"Keményen ki kell állnunk a magyar megoldások mellett", mert ha megtorpanunk, az vezet a görög útra, jelentette ki Orbán, aki szerint ha végigviszik a programját, akkor Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból. Barack Obama demokrata elnökkel példálózott, aki szerinte szintén alternatív megoldásokat jelentett be múlt heti beszédében. "A történelem most azt a lehetőséget kínálja, hogy erős nemzetet építsünk, hogy felépítsük a 21. századi magyar nemzetet. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, önöknek is rá kell lépniük a gázpedálra", mondta a képviselőknek, mert szerinte csak az országgyűlésen múlik, milyen gyorsan juthat el a "segítség" az emberekhez.
Rovataink a Facebookon