Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

A nyilvánosság kizárását kérte a romák elleni sorozatgyilkosság koronatanúja

2011.09.13. 11:47

A sajtó kizárást kérte harmadszori tanúmeghallgatásának kezdetén a romák elleni támadássorozat büntetőügyében az az asszony, aki a négy vádlott munkáltatója volt, s a korábbi kihallgatásain ellentmondásokba keveredett; kérését a bíró elutasította. A per a nyári ítélkezési szünet után kedden folytatódott a Pest Megyi Bíróságon.

Miszori László tanácsvezető bíró a sajtó kizárását kezdeményező F.-né Ny. Éva kérését azzal utasította el, hogy korábbi tanúvallomásai során ilyen igényt nem jelzett, és személyét, korábbi vallomásait a nyilvánosság már megismerhette.

Az ügyész a tárgyalás kezdetén a vádlottak munkahelyén, a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen történt felújítási munkálatokról faggatta a tanút. (A négy férfi 2009. augusztus 21-i elfogásakor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt, a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét.)

Az összesen kilenc bűncselekményből álló fegyveres és Molotov-koktélos támadások miatt Kiss Árpádot és  testvérét, Kiss Istvánt, illetve Pető Zsoltot és az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Pest Megyei Főügyészség.

A büntetőügy koronatanújának számító nő - aki szerelmi kapcsolatban állt az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal, és a vádirat szerint segítséget nyújtott a 2009. április 22-i tiszalöki gyilkosság után a vádlottaknak a sárban elakadt autójuk kiszabadításában, hétvégi telkén találták meg a vadásztól elrabolt fegyverek egy részét –  korábbi tanúvallomásaiban többször került ellentmondásba. A hamis tanúzás és a hamis vád büntetőjogi következményeire utaló bírói figyelmeztetés ellenére vallomásában alibit biztosított a vádlottaknak a tiszalöki gyilkosság estéjére.

F.-né Ny. Évát a vádlottak elfogásakor szintén előállították a rendőrök, de csak tanúként szerepel az ügyben.A nyári ítélkezési szünet után folytatódó tárgyalás első két napján tanúként hallgatja meg a bíróság a hivatalosan adóhivatali alkalmazottként dolgozó, a debreceni Perényi 1 szórakozóhely programszervezőjeként dolgozó nőt.