Az állami intézmények vezetőit is kizárhatják a képviselőségből
Szigorítana a tervezett összeférhetetlenségi szabályokon Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A Népszabadságnak adott nyilatkozata szerint a jövőben az önkormányzati tisztséget betöltők mellett az állami intézmények vezetőit is ki lehetne zárni az országgyűlési képviselőségből. Felvetése alapján tehát például kórházigazgatók se lehetnének parlamenti képviselők a következő ciklusban.
A polgármesterek összeférhetetlenségének ötlete már régóta napirenden van, és bár tényleges döntés még nem született az ügyben, tavasz óta biztosra vehető, hogy a következő parlamentben már nem lehetnek képviselők az önkormányzati tisztséget betöltők. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök azzal indokolta, hogy ha a kétszáz fős parlamentbe a mostanihoz hasonlóan bekerülne 90-100 polgármester, az "beszűkítené a politikai osztályt, ami egészségtelen lenne".
Bár a kormány politikai szándéka egyértelmű, éppen azért, mert a Fidesz frakciójában jelenleg is kilencvennél több polgármester ül. A Fidesz szeptemberi, idénynyitó frakciótanácskozásán, Hajdúszoboszlón például nem került szóba az összeférhetetlenség ügye.