Balatonfüred bejelentette, hogy ügynök volt a város első polgármestere

2011.07.15. 19:07

Balatonfüred hivatalban lévő polgármestere szerint elismerte ügynökmúltját Simon Károly, aki 1990 és 1994 között volt a város első embere, 2008-ban pedig megkapta a díszpolgári címet - tette közzé az Önkormányzati Sajtószolgálat honlapján a balatonfüredi önkormányzat.

Simon Károly, a város első szabadon választott MDF-es polgármestere lemond díszpolgári címéről, elismerve ezzel, hogy a nyilvánosságra hozott ügynökmúltja igaz; erről a napokban tett közzé egy internetes portál dokumentumokat, annak apropóján, hogy a Duna Televízióban egy korábban készült portréfilmet tűztek műsorra, amelyben "mint közismert vitorlázót mutatták be" - rögzíti a közlemény.

Az abban foglaltak szerint Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred jelenlegi polgármestere, országgyűlési képviselő azt mondta: "szerdán Simon Károly bejelentette nekem, hogy lemond a díszpolgári címéről, amit elfogadtam és erről hivatalosan is tájékoztatom a képviselő-testületet".

A közlemény szerint Balatonfüred polgármestere "szomorú és csalódott", s annak a véleményének adott hangot, hogy "akiket akkor belekényszerítettek egy rendszerbe, most megbélyegezzük, akik azonban azt a rendszert működtették, még mindig szabadon mászkálhatnak".

Az önkormányzat közleményében olvasható az is, hogy az 1932-ben született Simon Károlyt Sulyok Péter fedőnévvel szervezték be 1961-ben, s két és féléven át dolgozott ügynökként. Az 1960-as években válogatott vitorlázó volt, majd a füredi hajógyár főmérnöke, 1990-ben pedig a város polgármestere lett. A közlemény szerint Simon Károly a beszervezésének körülményeiről hétfőn nyilatkozik a füredi városi televíziónak.

A balatonfured.hu azt írta, hogy az ügynök múltjáról szóló hírt Simon Károly kérdésükre megerősítette, hozzátéve, önszántából döntött a díszpolgári cím visszaadásáról. Erről és beszervezésének körülményeiről hétfőn nyilatkozik a Füred tv-nek, amelyet itt a honlapon is közlünk majd.

Ehhez képest Simon Károly, az MTI megkeresésére pénteken telefonon elmondta, hogy az önkormányzat közleményét nem ismerte, majd közölte, az ügyről nem kíván nyilatkozni. Úgy fogalmazott, hogy vannak itt "kacifántos dolgok", de semmiről sem kíván beszélni. Hozzátette: meggondolja azt is, hogy a Füred TV-nek mondjon-e valamit.