Szart ígértek, azt sem tartották be

2011.07.14. 20:44 Módosítva: 2011.07.14. 22:09
Ritka pillanat, amikor egy politikai párt olyan sajtótájékoztatóra küld meghívót, amely tényleg izgalmasnak tűnik. Nem valami tutyimutyi szájtépésnek, és pláne nem erőltetett performansznak, hanem a legkíméletlenebb produkciónak azóta, hogy az anyagcsere-punkban utazó GG Allin elhalálozott. Még ritkább a pillanat, amikor a meghívó a Societastól, az MSZP ifjúsági szervezetétől érkezik.

„Mivel a sajtótájékoztatón mondandónk szemléltetéséhez fekáliát és pirotechnikai eszközt is használunk, így a megjelenést a sajtó képviselőinek egyszerű, ún. ‘játszós ruhában’ ajánljuk.“ Ez az a mondat, amire a politka iránt kevéssé érdeklődő olvasó szájában is egészen biztosan összefut a nyál. Jó, pont a nyál a szájában talán nem, de hát mégis, hogy lehetne ezt fokozni? Vérrel? Egy kiadós orgiával? Ilyen helyzetben nincs már ezekre szükség. Egyszerűen nem létezhet jobb buli annál, amit egy párt ifjúsági szervezete rendez egy nagy vödör szar és egy görögtűz társaságában.

A Societas biztosra akart menni, ezért azok az újságírók kedvéért, akik 16 éves korukban nem szerették a házibulikban reggel ötkor kezdődő, igazán durva dolgokat, megírták sajtótájékoztatójuk témáját: „A kormány ifjúsági stratégiája annyit ér, mint egy kutyagumi!“. Ez ugye a kényszerszingli életformáról és a vidéki parasztokról képzelgő fideszes ifjúsági program, amelyet talán tényleg fel lehetne javítani egy kis trágyával és tűzzel.

Fontos és kevésbé fontos kisszocialista

A sajtótájékoztató helyszíne természetesen Budapestnek az a pontja volt, amelynél egy ifjú politikus nem tud elképzelni fiatalosabbat. Így a Deák téri Gödör lépcsőjének tetején, a fővárosi melegrekord kellős közepén gyűlt össze a sajtó körülbelül nyolc darab képviselője, két fiatal szocialista, valamint az egész fura jelenetet megrökönyödve szemlélő maroknyi turista. Ilyen bizarr sajtótájékoztatót egészen biztosan nem láttak még a saját, fekáliailag és pirotechnikailag fejlett hazájukban sem.

Az összegyűlt, kitikkadt újságírók izgatottan találgatták, hol lehet a beígért szar, azonban sajnos egyáltalán nem volt büdösebb a budapesti belvárosban ilyenkor megszokottnál. Az illatos ingerek helyett így maradtak a vizuálisak, és szerencsére a kegyetlenül izzadó két fiatal baloldali a legkifinomultabb igényeket is kielégítették. Sokáig úgy tűnt, a diszkrét mellszőrt villantó világoskék ingesnek az izzadáson kívül nem is lesz más feladata, mivel szöveges szerep csak a másiknak jutott. Hogy ő a főnök, azt kopaszodása és fekete bőrcipője is jelezte.

A Societas ifjúságpolitikai kifogásait hiába sikerült néhány mondatra szűkíteni, valami látszat- kezdetű szón kívül semmit nem jegyzett meg belőle senki. A várakozás a tűzre és a szarra túl izgalmas volt már ekkor politikai beszédek memorizálásához. Néhány perc hadarás után végül a fontosabbik societasos megkérte a kevésbé fontos, viszont sokkal jobban izzadó kollégáját, hogy segítsen. És akkor hirtelen elkezdett szétesni a valóság.

Szart sem ért az öngyújtó

A Gödör szélén, a tűző naptól kóvályogva az egyik ifjú politikus egy rakoncátlan öngyújtóból próbált tüzet csiholni, miközben társa a Fidesz ifjúságpolitikai akármijének fedőlapját tartotta a láng közelében. Nem történt semmi, és még mindig nem volt nyoma a szarnak. „Ez még tüzelőnek sem jó“ – viccelődött a fontosabbik kisszocialista. Újabb csiholás. Végre meggyullad a papír. Elalszik. Csiholás. Meggyullad. Elalszik. Csiholás. CSODA! A darab papír végre rendesen lobogva égett a fontosabbik societasos kezében, aki a sérüléseket elkerülendő földre dobta a papírt, és félcipőjével megtaposta a szálló pernyét.

„Köszönjük a részvételt“ – mondta a főnök, és ekkor végre összeállt a kép. Nem terveztek ezek semmilyen pirotechnikai bemutatót. Hazudtak a játszóruha szükségességéről. Még a szart is csak behazudták, képesek voltak egy ilyen pimf ígéretet is megszegni, semmit sem tanulva Balatonőszödből. A Magyar Szocialista Párt testét a legalsó szintekig járja már át a becstelenség és a füllentés mételye, egy adag szart, egy pohár vizet, egy lélegzetnyi levegőt sem várhatnak már tőlük a választópolgárok. Csütörtök kora délután a Gödörnél derült ki egyértelműen, hogy a magyar baloldal végleg zsákutcába került.

Viszont aki ifjúságpolitikai ügyben legközelebb megszólal, azé lesz, hogy felidézzük Mátyás király híres, hasmarssal tarkított gömöri látogatását, egy nagy vödör szar. Egy, kettő, háá-rom.