A Jobbik elhatárolódik a magyar sziget-es uszítástól

2011.08.16. 12:32
A Jobbik nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésekkel, azokkal a párt nem tud azonosulni – jelentette ki sajtótájékoztatóján Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője. Közölte azt is, nem zárják ki frakciótársát, Zagyva György Gyulát.

Vona szerint az elmúlt napokban a Magyar Szigeten elhangzott néhány olyan nyilatkozat, amelyet a sajtóban, a közvélemény előtt a Jobbikkal azonosítottak. Vona Gábor azonban leszögezte: "van, ami a Jobbik, és van, ami már nem a Jobbik. Van, amiért a Jobbik felelősséget vállal, mert úgy érzi, hogy az ország szempontjából építő jellegű, és van, amivel nem vállal, mert úgy érzi, hogy ezzel ellentétes.

A Magyar Szigeten elhangzottak az utóbbi kategóriába tartoznak, nem a Jobbik politikáját képezik, a párt azokért nem kíván felelősséget vállalni, sem közösséget azokkal – jelentette ki. A Jobbik elnök-frakcióvezetője az ügyet ezzel lezártnak tekinti. Sajtóájékoztatóján kérdésekre nem volt lehetőség, ám Vona arra az újságírói felvetésre, hogy kizárják-e Zagyva György Gyulát, nemmel válaszolt.

A Magyar Nemzet szerint Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, jobbikos önkormányzati képviselő és a Betyársereget vezető Tyirityán Zsolt szájából olyan kijelentések hangoztak el, hogy "el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát", illetve el kell jutniuk egy szintre: "arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk".

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője a más bőrszínűek és zsidók legyilkolásáról is beszélt a Magyar Szigeten tartott előadásában. A Jobbik parlamenti képviselője, Zagyva György Gyula, a rendezvényt szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke nem volt hajlandó elhatárolódni barátjától, aki szerinte nem tett a büntetőjogba ütköző kijelentést.

A Magyar Nemzet információi szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított a verőcei Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt. Egy a lapnak nyilatkozó büntetőjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja.