Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Szakad-e az MSZP?

2011.10.12. 15:10
Az MSZP-frakció tagjainak véleménye erősen megoszlik arról, hogy Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció Platformja kiváljon-e a pártból és a frakcióból, esetleg maradjon-e a pártban, de alakítson külön képviselőcsoportot. Többek szerint ez belső ügy, sőt, csak a sajtó kelti a szakadásról szóló hisztériát, mások úgy látják, a szakadás ártana a baloldalnak és az Orbán elleni összefogásnak, és ha Gyurcsány menni akkor, akkor menjen már végre.

Hétfőn egyenként kérdeztük ki az MSZP-tagokat, kinek mi a véleménye arról, hogy a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció Platform tagjai maradjanak-e a pártban és a frakcióban vagy inkább menjenek, és ők mennének-e velük?

A megkérdezett párttagok közül senki nem vállalta egyértelműen, hogy egy esetleges szakadás után távozna Gyurcsány Ferenccel a frakcióból, viszont 22 képviselő határozottan elutasította ennek lehetőségét.

Varju László (Demokratikus Koalíció Platform)

Én azt mondtam, hogy Gyurcsány Ferenc javaslatait támogatom, nem a frakcióból való kiválást. Egy éve arra várunk, hogy az MSZP megújuljon, erre november 12-ig adunk időt, addig várunk. November 12-én az MSZP döntést hoz arról, hogyan újuljon meg a párt, ebben a Demokratikus Koalíció Platform javaslatokat tesz, én azokat támogatom. (Varjú László interjúnk után két nappal, szerdán azt nyilatkozta a Kossuth rádiónak, hogy lemondtak a párt megújításáról.)

32
Fotó: Huszti István

Ficsor Ádám (Demokratikus Koalíció Platform)

Igazából nem foglalkoztam a kérdéssel az utóbbi időben. Nem a szakadással kelek és fekszem. Ha szakadásra kerül sor, akkor három opció lehetséges. Maradás, távozás vagy a mandátum visszaadása. Végig kell majd gondolnom, hogy a három lehetőségből melyiket fogom választani.

Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció Platform)

Nem kívánok nyilatkozni.

Baracskai József (Demokratikus Koalíció Platform)

Nem kívánok nyilatkozni.

Vitányi Iván (Demokratikus Koalíció Platform)

Majd ha én meg akarok jelenni az újságban, akkor nyilatkozok. Nem szeretnék nyilatkozni.

Mesterházy Attila

Nem kívánom kommentálni. Mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban. (A kérdésre, hogy menne-e Gyurcsánnyal, Mesterházy mögött felnevet egy fiatal női beosztottja.)

11
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Kiss Péter

Nem akarok erről nyilatkozni, erről Gyurcsány Ferencet kéne kérdezni. (Kiss csapatban ül egy halom szocival, nevetve odaszól az egyiknek hogy 60. Kérdésünkre, hogy ez az ő kilépésének 60 százalékos valószínűségét jelenti-e, azt válaszolta, nem, ez egy előző beszélgetésre vonatkozik) Komolyra fordítva szót: nem akarok erről sem nyilatkozni. Nem akarom, hogy ez napirenden legyen.

Lendvai Ildikó

Továbbra is bízom benne, hogy ez nem tény, mert két fél párt kevesebb, mint egy. Azt hiszem, hogy amíg ez a bizonyosság nem áll elő, addig az a dolgunk, hogy küzdjünk ez ellen. Ha a helyzet a legnagyobb fájdalmamra még is elő áll, akkor meg arra kell koncentrálni, hogy ne folyton egymással foglalkozzunk, főleg ne az utólagos igazságok bizonygatásában, hanem próbáljunk meg arra figyelni, amiről beszélni kéne. Nem megyek, mert hibásnak tartom azt a fajta politikát, ami egy olyan szituációban, amikor még az MSZP-nél is sokkal nagyobb egységet kívánna, helyette a szakadást választja.

