Nem keresik tovább az eltűnt adományokat

2011.09.27. 10:19

Megszüntette a rendőrség az állítólagos devecseri adományeltűnések miatt indított nyomozást, mert az adományok beérkezése nem bűncselekmény, hanem szállításszervezési problémák miatt maradt el – közölte Orsós Károly, a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség januárban indított vizsgálatot, hogy kiderítse: van-e valóságalapjuk azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint különféle adományok tűntek el a vörösiszappal tavaly októberben elöntött Devecserből.

Az ügyben indított büntetőeljárás az elmúlt héten a nyomozás megszüntetésével befejeződött.

Korábbi közlés szerint két bejelentés érkezett a rendőrséghez: mindkét esetben a településen közszájon forgó mendemondákról számoltak be, és az információk nem igazolták bűncselekmény elkövetését.