Rászállnak a hajléktalanokra a Józsefvárosban

2011.09.26. 12:37
A hajléktalanokról szóló vasárnapi népszavazás érvénytelen volt ugyan az alacsony részvétel miatt, de az önkormányzat vezetése így is igazodik a szavazók többségi véleményéhez. A guberálás és a közterületen élés tilalmát nagyszabású közrendvédelmi akcióval tartatnák be. Közben segítő programot indítanak annak a néhány embernek, akik Józsefvárosban váltak hajléktalanná.

A lépcsőn hosszú sorban levonuló kék egyenruhások látványa fogadta a sajtó munkatársait a józsefvárosi polgármesteri hivatalban a hajléktalanokról szóló népszavazás másnapján. A népszavazás az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen lett, de akik szavaztak, azok túlnyomó többsége támogatta, hogy a kerületben tiltott legyen a guberálás és az életvitelszerű lakhatás a közterületen, vagyis a hajléktalanság mint élethelyzet.

A népszavazás érvénytelensége miatt a szavazásra feltett kérdésekről most majd a képviselő-testület dönthet. Kocsis Máté, a kerület polgármestere közölte: figyelembe fogják venni a "népakaratot", "közel tízezer ember véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni". Ez azt jelenti, hogy Józsefváros nem vonja vissza a guberálást tiltó rendeletet, a kerület – a Budapest egészére érvényes, májustól hatályos fővárosi rendelet mellé – saját rendeletet fog hozni hozni az utcán élés tilalmáról "kiegészítve a helyi sajátosságokkal". Tárgyalásokat kezdenek arról, hogyan lehetne tehermentesíteni a kerületet a hajléktalanellátás problémájától.

A hajléktalanságot kriminalizáló rendelkezések ellen korábban számos civil szervezet, hajléktalan-ellátással foglalkozó szakember és ellenzéki politikus tiltakozott, az ombudsman megállapította, hogy sértik az emberi méltósághoz való jogot.

A polgármester bejelentette, hogy nagyszabású közrendvédelmi akció indul Józsefvárosban, rendőrök és közterület-felügyelők összevont államánygyűlést tartottak ebben az ügyben hétfő reggel a hivatalban. A terv az, hogy a kerületőrséggel és az önkormányzat szabálysértési irodájával együttműködve 24 órában figyelni fogják a közterületi szabálysértéseket. Kocsis a sajtótájékoztatón azt mondta, nem a bírságokkal elérhető bevételnövelés a céljuk az akcióval, hanem a szabályok betartatása.

A hajléktalanság mint élethelyzet kriminalizálása ellen tiltakozók a népszavazási kampányban egyebek mellett azzal érveltek, hogy a lakosságot zavaró jelenségek – szemetelés, köztéri alkoholfogyasztás, köztéri vizelés, erőszakos koldulás, hangoskodás - egyébként is szabálysértésesnek számítanak, elegendő lenne ezeket a szabályokat betartani. A polgármester a kapacitáshiányra hivatkozott, mondván, nem tud minden hajléktalan mellé közterület-felügyelőt állítani. Most az állomány bővítésével, túlórák fizetésével tervezi az önkormányzat megoldani az ellenőrzést. Kocsis hétfőn közölte azt is: további közrendvédelmi rendeleteket is terveznek, például az ebtartással és a szeszesital-fogyasztással kapcsolatban.

Indul a Lélek program

A közrendvédelmi akcióval egyidőben programot indítanak a Józsefvárosban hajléktalanná vált embereknek, ez lesz a józsefvárosi Lélek program, jelentette be a polgármester. A program célja, hogy mentorálással, munkalehetőséggel és lakhatási lehetőségekkel támogassák a hajléktalanságból kivezető utat. A program kizárólag olyan embereknek fog szólni, akik hajléktalanná válásuk előtt legalább öt éven át állandó otthonnal rendelkeztek a nyolcadik kerületben. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hányan lehetnek ilyen helyzetben, az önkormányzat becslései szerint 60-100 emberről lehet szó.

A résztvevőkkel munkaszerződést fog közni a városüzemeltetési szolgálat, és egy évre lakásbérleti szerződést kapnak az önkormányzattól. Egy év elteltével az adott társasház közössége nyilatkozni fog arról, milyen tapasztalataik voltak az együttélésről, és ezt a véleményt figyelembe fogja venni az önkormányzat a lakásbérlet meghosszabbításánál, ismertette a polgármester a részleteket.

Hozzátette: fontos cél lenne a családok egyesítése is. A programban előnyben lennének azok, akik családjukat azért vesztették el, mert elvesztették a hajlékukat. A kerület gondoskodna az érintettek egészségügyi ellátásáról is, továbbá egy szolidaritási akcióval vállalkozókat, magánszemélyeket vonnának be a lakások felújításába. Kocsis szerint a Lélek program két héten belül elindulhat, a következő testületi ülésen lesz szó róla, és várhatóan a következő év második felére végre tudják hajtani.

"Igazságosak és emberségesek, de kemények és következetesek leszünk" – jelentette ki a polgármester. Megígérte azt is, hogy "kíméletlen harc" fog indulni a lakásmaffia ellen. Ki fogják vizsgálni az elmúlt tíz év lakásmaffia-gyanús ügyeit, és a helyi tapasztalatok alapján a hajléktalanellátás újragondolását javasolják a szociális államtitkárságnak.