Gubcsi Lajos megbukott

2011.09.20. 21:34
Számos botrány után kedden a Honvédelmi Minisztérium honlapján bejelentették, hogy távozik posztjáról Gubcsi Lajos, a HM Zrínyi Média Kft ügyvezető igazgatója.

A HM sajtóiroda kedden este jelentette be, hogy Gubcsi Lajos lemondott a minisztérium kommunikációs cégének vezetői posztjáról. A szűkszavú közlemény szerint az igazgató lemondását Hende Csaba honvédelmi miniszter elfogadta.

Gubcsiról hétfőn közölt cikket az Index. Ebben arról számoltunk be, hogy a cégvezető szolgálati autójába rendőrségi sebességmérők megzavarására alkalmas lézerblokkolót szereltetett.

Gubcsi Lajos és Hende Csaba
Gubcsi Lajos és Hende Csaba

Gubcsi a cikk megjelenése után azzal a magyarázattal állt elő, hogy csak átverésből tette a szenzorokat a kocsi elejére. A korábban gyorshajtáson ért cégvezető állítása szerint a több mint kétszázezer forintba kerülő eszközt nem használta, hanem kizárólag azért autózott május óta a „vak érzékelőkkel”, hogy az ő ügyeiről több cikket megjelentető Indexnek és zrínyis belsős informátorának csapdát állítson.

A jelek szerint a magyarázat nem elégítette ki a tárca vezetését, pedig Hende Csaba egyszer már megmentette Gubcsit.

Alig félévvel azután, hogy kinevezték, saját könyvét adatta ki a Zrínyi Médiával magyar és angol nyelven, valamint saját kertjében rendezett hivatalosnak feltűntetett szoboravatót. Akkor pár nap után az a döntés született, hogy „nincs Gubcsi-ügy”, a cégvezető pedig lehetőséget kapott, hogy politikai támadásként állíthassa be a tevékenységéről szóló írásokat.

A KISZ központi bizottságának egykori tagja az elmúlt években lett nagy Orbán-rajongó. Az egykor Pozsgai Imréről és Grósz Károlyról könyvet író Gubcsi a 2010-es választások előtt naponta bombázta levelekkel és jó tanácsokkal a Fidesz elnökét, és tavaly nyáron ki is nevezték a Zrínyi élére. A buzgó alkotói tevékenységét azonban hivatali teendői ellenére sem hagyta abba, könyvet írt, majd egy rockoperát is tető alá hozott. Ennek színpadra állításában a Zrínyi komplett menedzsmentje is kénytelen volt segédkezni. A négy helyen is bemutatott Rákóczi-balladában Gubcsi beosztottjai, köztük egy tábornok, játszották a parasztokat.