Ahol az Isten is Gaál

A legtöbb újság foglalkozott az 1970-es nagy árvíz után elnéptelenedett faluval, Nagygéccel. Szombaton azért utaztunk le a román határ mellé, Szatmár megyébe, mert falunapot tartottak.

Nagygécet 1970-ben csaknem teljesen elvitte a víz. Az akkor 749 lakosú önálló községben csak néhány téglaház, a templom és a magtár maradt meg, a vályogházakat  elsodorta az ár. A faluban építési tilalmat vezettek be, ez máig tart, nem ajánlották a lakóknak, hogy visszaköltözzenek, jelentős részük nem is tette.

Az utóbbi években összesen ketten laktak itt, nemrég beköltözött Romániából egy magyar család gazdálkodni, lovakat tenyészteni. A Nagygécért Közhasznú Egyesület a falu feltámasztásán ügyködik, ennek része a Nagygéci Falunap, ami elsőre talán értelmetlennek hangzik, pedig korántsem az.

A napsütéses időjárás kedvezett a falunapnak, az országban talán egyedül itt nem volt felhős az ég. A megnyitó beszéd alatt arra lettem figyelmes, hogy a mellettem ülő, 70 körüli néni a könnyeit törölgeti. “Miért tetszik sírni?” - kérdeztem, majd szóba elegyedtünk. Meghatotta a szép beszéd, hiszen még mindig Nagygécen lakik. Megkért, hogy ne írjam le a nevét az újságba, mert fél, hogy baja származna belőle. Volt már, hogy megverték, kirabolták, veszélyes környéken él. Ahogy tovább beszélgettünk, kiderült, kőkemény, szorgos asszonyról van szó.

Boldog volt, hogy társasága van, mert szinte egyedül lakik a faluban, egyedül gazdálkodik, bár környéken élő lányaira szerencsére számíthat. Nemrég beköltözött Nagygécre egy család Szatmárnémetiből lovakat tartani, addig egy másik, hasonló korú asszonnyal ketten alkották a falu lakosságát.

A néni Nagygécen született, de amikor az árvíz jött, nem laktak otthon. Akkoriban nehezen lehetett megélni a faluban a mezőgazdaságból, nem működött jól a téeszük. Ezért a néni a Dunántúlra költözött a családdal, ahol a férje bányában kezdett dolgozni. Később költözött vissza, miután az addigra felnőtt lányaiknak adták a telket, amit az árvíz miatti kárpótlásul kaptak máshol. Visszamentek Nagygécre gazdálkodni, mert nekik megmaradt a házuk. “A kárpótlás az volt, hogy bárhol választhattunk telket Budapesten kívül, és mellé adtak 150 ezer forint kamatmentes hitelt. Akkor ez nagy pénz volt” - emlékezett vissza.

A tavalyi falunapot állítólag nagy dzsumbuj közepén kellett megtartani, de a falu most gondozott állapotban van. A csengeri önkormányzat tette rendbe (Nagygécet a tragédia után hivatalosan Csengerhez kapcsolták), illetve azok az emberek, akik nem adták el a telkeiket nekik. Vannak, akik most nyaralóként használják régi lakhelyüket, az egyik ilyen háznál tartották a falunapra hirdetett focimeccset is.

Leader

A Nagygécért Közhasznú Egyesület (NKE) lelkes, fiatal alelnöke, Varga Valentin válaszolt kérdéseinkre. Ő a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munkaszervezetvezető-helyetteseként került bele az NKE-be, de történész végzettsége miatt is fontosnak tartja az ügyet, hobbija a helytörténet. Elmondta, a falunapot saját pénzből szervezték.

Az a terv, hogy üdülőövezetté nyilvánítják Nagygécet. “Pályázatok segítségével több tízmillió forintot lehet belepumpálni a faluba, ősszel lesz a következő pályázati kiírás. Az emberek eddig önerőből tevékenykedtek, de most már látják, mit lehet belőle kivenni” - vélte. A meglévő házakat lehetne felújítani turisztikai célzattal. Tervben van még, hogy a templomot felújítják, és az lesz a megmaradás temploma: minden magyar település üzenetet írna egy márványtáblára, ezekkel fednék be a templomot. Ezt a tervet Varga Valentin szerint Bayer Zsolt már be is jelentette az Echo Tv-ben, augusztusban fognak róla tovább tárgyalni.

Nagygéc nagyobb térképen

Nagygécen még mindig építési tilalom van, az egyesület küzd ennek feloldásáért. Az árvíz után még négy másik faluban vezetett be építési tilalmat az állam az új gátrendszer megépítése miatt, mert nem tudták garantálni az itteniek biztonságát. Ezeket a falvakat ma is lakják, bár Kishodoson, Nagyhodoson, Garbolcon és Komlódtótfalun nem végzett olyan mértékű pusztítást az ár, mint Nagygécen. “Az új gátrendszerrel csak az a gond, hogy Magyarországon ugyan megépült, de a román részen nem, így nem sok értelme van” - mondta el egy volt lakó, miközben csörögefánkot fogyasztott.

Kéne egy gyár

“Nem lesz ebből semmi” - mondta az egyik helybéli, amikor arról kérdeztem, mi lesz szerinte a falu újjáélesztéséből. “Megmondom, mi kéne ide: munkahely. Ha csinálnának egy kis konzervgyárat, akkor lehet, hogy visszajönnének ide lakni, hiszen a környéken még mindig rengeteg gyümölcs van, szépen terem a híres szatmári alma” - állította.

Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben nagyon sokan vágták ki a fákat, mert csak nyomott áron tudták eladni a termést, valóban sok gyümölcsös mellett haladtunk el. “Addig meg lehet élni a gazdálkodásból, amíg támogatják, csak utána lesz baj” - fűzte hozzá a témához Somogyi Józsi bácsi, aki a kiváló állapotban lévő, 48 éves Simson Suhl motorját indította be. Józsi bácsi nem géci, Csengeren lakik, csak mivel a legtöbb volt nagygéci átköltözött, sok ismerőse jött el a falunapra.

Összejövetel

A falunap nem a programok (asszonykórus, néptánc, focimeccs, mise, koszorúzás) miatt volt különleges, hanem mert olyan faluról van szó, ahol a lakók évente csak egyszer találkoznak. Idén harmadszor tartották meg a nagygéci falunapot, több száz emberrel, jöttek Budapestről, Miskolcról, Nyíregyházáról is. Az emberek kis csoportokban, vidáman beszélgettek, sokan fényképeket mutogattak, megbeszélték, ki halt meg, kinek született gyereke, ismerkedtek, nekem pedig meséltek a szörnyű éjszakáról.

Nem voltak ilyen nagy vízre felkészülve, főleg asszonyok és gyerekek voltak otthon, katonák mentették őket. Gaál Nóra, aki pont 1970-ben érettségizett, még emlékezett arra, amikor a nőket és a gyerekeket mentették ki, és a buszra nem engedték fel a férfiakat a munkásőrök. Volt egy férfi, aki csak azért is felszállt. “Nem érdekel, akkor is felszállok. Nekem már mindenem odaveszett, csak az életem maradt meg” - mondta a munkásőrnek, aki erre sírva fakadt, mert belátta, hogy ő nem foghatja fel, milyen borzalmat élnek át ezek az emberek.

“Ez nem természetes katasztrófa volt, már hivatalosan is beismerték, hogy a románok okozták, amikor egy katonai objektumuk védelmében átvágtak egy gátat” - mondták többen is. Egy volt nagygéci szerint nem a Szamos vize tarolt, hiszen onnan védték a falut, hanem az Erge patak. “Itt folyt régen az Erge, de azóta elvágták egy lokalizációs gáttal” - mutatott egy férfi egy nádassal telt mederre az út alatt. Régen itt sokan pákásztak, az Erge teli volt halakkal: fekete sügérrel, kárásszal, compóval, népies nevén cigányhallal. Ma már nem horgásznak.

Mi se

Állítólag nagyon szép református misét celebrált Tőkés László (nem az EP-képviselő, hanem egy másik) a falu alvó templomában, de sajnos arról lemaradtam, mert jól elbeszélgettem a parkban az egyik Gaál családdal. “Itt régen még az Isten is Gaál volt” - mesélték, azaz a faluban nagyon sok Gaál családnevű élt.

“Jó kis község volt ez, nagyon jól termő, fekete földdel, szorgalmas, keményen dolgozó emberek lakták” - mesélte egyikük. Nem véletlen, hogy az egyetlen ragadványnév, amiről hallottam, az a “Lusta” Gaál volt. Találkoztam egy családfakutatóval, akitől érdeklődtem, milyen ragadványneveket használtak a sok Gaál megkülönböztetésére, de úgy tudta, nem nagyon használtak ilyeneket.

“Apám futurás volt itt a magtárban, ami terménybegyűjtőt jelent” - meséli egy kedélyes úr a még álló magtár felé mutatva, ahol most fotókiállítást rendeztek. Az ő házuk évekig állt a faluban, aztán elbontották, és eladták anyagnak. A Gaál testvérek elmondták, a faluban egykor gyönyörű kastélyok álltak, nagy kár volt pusztulni hagyni őket. Ezeket valószínűleg szétlopkodták, az önkormányzat nem akarta tovább fenntartani őket.

Rög

Élvezet volt hallgatni, ahogy 5-10 volt nagygéci összegyűlt, és a régi falubéli életről meséltek. “Ott volt a kuglipálya, amarra a szánkópálya. A lányokat azzal szekáltuk, hogy, na, hogy csúszik a faszán?” - nevettek. Elmesélték, hogyan főzték az apró, mézédes szilvából a lekvárt és a pálinkát, majd meg is kínáltak egy jófajta házival. “Pityu, gyere csak, zetorozzunk egyet!” - kiáltottak egy arra járó ismerős felé. Pityu régen zetoros volt.

Szó esett a régi cigányokról is, akikkel szerintük nem volt gond, vályogot vetettek, meg muzsikáltak lent a parton. “Közülük most egy sincs itt” - mondta valaki az asztaltársaságból.

Hiányolták páran az idősebb nagygéci korosztályt, valóban inkább az 50-60 körüliek és azok gyermekei voltak a falunapon. “Az elszakadás az otthontól főleg az idősebbeket viselte meg, ők hamarabb meg is haltak - mesélte  Gaál Nóra. - Ezek az emberek röghöz kötöttek voltak. Az én édesanyám visszajárt a nagygéci telekre kertészkedni, és ilyenkor, ha kérdezték, hova megy, azt mondta: megyek haza. Én most kezdem csak megérteni, mit jelent az, hogy az embernek nincs meg az otthona.”