Vilhelmina
10 °C
21 °C

A KBH nem adja ki K. István adatait

2011.09.19. 06:37

Nemcsak az egykori Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hanem a Katonai Biztonsági Hivatalnak (KBH) is vannak adatai a romagyilkosságok másodrendű vádlottjáról, K. Istvánról – írta hétfői számában a Magyar Hírlap a birtokába került válaszlevélre hivatkozva, amelyet a hivatal főigazgatója, Domján László vezérőrnagy küldött az ügyben eljáró Pest Megyei Bíróság tanácselnökének kérdéseire.

A megkeresésben Miszori László tanácselnök azért érdeklődött a KBH főigazgatójánál, mert a büntetőeljárás adatai szerint az elsőrendű vádlottat, K. Árpádot, a másodrendű vádlottat, K. Istvánt, valamint a harmadrendű vádlottat, Pető Zsoltot a hivatal három éven át – 2006-tól 2008-ig – „megfigyelte, róluk információkat szerzett be”. A bíróság azonban erről a nyomozati iratokban semmilyen adatot nem talált.

A főigazgató válaszában állítja: a bíróság által említett három vádlottat a hivatal „nem tartotta megfigyelés alatt”, azonban Kiss István „személyét érintően az MK Katonai Biztonsági Hivatalnál keletkeztek minősített adatok”, igaz, azok nem hozhatók összefüggésbe a büntetőeljárással. Azt is a bíróság tanácselnökének tudtára hozta, hogy az adatok minősítésének feloldása veszélyeztetné a KBH nemzetbiztonsági tevékenységének hatékonyságát, így annak feloldását nem engedélyezi.