Dunakeszinek elege lett a motoros sárkányokból

2011.08.03. 19:41
Rendeletben tiltotta meg Dunakeszi önkormányzata, hogy a város határán belül siklóernyős vagy sárkányrepülős felszállóhelyet létesítsenek, üzemeltessenek - közölték a település honlapján.

A korlátozásról a Dunakeszi felett kis magasságban repülő motoros járművek egyre sűrűbb felbukkanása, illetve lakossági panaszok miatt döntöttek.

A helyi önkormányzat a legutóbbi ülésén – helyt adva a beérkezett, több száz aláírással ellátott lakossági kérelemnek - rendeletben szabályozta a város légterének használatát.

Az új szabály szerint a jövőben tilos motoros légi járművek – például a motoros siklóernyők és sárkányrepülők – számára felszállóhelyet létesíteni vagy ilyen helyet üzemeltetni Dunakeszin, mert a város sűrűn lakott, s az emberek jogos igénye, hogy indokolatlan zajkeltéssel ne zavarják a nyugalmukat. A rendelet kimondja azt is, hogy a légi járművek kizárólag a dunakeszi repülőtérről, ellenőrzött körülmények között hajthatnak végre felszállást.

A panaszok egy részének hátterében egy Fótról áttelepült, motoros sárkányrepülőkkel foglalkozó cég tevékenysége áll. A cég által üzemeltetett felszállóhely immár legálisnak minősül – derül ki a www.dunakeszi.hu honlapról.