Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Sokkal kevesebb menekült jön

2011.10.18. 12:19
Idén az első félévben 17 százalékkal nőtt a menedéket kérők száma az iparosodott országokban. Az általános tendenciával szemben a régiónkba érkezők száma viszont csökkent az előző év ugyanezen időszakához képest - derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának (UNHCR) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Ez azt jelenti konkrét számokban, hogy június 30-áig 198300-n nyújtottak be menedékkérelmet a fejlett országokban, míg tavaly ugyanebben a periódusban csak 169 300 kérelem érkezett az illetékesekhez.

Ez a mennyiség megtévesztő lehet, hiszen az év második felében általában megugrik a hivatalosan menedékért folyamodók száma. A „Menekültügyi szintek és irányzatok az iparosodott országokban 2011 első félévében” című jelentése alapján az ENSZ szakértői feltételezik, hogy 2011 végére ez a szám elérheti a 420 000-et is, ami az elmúlt nyolc év legmagasabb értéke lenne.

Az általános tendenciákkal szemben a közép-európai országokban kérelmet benyújtó menekültek száma csökkent a tavalyi első félévhez képest. A csökkenés Lengyelországban és hazánkban a legjelentősebb, ahol 52, illetve 27 százalékos mértékű. Szlovákiában 16, Bulgáriában pedig 12 százalékkal kevesebben nyújtottak be menedékkérelmet. Magyarországon a kérvényezők száma 771.

Ez alól kivételt képez Románia és Szlovénia. Előbbiben ezév első hat hónapjában 553 személy adott be kérelmet, ami 37 százalékos növekedésnek felel meg, utóbbiban 19 százaléson növekedés tapasztalható, ami 174 kérelmezőt jelent.

Régiónkba leginkább Oroszországból, Afganisztánból, Szerbiából (Koszovót is beleértve), Irakból, Pakisztánból, Örményországból, Szíriából, Iránból, Nigériából és Kínából érkeznek menedékkérők.

A legtöbb kérvényezőt befogadó ország továbbra is az Egyesült Államok (36400), Franciaország (26100), Németország (20100), Svédország (12600) és Nagy-Britannia (12200). A legtöbben már hosszabb ideje menekülteket kibocsátó országokból származik.

A most közéttett adatok kiegészítik az UNHCR „Globális irányzatok” című éves jelentését, amely a tavalyi évet vizsgálva kimutatta, hogy a kérelmezők 80 százaléka a fejletnel országokban talál menedékre.4