Csongor
0 °C
9 °C

Fellegi régi munkahelyének ment a beszólás

2011.08.15. 14:17 Módosítva: 2011.08.15. 19:17
A kormányzaton belüli küzdelemben – mintegy mellékesen – kapott szokatlanul kemény üzeneteket a Magyar Telekom. A fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás és államtitkára, Nyitrai Zsolt közötti harcban az államtitkárt támogató Magyar Nemzet többször az állami tervek ellen áskálódó multinak festette le céget, amely saját üzleti érdekeitől vezérelve meg akarja torpedózni a nemzeti infokommunikációs stratégiát. Az üzenet nem elhanyagolható része, hogy Fellegi is a Magyar Telekomnál dolgozott, és minisztériumi emberei egy részét is a cégtől verbuválta.

Az állammal korábban rendszeresen milliárdos üzleteket bonyolító Magyar Telekom menedzsmentjét meglepetésként érte, hogy a kormányzathoz közelálló Magyar Nemzet a napokban hírmanipulációval vádolta meg a céget. A lap vezető cikkeiben csütörtök óta többször is kiosztotta a Telekomot, és mindannyiszor olyan multiként mutatta be, amely arra is képes, hogy Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár menesztését híresztelje csak azért, hogy megakadályozza a cég kizárását egy nagyobb megrendelésből.

A Magyar Nemzet egy jól értesült, de névtelen forrásra hivatkozva állította, hogy nincs napirenden Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár leváltása. A lap a Magyar Hírlapban megjelent információt álhírnek, minden alapot nélkülöző kacsának minősítette, és azt állította, hogy a személycseréről szóló cikket üzleti érdekek diktálták.

A Magyar Nemzet meg is nevezte, milyen érdekekről van szó: a közigazgatási szervek informatikai összekapcsolását szolgáló gerinchálózat jelenleg főként a Magyar Telekom tulajdonában van. A Nyitrai által képviselt nemzeti infokommunikációs stratégia viszont nemzetbiztonsági és pénzügyi megfontolásokra hivatkozva azt a célt tűzte ki, hogy a hálózat többségi, illetve kizárólagos állami befolyás alatt legyen. Ha tehát a stratégia megvalósul, a Telekom elesik egy tízmilliárdos üzlettől.

A Magyar Nemzet írása a továbbiakban még az állami tulajdonban álló infomatikai céget, a Kopint Datorg Zrt.-t is szégyenpadra ültette, jelezve, hogy az ott készült tervek sincsenek összhangban az államtitkár által megszemélyesített stratégiával. A Kopint Datorgnál ugyanis állítólag szintén fenntartanák a magánérdekeknek kedvező állapotokat.

Az üzleti élet bennfentesei könnyen megérthették, a szokatlanul durva üzenet nem kizárólag a Telekomnak szól. A valódi címzett személye akkor lett még egyértelműbb, amikor Nyitrai a cikk megjelenésével egy napon, csütörtökön kezdeményezte Vasváriné dr. Menyhárt Éva hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár felmentését.

Menyhárt Éva az NFM-ben Fellegi-embernek számított. A Magyar Telekomnál (illetve jogelődjénél, a Matávnál) 2000-ben ő vette át Fellegi Tamástól a kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi posztot. Az akkoriban megjelent céges közlemény szerint Fellegi a Matáv megbízásából távozása után is képviselte a vállalat érdekeit, és segítette a kormányzati kapcsolatokért felelős terület munkáját, vagyis együttműködött Menyhárt Évával.

De nem ez volt az első a Felleginek küldött jelzések sorában. Egyik bizalmasának, a Kopint Datorg vezérigazgatójának már júniusban távoznia kellett, annak ellenére, hogy a 2010-es kormányváltáskor öt évre szerződött az állami céghez. Pásztory Tamás, aki szintén a Magyar Telekom ivezérgazgatóhelyetesi székből igazolt állami állásba, maga nyújtotta be lemondását, mert állítólag elfogyott a személyét érintő politikai bizalom.

Az Index információi szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban már hosszabb ideje folyik a csatározás a miniszter és a befolyásos fideszes üzletemberek által támogatott Nyitrai között.

Az ellentéteket az kódolta a rendszerbe, hogy Felleginek 2010-ben alig hagytak beleszólást az államtitkárok és helyetteseik kinevezésébe. Akaratát főként az informatikai vonalon tudta érvényesíteni, egykori matávos bizalmi embereit ugyanis el tudta helyezni Nyitrai államtitkárságán.

A problémák részben akkor kezdődtek, amikor egy másik tárca is szerette volna magának megszerezni az informatikai biznisz feletti döntés jogát. A területért Gál András Levente közigazgatási államtitkár vezényletével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is bejelentkezett, sőt el is érte, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) - Gál bizalmasának, Vetési Ivánnak a vezetésével -  a Kopint Datorg Zrt. riválisává váljon, valamint, hogy a tárcának saját e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára legyen.

A két tárca között a KEKKH és a Kopint Datorg jóvoltából áttekinthetetlenül bonyolult munkamegosztás és állóháború alakult ki, pedig köztudott volt, hogy Fellegi (és matávos csapatának) legnagyszabásúbb tervei szerint a Kopint Datorg alatt kellett volna egyesíteni az összes állami tulajdonban lévő fizikai informatikai hálózatot.

A fejlesztési tárca akkor is vereséget szenvedett, amikor az ÁROP és az EKOP programok felügyeletéről volt szó: ezek az informatika rendelkezésére álló EU-s források is kikerültek az NFM ellenőrzése alól, majd a médiatörvény vitte el az összes hírközlési és frekvenciagazdálkodási feladatot a Médiahatósághoz.

Az Index informátorai szerint ekkor, tavaly ősszel merült fel először, hogy Fellegi jelentősen átszervezné az informatikai államtitkárságot, vagy menesztené Nyitrait. A személycserék akkor sem sikerültek, és a jelek szerint a miniszter a meccs legújabb fordulójában is defenzívába kényszerült.

A Magyar Nemzet hétfőn újabb, Nyitrai szakterületét érintő, várható személycseréről is hírt adott. A lap szerint a héten menesztik Kratochwill Pétert, a 110 milliárd forintból gazdálkodó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnökét, aki a szervezet jogelődjét is vezette az előző ciklusban. Kratochwill Péter korábban a Kopint Datorg Zrt.-t is irányította. Az NFM sajtóosztálya hétfőn este megerősítette, hogy Nyitrai Zsolt kezdeményezte Kratochwill Péter, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnökének felmentését Fellegi Tamás fejlesztési miniszternél.

A Magyar Telekom pedig nem kommentálja a vádakat.