Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Madarakat veszélyeztet a Hubertus Bt. tevékenysége

2011.09.25. 10:24 Módosítva: 2011.09.25. 10:49
Súlyosan veszélyezteti a vízi élővilágot a Balaton déli partján, a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Területen a Hubertus Bt. tevékenysége – állapította meg frissen lezárult vizsgálatában Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa.

A Balatonfenyves melletti természetvédelmi terület lecsapolásáról először az Index számolt be: az állami tulajdonban lévő, nemzeti parki területet bérlő német tulajdonú cég, a Hubertus Bt. emberei által vezetett helyi vízitársulat idén a megengedett minimum közelébe csökkentette a vízszintet. Emiatt a 2011. június óta nemzetközi jelentőségűnek minősülő vízimadár-rezervátumból már július közepére szinte teljesen eltűnt a víz, és a terület alkalmassá vált a vadásztatásra.

Első cikkünk megjelenése után Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azonnali hatállyal visszavonta a vízitársulat tavaly decemberben módosított, és a nyár elején már felfüggesztett vízjogi engedélyét, ami az év első felében lehetővé tette a terület lecsapolását.

Működési zavar is okozta a vészhelyzetet

Az ombudsman szerint a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Terület "Nekota" elnevezésű térségén gazdálkodó Hubertus Bt. vízleeresztése miatt veszélybe került a vízhez kötődő élővilág, különösen az ott fészkelő fokozottan védett madárfajok.

A vizsgálat feltárta, hogy a vészhelyzetet a vízjogi engedélyezési eljárás működési zavarai is okozták. A terület védetté nyilvánítását követően 32 évvel született meg az a vízjogi engedély, amely a természetvédelmi értékek figyelembe vételével írta elő a szükséges vízszintet, ezt az engedélyt azonban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügy Főfelügyelőség megsemmisítette.

A főfelügyelőség iránymutatatása alapján a megismételt eljárásban kiadott vízjogi engedély már nem vette figyelembe a terület természetvédelmi igényeit és rendeltetését. A vízügyi hatóság által kiadott engedélyek ellentétesek a területre vonatkozó 1977-óta hatályos védetté nyilvánítási határozattal és a 2004-től kötelező Natura 2000 előírásokkal.

A szükséges vízszint tartásának megkövetelése helyett a vízügyi hatóság kötelezővé tette a tökéletesen vízmentes állapot fenntartását az év kilenc hónapjában. Ez az előírás, illetve a terület kezelőjének a terület védettségét figyelmen kívül hagyó tevékenysége vezethetett oda, hogy 2011 tavaszán és nyarán a víz leeresztésével a Hubertus Bt. veszélybe sodorta a területen élő, a vízhez kötődő élővilágot és természeti kárt okozott – mutatott rá az ombudsman.

Az ombudsman azt is megállapította, hogy a magyar állam nevében eljáró Állami Vagyonügynökség rendkívül előnytelen haszonbérleti szerződést kötött a Hubertus Bt-vel. A szerződés szinte valamennyi pontja az államra nézve feltűnően hátrányos, tisztességtelennek minősíthető, míg a kikötött haszonbérleti díjról egyértelműen megállapítható a feltűnő értékaránytalanság.

Mindezekre tekintettel az ombudsman szükségesnek tartja, hogy a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve miniszteri rendeleti szinten kihirdetésre kerüljön, valamint felhívta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, tegye meg a szükséges intézkedéseket a területre vonatkozó haszonbérleti szerződés felülvizsgálata érdekében.

7-8 milliárdos kár

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szeptember 13-án közölte, hogy hűtlen kezelés és természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen a nagybereki madárrezervátum ügyében. A kormánybiztosi hivatal megállapította: alapos a gyanúja annak, hogy a szerződésben szereplő feltételek miatt az államot 7-8 milliárd forintos kár érte. Emellett a szerződésben több jogszabályellenes kitételt is találtak, ezért a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a szerződés semmissé nyilvánítását és a terület állami birtokba vételét kezdeményezték.

A területtel kapcsolatban először a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelt el vizsgálatot, miután május végén a Balatonfenyves melletti, különösen védett madárrezervátum vízszintje a kritikus szint alá süllyedt. A vizsgálat során kiderült, hogy nyolcezer hektárnyi állami földet - amely a védett területet is magában foglalja - évi 80 ezer forintért 99 évre adták bérbe 1992. áprilisban.

A Hubertus Bt. a kormánybiztos feljelentésére reagálva korábban azt közölte, hogy az elmúlt csaknem húsz évben a cég tevékenységét "mindenkor a korrektség és a jogszabályok tisztelete határozta meg". A társaság ügyvezetője szerint szó sem lehet természetkárosításról a nagybereki madárrezervátumban, a védett terület vízszintje nem csökkent kritikusra.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!