Több százezerrel nőhet a magyar disznók száma

2011.10.01. 14:37
A kormány sertéságazati stratégiájának első ütemében 600-800 ezerrel nőhet a sertések száma, ha megvalósul a miniszterelnök által kezdeményezett Egy koca - egy porta program, mondta Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke szombaton Budapesten, egy szakmai tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) S.E.R.T.É.S címmel megrendezett, az ágazat helyzetével foglalkozó fórumon a VHT elnöke közölte, a sertések számának jelentős növekedése már akkor érzékelhető lesz, ha a falusi porták 10 százaléka bekapcsolódik a programba.

A siker érdekében a VHT kiadványt készített A vidéki udvarok sertéstartásának újraélesztése és fejlesztése címmel, amelyet az érdeklődők az OMÉK-on vehettek először kézbe.

Németh Antal beszélt arról is, hogy a program gyakorlati megvalósítása nemcsak a sertésszám emelkedését vonná maga után, de nőne a vidéki udvarok rendezettsége, kihasználtsága is, a takarmányszükséglet egy részét ugyanis a portákon meg lehetne termelni, és az egészséges életmód terjesztésére is jó alkalmat kínálna a sertésekkel való foglalatosság.

A konferencián elhangzottakkal kapcsolatban a VHT elnöke emlékeztetett: a termelői szervezetek, csoportok, azaz az összefogás szintén sokat segíthet az ágazat helyzetének javításában. Az ilyen integrációk 400 ezer sertést értékesítenek évente. Németh Antal fontosnak nevezte a fogyasztók eddiginél jobb tájékoztatását, amelyet az áruk jelölésével foglalkozó rendelet is segít.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára elmondta: a sertéságazat most évente 300 milliárd forint árbevételt könyvelhet el. Ebből összességében 130-140 milliárd forint a sertéstartóknál realizálódik. Az ágazat versenyképességét nagy mértékben javítaná, ha a vertikum által előállított árukat a kedvezményes áfa-körbe sorolnák.