben védekezhetett. Az ügyészség megfellebbezte az ítéletet, a jelek szerint sikerrel.

Galambost állították elő elsőként az ún. kémügyben, melyben utódját, Laborc Sándort és a volt titkosszolgálati minisztert, Szilvásy Györgyöt is gyanúsítják. Őket a bíróság első fokon szabadlábon hagyta, és ezt másodfokon is megerősítették.

Galambos Lajos és ügyvédje, Molnár Lajos július 1-én
Galambos Lajos és ügyvédje, Molnár Lajos július 1-én

Kémkedés lehet a vád

Hogy pontosan mi a vád, arról a mai napig csak találgatások vannak. Az ügyészség csak annyit közölt, hogy kémkedés, a nemzetbiztonsági bizottság az ügyet tárgyaló ülésének jegyzőkönyvét 89 évre titkosították.

A találgatások először a Mol-részvények felvásárlásáról szóltak, ezt a szálat erősítette, hogy az ügyben, nem sokkal Szilvásyék elfogása előtt őrizetbe vették Jakubinyi Róbertet, aki Galambos Lajos közeli ismerőse volt.

Az Index információi szerint hackertámadásokkal gyanúsíthatják Szilvásyékat. A Heti Válasz legfrisebb információi szerint egy orosz érdekeltségű céget alkalmazva kutattak fideszesek után a titkosszolgálatoknál.