Obama: Amerikaiakként eggyé váltunk

2011.09.08. 23:50
Amerikának a tíz évvel ezelőtti egységhez és szolidaritáshoz való visszatérését sürgette Barack Obama amerikai elnök a USA Today című lapban csütörtökön megjelent írásában.

Obama a 2001. szeptember 11-i terrorakciók kapcsán felidézte az amerikaiak összefogásának és önzetlen segítségnyújtásának személyes példáit az áldozatok segítségére siető rendőröktől, tűzoltóktól és önkéntes mentőktől kezdve a véradókon át a megtakarított zsebpénzüket felajánló iskolásokig.

"Amerikaiakként eggyé váltunk. Ez Amerika igazi szelleme, amit a jelenlegi évforduló alkalmából fel kell élesztenünk - az amerikai nép hétköznapi jóságát és azt az egységet, amelyre szükségünk volt, hogy egységes nemzetként léphessünk előre" - írta az elnök.

Rámutatott, hogy az ország kihívásokkal teli évtizedet hagyott maga mögött, amelyben az Egyesült Államok bebizonyította erejét és a rugalmasságát, legyen szó biztonsági vagy gazdasági fenyegetésről.

"Országunk ma erősebb, az ellenségeink pedig meggyengültek. Ugyanakkor, noha Oszama bin Laden kapcsán győzött az igazságszolgáltatás és az al-Kaidát ráállítottuk a vereség útjára, sohasem szabad meginognunk, miközben ellátjuk nemzetünk védelmének feladatát" - fogalmazott Barack Obama.

Az elnök szerint az amerikaiak - megemlékezve arra a napra, amikor mások megpróbálták megosztani őket - visszanyerhetik azt a közös célt, az összetartozást, amely 10 évvel ezelőtt megdobogtatta a szívüket.

"Sose feledjük el azt a 10 évvel ezelőtt megtanult leckét, hogy az ellentéteink elhalványodnak ahhoz képest, ami egyesít bennünket" - írta az elnök, aki szerint az Egyesült Államok, ha egységes családként viselkedik, nem csak túléli a megpróbáltatásokat, de megerősödve kerül ki belőlük.

"Ilyen Amerika voltunk szeptember 11-én és az azt követő napokban. Mindig ilyen Amerika kell, hogy maradjunk" - zárta sorait az elnök.