Hivatali visszaélés a vád a volt újbudai polgármester ellen

2011.07.15. 07:39
A Magyar Nemzet szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt egy volt önkormányzati terület pályázat nélküli átjátszása miatt Molnár Gyula, Lakos Imre és egy ügyvéd ellen.

Hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi MSZP-s polgármester, Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármester és egy ügyvéd ellen - írja a Magyar Nemzet. Az ügy egy Duna-part melletti volt önkormányzati terület pályázat nélküli átjátszásáról szól, a vád szerint a vezetők hatalmukkal visszaélve előnyt szereztek egy cégnek.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség  szóvivője a Magyar Nemzetnek azt monta, ezzel ugyan nem okoztak vagyoni hátrányt az önkormányzatnak, de a bűncselekményért akár így is három évog terjedő börtön járhat.

Az érintett cég az Öböl XI. Kft., mely megszerezhette azt a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant, aminek a környékén lévő területek már a társaság birtokában voltak.

2006 nyarán a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-es többsége közel tízezer forintos négyzetméteráron vásárolta meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól a 38 hektáros területet, amit azonnal saját cégébe, a Buda-Hold Kft.-be vitt be több mint 410 millió forintos értékben. Az ingatlan végül a Kopaszi-gátat, illetve az öböl körüli területeket birtokló kft.-hez került.

Molnár Gyula a Magyar Nemzetnek azt mondta, örül, hogy független ítészek elé kerül az évek óta húzódó ügy, valamint, hogy büszke a Kopaszi-gát környékének fejlesztéseire.