Hiller István

Én a különböző demokratikus, baloldali irányzatok együttesében látom a sikert, és csak az érdekel, hogy jól működjön a párt. Nekem egyetlen ellenfelem van: az orbáni világ. Bő egy éve még megkérdeztek, hogy csatlakoznék-e a Gyurcsány-féle frakcióhoz, de akkor is az volt a válaszom, mint most lenne. Van, akinek érdemes udvarolni, van, akinek nem. Az biztos, hogy én ezentúl is az MSZP-ben fogok politizálni.

02
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Baja Ferenc

Alapító tagja vagyok az MSZP-nek, az MSZP belső ügyeit sohasem kommentáltam, most sem fogom kommentálni. Ha Gyurcsány Ferencék úgy döntenek, hogy kiválnak, akkor bizonyosan meg fogják indokolni a lépésüket. De nem tartom szerencsésnek a döntést, mert akkor a Jobbik lehet a legjelentősebb ellenzéki frakció. Nagyon nehéz időszak előtt áll a baloldal. Én nyilvánvalóan nem csatlakozom a kilépéséhez.

Puch László

Most már nincs véleményem. Azt gondolom, Gyurcsány Ferenc pontosan egy évet késett ezzel, érdekes lenne, ha most frakciót alapítana. De tudja, én vagyok a Gyurcsány nagy szerelme.

Szanyi Tibor

Engem nem kérdeztek meg, hogy akarok-e csatlakozni. Amúgy meg spekulációnak tartom az egészet. Szerintem a sajtó gerjeszti ezt a témát. Semmiféle szakadás nem lesz itt, nagyobb a füstje mint a lángja. Szili Katalint leszámítva egyben marad a párt.

Kovács László

Én a szakadás szót még sohasem használtam, és most sem használom. Látok erre esélyt, de természetesen ezt ma senki nem tudhatja biztosan, legfeljebb Gyurcsány Ferenc. Ha erre sor kerül, én azon leszek, hogy ez a legsimábban, a legbékésebben menjen végbe, mivel alapvető politikai vagy világnézeti különbség nincs a két tábor között. Ha végbe megy, ennek a két pártnak lesz a legnagyobb esélye 2014-ben a jelenlegi kormány leváltására. De ez az egész szituáció rossz képet mutat a pártról. Én nem fogok menni, még feltételes módba se teszem. Én az MSZP alapító tagja voltam és az utóbbi 20 évben annyi munkát, hitet invesztáltam ebbe a pártba, hogy én nem tudom máshol elképzelni a sorsomat. Akkor sem, hogy ha az valamilyen szempontból előnyösebb lenne. Nagyon megingathatatlan vagyok.

15
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Mandur László

Ha ki akarnak válni, akkor ki fognak, és beülnek a függetlenek közé. De nem éri meg függetlennek lenni, sok hátránnyal jár, cudar sors az. Fél évig biztosan nem tudnak önálló frakciót alapítani a szabályok miatt. Mivel a függetleneket nem illetik meg a frakcióbeli képviselőkre vonatkozó jogok, jóval kevesebb idejük jutna a felszólalásokra, nincs számukra külön juttatás, és nem vehetnek részt a házbizottsági üléseken sem, egy csomó információból kimaradnak. Nem tudnak úgy fellépni, mintha képviselő-csoport lennének. Az áldozatok és az élvezetek legyenek arányban. Engem amúgy nem kerestek meg, hogy csatlakozzam hozzájuk.

Bárándy Gergely

Nem nyilatkozom, hanem fenntartom, amit eddig mondtam a témában, kérem, nézzen utána. (Bárándy Gergely korábban azt nyilatkozta, ha Gyurcsány Ferenc nem tud alkalmazkodni, az a legjobb megoldás, ha távozik.)

Simon Gábor

Szakadásról nem tudok. Nem tudok spekulálni és nem látok a jövőbe, de fontosnak tartom, hogy aki nem érzi jól magát az MSZP-ben, az nyugodtan menjen el. Elképzelhetőnek tartom, hogy lesznek olyanok, akik otthagyják a pártot. Én nem kívánok menni.

