Az első kormánypárti reagálóként Harrach Péter közölte, hogy nem tiszte az ellenzéki képviselők felszólalását értelmezni, de mégis belefogott. Arra a kritikára, hogy volt már olyan kormány, amely háromhetente újabb és újabb programokkal állt elő, azzal vágott vissza, hogy az Orbán-kormány programjai egymásra épülnek. Ezután arról beszélt, hogy a korszakváltáshoz arra van szükség, hogy a jó kérdést tegyék fel, és arra a helyes választ adják meg. "Ehhez már nem politikus, hanem államférfi kell" jelentette ki. Nagyon örül, hogy a kormány meg akarja szabadítani az élősködőktől a társadalmat, a tervek mögött pedig morális alapokat is felfedezett. "Természetesen bankokra szükség van, de működésükben ugyanazon normákra van szükség, mint a társadalom működésében és az egyénben" mondta, akármit is jelentsen ez.

Rovataink a Facebookon