Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

PPP-szerződést mond fel Hódmezővásárhely

2011.08.26. 17:56

Felmondja a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportcsarnok működtetésére vonatkozó PPP-megállapodást az önkormányzat, és a Legfőbb Ügyészséghez fordul az építési költségek jelentős túlárazása miatt - döntött pénteki ülésén egyhangúlag az alföldi város közgyűlése.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban döntött a közoktatási igényeknek megfelelő tornacsarnok létesítéséről. A beruházás érdekében együttműködési megállapodást kötött az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, amely az állami és a magánszféra együttműködésével PPP-konstrukció keretében megvalósuló fejlesztéshez nyújtott támogatást.

A megállapodás értelmében egy - közbeszerzési eljárás során kiválasztott - magánbefektető saját költségén megépíti és működteti a sportlétesítményt, amelynek használatát közcélú igénybevételre évente aktualizált mértékű szolgáltatási díj ellenében átengedi az önkormányzatnak. A szolgáltatási díjat a cégnek az önkormányzat és az állam közösen fizeti, a díj két részből tevődik össze: az építési költséghez és az üzemeltetéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségből. A futamidő lejártát, 2022-t követően a sportlétesítmény az önkormányzat tulajdonába kerül.

A sportcsarnok használata az eltelt évek folyamán aránytalanul magas terhet rótt a városra, ezért az önkormányzat a konstrukció felülvizsgálatát kezdeményezte. Az elrendelt belső ellenőrzés során a kivitelező cég - az önkormányzattal kötött szerződés ellenére - elzárkózott a számlák bemutatásától, amelyek alapján az ingatlan nettó beruházási értékét 836 millió forintban állapította meg, és a szolgáltatói díjnak az építéshez kapcsolódó részét meghatározta. A kivitelezésnél az önkormányzatnak műszaki ellenőrzésre nem volt joga.

Az ingatlan értékének meghatározására felkért igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a teljes beruházási költség 662 millió forint, azaz a magánberuházó 174 millió forinttal többet számlázott. Szintén a belső ellenőri vizsgálat során derült fény arra, hogy a beruházó cég, a K-Art Építészstúdió Kft. megsértette a szolgáltatási szerződésben foglalt létesítési alapelvet, és a közbeszerzési eljárásban kiválasztott cég mellett a beruházást egy másik cégen keresztül valósította meg.

A közgyűlés egyhangú szavazással úgy döntött, hogy az önkormányzat megtévesztése és a PPP-beruházás keretében megvalósult Balogh Imsi Sportcsarnok építési költségeinek jelentős túlárazása miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tesz, és az ügyben nyomozás elrendelését kezdeményezi. A közgyűlésen elhangzott: a nyomozás során mind a PPP-konstrukciót kidolgozó állami szerv, mind a létesítményt túlárazó magánberuházó, mind a beruházást finanszírozó és a finanszírozás teljesülését ellenőrző bank felelősségét meg kell vizsgálni.

Az önkormányzat a szolgáltatói szerződést szeptember 1-jei hatállyal felmondja, s ezt javasolja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is.

A Hódmezővásárhely belvárosban felépült - nemzetközi kosárlabda-mérkőzések megtartására is alkalmas - sportcsarnokot három éve, 2008 augusztusában adták át. A háromszintes épületben 1315 négyzetméter nagyságú küzdőtér van, hasznos alapterülete 5720 négyzetméter. Az alagsorban egy 91 autó befogadására alkalmas mélygarázs kapott helyet, a földszinten a küzdőtér, az előcsarnok és az öltözők, míg az emeleten egy 70 négyzetméteres fitneszterem, a hatszáz embert befogadó lelátó, a közvetítőszoba és egyéb helyiségek találhatóak.