Veres János

Az újságok írnak össze-vissza mindent. Nem viccelek. Eddig ezzel csak ön keresett meg. De én olyasmivel nem foglalkozom, amiben benne van, a “ha” (szócska).

13
Fotó: Huszti István

Gúr Nándor

Gyurcsány Ferenc fogja eldönteni, hogy mit kíván tenni az elkövetkező időszakban. A MSZP az én hitem szerint képes arra, hogy a platform gondolkodásmódját is magába olvassza, de Gyurcsány Ferenc már más utakon jár. Azt gondolom a történetről, hogy ha ennek be kell következnie, akkor annak lehet pozitív végkimenetele is. Szó nincs róla, hogy távozzak. Én az MSZP képviselője vagyok.

Pál Béla

Én úgy gondolom, hogy mivel ebben Gyurcsány Ferenc az ötletgazda, ezt neki és a platformjának kell eldöntenie. Én maradnék az MSZP-ben.

Ujhelyi István

(Telefonon) Napok óta Kínában vagyok, ne haragudjon, de nem láttam a híreket, nagyon rossz lenne így reagálni rá. De annyit elmondok, hogy 1993-ban 13 évesen lettem az MSZP tagja, én biztosan nem fogok másik frakcióba átmenni.

Oláh Lajos

Három hétig nem voltam bent bokaszalag-szakadás miatt, ma vagyok először. De ha volna is konkrét véleményem erről, akkor azt az MSZP belső fórumain nyilvánítanám ki.

Tóbiás József

Én nem lépek ki, de engem nem is kerestek meg, hogy lépjek be a frakcióba. Előbb várjuk meg, amíg kilépnek, utána lehet róla beszélni.

Tukacs István

Engem nem kerestek meg azzal, hogy csatlakozzam a frakcióhoz. A kiválás szerintem egyértelműen jó hatással lenne a pártra, mert ahol a politikai vita feloldhatatlan, ott el kell válni. Akik ki akarnak válni, azoknak lényeges politikai kérdésekben más az álláspontjuk. Itt nem személyi vetélkedésről van szó. Én a mandátumomat nem arra kaptam, hogy más pártban politizáljak. De annyi baj van az országban, inkább azokkal kellene foglalkozni, sokkal kevesebb konfliktusunk volna.

18
Fotó: Huszti István

Iváncsik Imre

Azt látom, hogy a DKP tagjai nem tartják be a közös játékszabályokat, fölvetnek valamit, aztán összehívnak egy ülést, amin ezt meg kéne tárgyalni, de oda nem jönnek el. Nem csak a központi munkába, hanem a párt más szintjein is hasonló jelenség tapasztalhatóak. De a kilépést nekik kell eldönteni. Én a szocialista párt tagja vagyok és az ilyen módon előkészített és így zajló – ahogy ez most történik – szakadást a szocialista párt elárulásának tartom.

Ipkovich György

Most indult útjára egy kezdeményezés a miskolci és a szombathelyi szocialistáktól az egységes párt megteremtése érdekében. Ez arról szól, hogy mi a párton belül próbáljuk megoldani a problémáinkat és ellenzünk mindenféle pártszakadást. A mai politikai helyzetben ez a szakadás öngyilkosságnak minősül. Én miért mennék? Semmi okom nincs arra, hogy elmenjek.

Lamperth Mónika

Nem tudok szakadásról. Az, ha valaki ki akar válni vagy sem, az egy másik kérdés, de szakadásról nem tudok. Én az MSZP-be léptem be és maradni is akarok az MSZP-ben. Aki nem érzi jól magát a pártban az menjen, de én MSZP-s vagyok.

15
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Kolber István

Szakadás ügyében nincs döntés, nem tudok semmiféle ilyen döntésről, persze benne van a levegőben, sokan beszélnek erről, elég nagy a felfordulás, de én azt gondolom, hogy ez még nem zárult le. Pislákol még bennem a remény. Dönteni mindig akkor kell, amikor odaérünk, de az ilyen jellegű döntéseimet a párton és a frakción belül fogom először elmondani. De utána ígérem, hogy az Indexnek.

