Az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket

2011.10.03. 10:20 Módosítva: 2011.10.03. 11:29
2012. január 1-től a megyei önkormányzati intézményekkel együtt a 180 milliárdos adósság is átkerül az államhoz, ezek rendezéséről tárgyalásokat kezdenek a bankokkal.

A jövő év január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn állapodott meg a 19 megyei közgyűlési elnökkel arról, hogy az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is. Ezek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a bankokkal.

A kormányfő az egységes fellépés remélt előnyéről azt mondta, úgy vélik, hogy ha az állam tárgyal, jobb feltételekkel tudják megoldani a kezelhetetlenné vált adósság sorsát, mintha ezeket a tárgyalásokat 19 megye széttagoltan folytatná. Szerinte ugyanakkor a magyar bankrendszer vállára már sok terhet tettek, ezért óvatosan kell eljárniuk, a hitelintézetek szempontjait is figyelembe kell venniük, hiszen a gazdaság finanszírozásához hitelre és így bankokra is szükség van.

A megállapodás végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősszel beterjesztik, a települések egészségügyi és oktatási intézményeinek átvételéről pedig ágazati jogszabályokban rendelkeznek. A kormányfő szerint a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vételéről szóló döntéssel egy húsz évvel ezelőtti, a rendszerváltáskor elkövetett hibát javítottak ki, és minden remény megvan arra, hogy a központi gazdálkodással a kincstár az adósság újratermelődését meg tudja akadályozni.

Eddig az embereknek nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtó intézmények fenntartásáért felelős megyék kevesebb pénzt kaptak, mint amennyi a feladataik ellátásához kellett volna, a megyei közgyűlések emiatt "nyakig eladósodtak"; a megállapodás felszámolja ezt a tarthatatlan helyzetet, érvelt a rendszerváltáskor kialakított közigazgatási és kormányzati intézményrendszert átszervező, több mint féléves tárgyalássorozat eredményeként létrejött egyezség mellett Orbán Viktor.

Szerinte a megyei önkormányzatok az adósságcsapdából kiszabadulva erőiket a településfejlesztésre fordíthatják, a fejlesztési források elosztásáról ugyanis a jövőben a megyei közgyűlések döntenek majd.

Az átszervezés szükségességét alátámasztó okként sorakoztatta fel a miniszterelnök azt is, hogy a jelenlegi rendszerben jelentős színvonalbeli különbségek alakultak ki az egyes megyék között a szolgáltatások tekintetében. Hozátette, hogy a megyei irányítású közintézmények sok tízezer embert foglalkoztatnak, akiknek a jövője bizonytalan volt.

Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, nem könnyű szívvel hozták meg a felek ezt a döntést, amely mögött különböző érdekek és egyéni sorsok állnak, de szükség volt a megállapodásra, amely annyit ér majd, amilyen tartalommal megtöltik. A részletekről - mint jelezte - még sok tárgyalásra lesz szükség.

Szabó Erika területi közigazgatásért választásokért felelős államtitkár augusztus végén azt mondta, hogy a tervek szerint több mint 740, állami feladatokat ellátó, megyei önkormányzati intézmény kerül vissza az adósságállományával együtt állami kezelésbe a kormányhivatalokon keresztül.

Szabó Erika akkor azt mondta, hogy az előzetes adatok alapján 34 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közműveldőséi és 25 egyéb intézmény kerülhet a kormányhivatalokon keresztül állami kezelésbe.

Azt is elmondta, hogy akik a megyei önkormányzatoknál az említett intézmények működtetésével, irányításával foglalkoznak, átkerülnek a megyei kormányhivatalokhoz.