Megvették a kecskéket a szegények elől

2011.07.22. 17:42

Egy ismeretlen jól időzített felvásárlási akciója miatt hiúsult meg a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak a mezőkovácsházai kistérségben tervezett kecskeosztása, amely száz hátrányos helyzetű, többgyerekes családnak tette volna lehetővé például a kecsketej rendszeres fogyasztását.

Július 23-án és 29-én terveztek kiosztani száz úgynevezett előhasú, vagyis első alkalommal vemhes kecskét a szervezet programjában résztvevőknek. Az alapítvány erre a célra ki is fizetett 100 ezer forint foglalót egy helyi kecsketartónál, az állatokért egyenként 13 ezer forintot fizettek volna.

A szervezet tájékoztatása szerint azonban a kecskéket biztosító tenyésztőnél csütörtökön "egy nem azonosítható személy" jelent meg, aki valamennyi jószágot megvásárolta kétezer forintos felárral.

A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány ezért közleményében arra kéri a médiát, segítsen kideríteni, kik és milyen szándékkal fosztották meg az érintett száz hátrányos helyzetű családot attól a lehetőségtől, hogy az áprilisban kiosztott vetőmag mellett az általuk választott állatokkal egy fenntartható támogatáshoz juthassanak.

Hegedűs Zsuzsa ugyanakkor megjegyzi, a szervezet lehetőség szerint pótolja a hiányzó kecskéket, de ha ez mégsem lehetséges, akkor a családok választhatnak a programban szereplő további lehetőségek közül: kérhetnek 30 naposcsibét és 20 naposkacsát; vagy hat nyulat, illetve egy választási malacot.

A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány április végén a Nógrád megyei Mátraverebélyben és Sámsonházán kezdte meg segítő akcióját, amely során vetőmagokkal és kisállatokkal összesen 15 ezer rászoruló családot kívánnak támogatni a leghátrányosabb helyzetű térségekben.