Kovács Tibor

Nem gondolom, hogy indokolt lenne ez a kiválás és az időpont sem szerencsés. Az érvek, amelyeket Gyurcsány Ferenc felsorolt nem állják meg a helyüket. Az a kérdésem, hogy Magyarországnak jelen pillanatban ez-e a legnagyobb problémája? Nem aktuális a kérdés, de nem szándékozom kilépni.

Szabó Imre

Az én véleményem a frakción belül annyira ismert, hogy valószínűleg engem ezért nem is kérdeztek meg, hogy csatlakoznék-e. Várjuk ki a végét, de szerintem ez nem kiválás, hanem cserbenhagyásos elmenetel lenne. A párt egészére nézve ez egy tisztulási folyamat volna, de a mi munkánkat ez nem fogja befolyásolni.

Józsa István

Ez a kilépés sokat fog ártani a baloldalnak. Semmiképpen nem mennék.

Garai István Levente

A szakadást nagyon tisztességesen és emberi módon kell véghezvinni. Amikor pedig ez megtörténik, akkor a két csapatnak össze kell fogni. Én maradok a szocialista frakcióban.

Gőgös Zoltán

Nem gondolom, hogy ez megtörténik, de az is lehet, hogy igen. Nem bonyolódnék ebbe bele. Nem leszek független képviselő.

02
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Harangozó Gábor

A frakcióra és a párt belső ügyeire vonatkozó kérdésekre csak a frakció és a párt belső ülésein vagyok hajlandó válaszolni. Ezek nem olyan kérdések, amiket nekünk most a média hasábjain kéne közzétennünk.

Sós Tamás

A belső dolgainkat belülről kell megoldani. Úgy gondolom, most a legfőbb feladatunk a költségvetésünk. Ennyit mondanék.

Boldvai László

Nem akarok beszélni. Kétszeresen nem.

Varga László

Az MSZP képviselője vagyok, és az is maradok. A Gyurcsány-féle koalícióról nincs semmi véleményem.

Varga Zoltán

Minél hamarabb megtörténik a szakítás, annál jobb az MSZP-nek. Én nem megyek. Nem is hívtak, de nem mennék.

Juhász Ferenc

Nem hiszek a szakadásban. (A kérdésre, hogy menne-e, azt a választ kaptuk, hogy nem az Index lenne az, akinek ezt elmondaná).

D KOS20101117050
Fotó: Koszticsák Szilárd

Steiner Pál

Én semmi ilyesmiről nem tudok, annyit tudok, hogy ha bárki kiválik, az rossz MSZP-nek. Engem nem kerestek meg, hogy csatlakozzam.

Tóth Csaba

A válaszom egyszerű: nem kérdés, hogy az MSZP-ben maradok. Ennél többet nem kívánok ezzel foglalkozni.

Szabó Vilmos

Ne vegye sértésnek, de a párt és a frakció ügyeiről csak a párt belső fórumain beszélek.

Szekeres Imre

Olyanokat kérdezzen inkább, akik tudnak ebben nyilatkozni. (siet tovább)

05
Fotó: Huszti István

Lukács Zoltán

Nem akarok beszélni erről.

Nyakó István

Én személy szerint nem nyilatkozom. Szóvivő, sajtóiroda.

Káli Sándor

Én nem hiszek a szakadásban. Nem megyek.

Molnár Zsolt

Én szakadásról nem tudok. Akik akarnak, menjenek. Én nem megyek.

Göndör István

Nem tudok róla. Nem értem a kérdést, nincs válaszom.

Horváth András Tibor

Nem tudom. Nem tartom valószínűnek.

Tóth József

Nem foglalkozom vele.

Harangozó Tamás

Köszönöm. Köszönöm szépen.

Nem sikerült elérni Botka Lászlót, Molnár Csabát, Szűcs Erikát, Gyurcsány Ferencet.

.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft