Ösztöndíjjal toldják meg az orvosok bérét is

2011.07.26. 15:39
A rezidenseknek bejelentett program után a kormány a szakorvosok és az egészségügyi szakdolgozók bérét is ösztöndíjjal egészítené ki. A pályázóknak továbbképzésen kell részt venniük. Amíg ösztöndíjat kapnak, nekik is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el hálapénzt és maradnak az állami egészségügyben. A programra összesen 12 milliárd forintot szánnak.

Több uniós fejlesztési programmal összesen tizenkétmilliárd forintos forrás jut a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Ebből összesen hatmilliárd forinttal támogatnák azokat, akik szakképzésen, továbbképzésen vesznek részt. A lehetőségre szeptembertől lehet pályázni.

A szakorvosok és a szakdolgozók szakmai tanulmányaikhoz kaphatnak anyagi hozzájárulást, amellyel tankönyveik, utazási, lakhatási költségeik kifizetését könnyítenék meg. Az államtitkár közlése szerint ezek általában kétéves támogatási programok lesznek. Becslések szerint a hatmilliárdos ösztöndíjprogramból "ezres nagyságrendű" szakorvost és szakdolgozót tudnak támogatni.

Az államtitkár kiemelte: a pályázatok részleteit a Magyar Orvosi Kamarával és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával közösen dolgozzák majd ki. Így azt még nem tudta megmondani, milyen elbírálás szerint, illetve egyénenként mennyi támogatást kaphatnak majd a szakorvosok és a szakdolgozók. Közölte: mindenkit a státuszához viszonyítva, arányosan támogatnak majd, így olyan összegek is lesznek, amelyek a már régóta dolgozó szakorvosok számára is ösztönzést jelentenek. A pénzek odaítélésekor az ellátórendszer hiányszakmái elsőbbséget élveznek.

A pályázat feltétele - a rezidensek ösztöndíjprogramjához hasonlóan - az, hogy a képzésben részt vevőknek legalább annyi ideig kell még a közszolgálati egészségügyben dolgozniuk, ameddig az ösztöndíjat kapták és ez idő alatt nem fogadhatnak el hálapénzt.

A másik hatmilliárd forintot a kórházaknak, egészségügyi intézményeknek szánják. Ebből a pénzből fizetik ki a képzésen részt vevők helyettesítését, illetve foglalkoztatási támogatásokat folyósítanak.

A kormány ezzel újabb szakmacsoportnak ad ösztöndíjat béremelés helyett az egészségügyben. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár július 15-én jelentette be, hogy egy pályázattal 600 szakorvos- és szakgyógyszerész-jelölt a fizetésén felül öt évig nettó havi 100 ezer forintos támogatást kaphat.

A képzésüket kezdő fiataloknak vállalniuk kell, hogy tíz évig a magyar állami egészségügyben fognak dolgozni, és nem fogadnak el hálapénzt. Ha az orvosok megszegik a szerződés feltételeit, az ösztöndíj jegybanki alapkamattal terhelt összegét egyben vissza kell fizetniük. A szakorvosjelöltek a Markusovszky Lajos-ösztöndíjra, a szakgyógyszerészjelöltek pedig a Than Károly-ösztöndíjra pályázhatnak augusztus 15-ig. A nettó százezer forintost juttatást először november 1. és 2012. január 31. között utalják át. A sikeresen pályázó rezidensek így fizetésőkkel együtt jobb esetben havi 200 ezer forintos jövedelemre tehetnek szert.

Lazítottak a rezidensképzésbe való belépés szabályain is. Eddig minden év augusztus elsejéig kellett jelentkezni a szakképzési rendszerbe, a májustól életbe lépett jogszabályok szerint már bármikor be lehet lépni a képzésbe.

A Magyar Rezidens Szövetség elutasította a kormány ajánlatát. A szövetség szerint ugyan folytak tárgyalások, amelyen felmerült az ösztöndíj lehetősége is, de ők már akkor jelezték, hogy ezt elhibázott lépésnek tartják. A szövetség ezért továbbra is fenntartja akcióját: ha érdemben nem emelik a béreket, az év végéin több ezer orvos mondhat fel egyszerre.

Az ösztöndíjprogram egyelőre csak hatszáz fiatal orvos helyzetén javít. Szócska Miklós államtitkár korábban az Origónak azt mondta: az első lépést azért tették meg most, hogy perspektívát kínáljanak a kezdő orvosoknak, ne menjenek el már nyáron munkát keresni külföldre. Az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében később az egész rezidenstársadalom bérét emelhetik, ígérte az államtitkár.  

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke korábban átgondolatlannak nevezte a koncepciót. Mint mondta: ez minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az egészségügyben.