Gyurcsány: Nem kell hebrencskedni

2011.10.13. 09:00

Az MSZP-ben működő hét platform közül hat vállalta, hogy a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva továbbra is a szocialista pártban marad, míg a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) Platform ezt nem tette meg - összegezte a szerdai platformkonferencián elhangzottakat Hiller István. Gyurcsány Ferenc azt mondta, még nem hoztak végleges döntést arról, hogy távoznak-e, de november végéig biztosan eldöntik.

Hiller István korábbi pártelnök, a szociáldemokrata társulás elnöke hangsúlyozta: abban mind a hét platform egyetértett, hogy legfontosabb céljuk az Orbán-kormány leváltása, és abban is, hogy a jelenlegi helyzetet minél előbb le kell zárni. Szerinte ebben a tanácskozás előrelépést hozott. Kérdésre válaszolva elmondta: a többiek nem adtak ultimátumot a Gyurcsány-platformnak.

Az ülésről távozóban Gyurcsány Ferenc azt közölte: nem hoztak végleges döntést arról, hogy elhagyják-e az MSZP-t. Hozzátette, legkésőbb a szocialisták november közepén esedékes kongresszusáig eldöntik, hogy így tesznek-e, de valószínű, hogy a választ már a DK jövő szombati születésnapi rendezvényére tudni fogják. "Nem kell hebrencskedni. Ez nem olyan döntés, mint hogy az ember reggel milyen nyakkendőt vesz fel" - fogalmazott.

Gyurcsány kifejtette: lát esélyt arra, hogy az MSZP-ben maradnak, de elismerte, hogy a tanácskozáson nagyobb részt arról volt szó, mi a teendő a későbbi együttműködés érdekében akkor, ha távoznak. Ebben az esetben - tette hozzá a volt kormányfő kérdésre válaszolva - meglesz a frakcióalakításhoz szükséges tíz politikus támogatása a Demokratikus Koalíciónak. Azt is mondta: mindannyian abban érdekeltek, hogy ha pártszakadás lesz, az "nyugodtan, csendben" történjen meg.

Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés elnöke újságíróknak arról beszélt: ebben a körben valószínűleg az utolsó tanácskozások egyikét folytatták le. Szerdai sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila pártelnök is úgy nyilatkozott: biztos abban, hogy Gyurcsányék kilépnek az MSZP-ből.

Hiller István a platformkonferencia összehívását kedden azzal indokolta: mindent meg kell tenni azért, hogy a különböző baloldali demokratikus irányzatok közötti együttműködés emberi és politikai értelemben lehetséges maradjon, ezért minden lehetőséget érdemes megvizsgálni. Előnyös, ha ez az együttműködés az MSZP-n belül is lehetséges, de ha nem, akkor is időben meg kell teremteni az ehhez szükséges viszonyokat - tette hozzá.

Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában azt mondta: lemondtak az MSZP megújításáról. Emellett biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk után képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani.