3 méteres, merészen görbülő, narancssárga

Rengeteg kérdés rajzott bennem a Margitszigetre menet, ahol Tarlós főpolgármester éppen megnyitni készült Magyarország első ökojátszóterét, amiről a meghívó alapján annyit tudtam, hogy svéd koprodukcióban készült. Nyitott szívvel közeledtem, de azt azért elhatároztam, hogy ha valaki tegezni kezd, lelököm a hintáról. A svéd modellnek is vannak határai!

Az Árpád híd alatti parkrészben kosztümös-öltönyös forgatag fogadott. Az első észrevételem az volt, hogy a világos harisnya, azonos színű ráhímzett virágokkal középtávolról olyan hatást kelt, mintha a nőnek ótvaros lenne a lába.

Az ótvaros lábú asszony mögött szerencsére feltűnt a főpolgármester, első intézkedésével szabadon engedte a köszöntésére összeterelt óvodásokat, aztán beállt az öko-mikrofonállványnak használt fatörzs mögé, aminek a tövéhez gondos kertészkezek nettül odaszórtak egy adag mulcsot, majd elmondta a megnyitóját. Volt benne grundozás meg visszatekintés a budapesti játszóterek történetére. És az, hogy a svéd cégek 10 millió forint értékű játékot adtak a közösbe, a főváros meg területet és munkát 22 millióért.

A svéd játszótér jelzős szerkezet még a svédacélnál is jobban hangzik. Svédország államformája a gyermekdiktatúra, a gazdag országot a gyerekek, a biciklisták, a kutyák, a parkokban totyogó szelid ludak és az adóhivatal uralják.

Kezdjük a poén lelövésével: a margitszigeti objektum majdnem pont olyan, mint egy szokásos, korszerűbb játszótér. Attól öko, hogy nincs kemény burkolat sehol, csak különféle vízáteresztő rétegek, és kiraktak pár információs táblát a víz körforgásáról és hasonlókról. Önmagában attól, hogy a normális játszótereken egyre gyakoribb, gyűlöletes zúzott kavics helyett homokot szórtak le, rögtön 300 százalékkal nő az ember komfortérzete.

A játékok érdekesek, jól megcsináltak, és pont annyira térnek el a nálunk megszokottól, hogy különlegesnek érezzük őket. A hintán például két , középen lukas keret leng, amire rá lehet feküdni, vagy ketten ráállni. A csúszda nem egy konkáv félhenger, aminek a belsejében csúszik a gyerek, hanem egy konvex plasztiknudli, aminek a tetejére kell kiborultlajhár-tartásban ráfeküdni, aztán lesiklani. A "vicces" fotókért rajongó, felnőtt olvasók kedvéért mondom, hogy ha az ember terpeszben ráül a csúszda aljára,  akkor az egyik irányból pont úgy néz ki, mintha három méteres, merészen görbülő, narancssárga pénisze lenne, amin akár le is csúszhat egy másik részeg.

De a legeslegjobb az a szerkezet, amit elsőre egy rakás, a talajból kibukkanó behajtásgátló oszlopnak néztem. Ez az ökovonalba illeszkedő vízjáték: rá kell ugrani az oszlop tetejére, mire az a földbe süllyed, cserébe egy lukon jó magas vízsugár tör fel a földből. Pár perc alatt mindenki vizes lett, a gyerekek boldogan sikítoztak, a felnőttek menekültek.

Tarlós főpolgármester beállt egy kisgyerek mellé, aztán ő is taposott, de a vizes hengerről lecsúszott a bőrtapú cipője, mire gyorsan távozott. Hálát adtunk a svédek istenének, hogy öko ide vagy oda, nem kellett férges brokkolit érintenünk, azzal mi is leléptünk, hogy felnőttjátékokat játsszunk a munkahelyi számítógépen.