Vádat emeltek őssejtügyben

2011.08.05. 08:30
A rendőrség emberi test tiltott felhasználásának megalapozott gyanúja miatt javasolja az ügy kilenc gyanúsítottja elleni vádemelést, a hatóságok szerint ugyanis az őssejtkezeléseket végző orvos és társai nem rendelkeztek az eljáráshoz szükséges engedélyekkel.

Lezárták a nyomozást az évekkel ezelőtt indult őssejtbotrány ügyében, írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda július 26-án befejezte az iratismertetést, majd vádemelési javaslattal fordult a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályához.

A nyomozó hatóság emberi test tiltott felhasználása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolja az ügy kilenc gyanúsítottjának elmarasztalását, akik közt három amerikai és egy ukrán állampolgárságú személy is van. Lapinformációk szerint az érintettek közt van Pákh Imre műgyűjtő, Fásy Ádám műsorvezető, Seffer István plasztikai sebész, Natalia Karnikova biológus és Yuliy Baltaytis professzor is.

A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint az egyik amerikai gyanúsított - valószínűleg Yuliy Baltaytis - megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy magyar irányítású őssejtkutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika szervezésében, pénzért cserébe 2007-től őssejtkezeléseket végzett. A rendőrség szerint a kezelésekhez szükséges dózisokat az ukrán Natalia Karnikova készíthette el, az őssejteket pedig a beavatkozások során feleslegessé vált abortumokból nyerték ki. Ezeket később injekcióval vagy infúzióval adagolták a betegeknek.

A betegek a kezelésekért általában öt millió forintot fizettek. A gyanúsítottak egy részét a hatóság 2009-ben, a Nyírő Gyula Kórházban érte tetten, majd ezt követően a rendőrök számos helyszínen házkutatást tartottak és tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. Összesen 37 kezelt személyt és hozzátartozóikat is kihallgatták.

Seffer szerint az engedélyek a rendőrségen vannak

A rendőrség szerint a pácienseknek beadott készítményeket korábban nem tesztelték, hatásuk ismeretlen volt, a terápiához pedig sem a szükséges szakhatóság, sem az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának engedélyével nem rendelkeztek. A Bors információi szerint azonban az ügyben szintén gyanúsított Seffer István rendelkezik a kívánt engedélyekkel, az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézetének határozata ugyanis működési engedélyt adott szövetes sejtbanki tevékenységre, valamint átültetési és visszaültetési célú csontvelői, perifériás és köldökvér sejt, őssejt gyűjtésére, beleértve az embrionális őssejtet is.

A plazstikai sebész a lapnak korábban úgy nyilatkozott: az engedélyek jelenleg a rendőrség birtokában vannak, az orvos viszont több példányt is közjegyző előtt hitelesített ugyanebből az okiratból, ezeket pedig különböző széfekben helyezte el. A napilap tegnapi, újbóli megkeresésére az orvos már nem válaszolt.

Holló Gábor, Yuliy Baltaytis ügyvédje szerint a hatóság gyanúja nem tekinthető megalapozottnak, mert az abortumok egészségügyi hulladéknak minősülnek, így azok nem az emberi test részei, a nyomozás határidejének lejártával pedig indítványozni kellett volna a kényszerintézkedés meghosszabbítását. Ez nem történt meg, védence és Natalia Karnikova mégis lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, ami az ügyvéd szerint a személyi szabadság jogellenes korlátozását is felveti.