A kórházigazgatók is kikerülnek a parlamentből

2011.10.12. 17:07
Az országgyűlésben összesen három olyan képviselő van, akik egyben kórházigazgatók is, így Lázár János legutóbbi javaslata alapján 2014-től választaniuk kellene: politikusok maradnak vagy kórházat vezetnek. Az érintettek egyetértenek a javaslattal, mert ők is úgy látják: 2014-től egész embert kíván majd egy egyéni körzet képviselete, ami mellett nem lehet intézményt is vezetni. Az ugyanakkor szerintük most jó, hogy az egészségügyi bizottságban olyan emberek ülnek, akik belülről ismerik a kórházak működését.

A kórházigazgatók se lehessenek 2014-től parlamenti képviselők, ha az összeférhetetlenséget kimondják a polgármesterekre is, vetette fel a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János szerint ki lehet szélesíteni a kört az állami intézményvezetők és a parlamenti képviselőség közti összeférhetetlenségre is, írta a Népszabadság.

Az országgyűlésben ma csak három olyan képviselő van, akik kórházat is vezetnek. "Személy szerint maximálisan egyetértek ezzel a javaslattal. Most egy átmeneti állapotban vagyunk, és valóban sok munkát jelent, hogy az ember egy bizottságot vezessen, részt vegyen a parlamenti üléseken és közben a kórház vezetésére is koncentráljon. Ehhez mindig tudni kell, hogy az adott helyzetben melyik szerepben van" – mondta az Indexnek Kovács József az egészségügyi bizottság elnöke, a gyulai Pándy Kálmán-kórház főigazgatója.

Ha 2014-től csak 106 egyéni körzet lesz, a képviselőknek is sokkal több munkája lesz. A mostani kb 30 ezer helyett több mint 80 ezer embert érintő ügyekkel kell foglalkozniuk a körzetükben. Jobb a tiszta profil, ehhez olyan emberek kellenek, akik csak erre koncentrálnak, mondta a kórházigazgató.

Kovács József szerint ugyanakkor sokat jelent, hogy az egészségügyi bizottságban most nagyrészt olyan emberek ülnek, akik jelenlegi vagy volt  kórházigazgatóként, kutatóorvosként, gyógyszerészként, háziorvosként vagy akár védőnőként ismerik az egészségügy hétköznapjait és működését.

Arra  kérdésre, hogy adott esetben a képviselőséget vagy a kórház vezetését választaná, Kovács József azt felelte: amikor az embernek azt mondják, hogy egy adott területen szükség van rá, akkor van választási lehetősége, hogy felelősséggel melyiket vállalja el. A politikán belül ugyanakkor vannak olyan megtisztelő felkérések a miniszterelnök vagy  a frakcióvezető részéről, amelyeket az ember nehezen utasít vissza.

2014 után egy hatalmas egyéni körzet mellett lehetetlen lesz más munkát végezni, például egy kórházat vezetni - véli Daher Pierre az edelényi kórház igazgatója, fideszes országgyűlési képviselő. Kérdésünkre, hogy most hogy lehet összeegyeztetni a két posztot, a libanoni származású orvos azt válaszolta: általában két napot tölt Budapesten a parlamenti munkával. "Egy kórház vezetése csapatmunka. A legnagyobb felelősség az igazgatóé, de nálunk a kórházban mindenkinek megvan a dolga, tudja, mit csinál. Ezt igazolja az is, hogy az elmúlt két évben a kórház működése nem veszteséges."

"Soha nem voltam megélhetési politikus. Ha az ember precízen végzi a munkáját, az mindig veszteséges. Én nem nem ragaszkodom a hatalomhoz és a pozícióhoz. Eddig is megtiszteltetés volt, hogy képviselő lehettem. Ha a párt úgy dönt, hogy a következő ciklusban nem számol velem, elfogadom a döntést. Orvos vagyok, és egy orvos mindig talál munkát magának" – mondta Daher Pierre.

A fideszes Bene Ildikó, az egészségügyi bizottság alelnöke, a szolnoki Hetényi Géza-kórház főigazgatója is egyetért a tervvel. Mint mondta, a kettős szerep egyszerre előny és hátrány is. "Az egészségügyről legalább olyan emberek tárgyalnak a parlamentben, akik ismerik a rendszer működését, másfelől azonban az országgyűlési munka és egy kórház vezetése nagyon sok munkával jár". Ha kiderülnek a részletek, mindenkinek el kell döntenie, melyik pozíciót választja, mondta Bene Ildikó.

Információink szerint a frakcióban régóta zajlanak beszélgetések az új választási törvény várható hatásáról. 2014-től sokak választás elé kerülnek, vagy polgármesterként indulnak vagy képviselők lesznek (a Fidesz frakciójában jelenleg is kilencvennél több polgármester ül). Vannak emberek, akikkel több körben is beszélnek, hogyan tervezik jövőjüket. A cél az, hogy mindenkivel időben tisztázni tudják, melyik utat választja. Úgy tudjuk, a "karriertervező" beszélgetéseken nemcsak azt mérlegelik, ki lesz alkalmas képviselőnek, hanem azt is, hogy ha nem kerül be a parlamentbe, milyen szakmai pozíciót tölthetne be a jövőben.