Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Alvállalkozók tüntettek a Mohácsi Történelmi Emlékhelynél

2011.10.19. 17:44
A szerződéses díjak elmaradása miatt demonstrált mintegy két tucat, a Mohácsi Történelmi Emlékhely fogadóépületének kivitelezésében közreműködő alvállalkozó az emlékhely előtt szerdán.
DPECS20111019008
Fotó: Kálmándy Ferenc

A vállalkozók kora délután „Mohácsi 11 milliónk elVész” és „Mi fizetünk a kenyérért, ti fizessetek az elvégzett munkáért!” feliratú transzparensekkel jelentek meg az augusztus végén ünnepélyesen átadott épület előtt, hogy hangot adjanak követeléseiknek, felhívják a figyelmet kiszolgáltatottságukra, és egyre kilátástalanabb anyagi helyzetükre.

Domonkos Éva, az augusztus végén átadott fogadóépület lakatosmunkáit végző VRS COOP Kft. ügyvezetője, a tüntetés főszervezője a helyszínen újságíróknak azt mondta: tudomása szerint az összesen mintegy 380 millió forintos beruházásból 200 millió forint az az összeg, amellyel a fő alvállalkozók tartoznak 30-40 velük szerződő kisebb cégnek.

„Próbáltunk tárgyalni, de nem álltak velünk szóba, egyetlen levelünkre sem válaszoltak. Ügyvédhez is fordultunk, jeleztük az államkincstár felé, hogy gond van a kifizetésekkel, ennek ellenére nem jutottunk hozzá a pénzünkhöz. Fordulhatnánk a bírósághoz, de nincs elég pénzünk a pereskedéshez" - mondta az ügyvezető.

Hozzátette: megrendelőjük a fejlesztés kezdetén nem vette be őket a fedezetkezelő rendszerbe, s mire bekerültek, kiderült, hogy addigra a fővállalkozónak, illetve a fő alvállalkozóknak kifizették a munka azon szakaszait, amelyekben ők mint alvállalkozók dolgoztak.

„Az érintett kisvállalkozások talpon maradása attól, függ, kinek mekkora a tőkéje. Van, aki már tönkre ment, mások most fognak csődöt jelenteni, nem tudom mi lesz" - mondta elkeseredetten. Domonkos Éva úgy vélte: állami beavatkozásra, jogszabályi változtatásokra is szükség van ahhoz, hogy beruházásokban résztvevő alvállalkozók a jövőben garantáltan megkapják a szerződésekben foglalt, munkájuk után járó összegeket.

Az ügyvezető közölte, ha ma egy fővállalkozó nem akar fizetni, nem állít ki teljesítésigazolásokat a független műszaki ellenőr által átvett alvállalkozói munkákról, vagy egyszerűen nem fizeti ki a számlák ellenértékét. Szavai szerint ez történt az emlékhely fogadóépületének kivitelezése során is.

DPECS20111019009

Buchert Eszter, a beruházó Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP)igazgatóhelyettese a helyszínen azt mondta: tudnak a fővállalkozó, a fő alvállalkozók és az alvállalkozók elszámolási vitáiról, de  nincs erre rálátásuk. Az igazgatóság határidőre kifizette a fejlesztés önerejét, a közreműködő hatóság pedig az európai uniós támogatást.

A nyilatkozat közben egy demonstráló vállalkozó arra hívta fel az igazgatóhelyettes figyelmét, hogy tudomása szerint az épületnek még nincs használatba vételi engedélye. Ennek hiányában az ingatlan építési terület, ahova az építőkön kívül senki sem léphetne be.

Buchert Eszter erre úgy reagált, hogy az épület műszaki átadás-átvétele elkezdődött, tart a próbaüzem, és az időközben feltárt hiányosságok pótlása. A használatba vételi eljárás október végén indul, addig az épület nem üzemel, a turisták csak a sírkertet és az íjászpályát látogathatják.

Egy másik tüntető azt hangoztatta, hogy a jogszabályok szerint ha a vállalkozók nincsenek kifizetve és nincs meg a használatba vételi engedély, elbonthatják az általuk felhasznált anyagokat. A DDNP igazgatóhelyettese azt mondta: nem látja, hogy ez jogilag megengedett lenne.

A Mohácsi Történelmi Emlékhelynek az 1526-os mohácsi csata 485. évfordulója alkalmából emelt új fogadóépületét augusztus 28-án adták át. A 20 méter átmérőjű, üvegkupolával fedett, koronát formázó négyszintes építmény kiállításoknak ad helyet,  látogatóközpont, rendezvényterem és ajándékbolt is található benne. A beruházás keretében felújították a sírkertet, a környező erdőkben pedig történelmi tanösvényt, íjászpályát és parkolóhelyeket alakítottak ki.

A Mohácsi Történelmi Emlékhely megújítása része a Duna-Dráva Nemzeti Park, a siklósi, valamint a mohácsi önkormányzat több mint egymilliárd forintos komplex urisztikai programjának.

Az emlékhely fejlesztése mellett Mohácson vízi sporteszköz- és kerékpárkölcsönzőt nyitnak, pincéket újítanak fel, és jut pénz a Duna-parton partfalrendezésre is. Siklóson részlegesen felújították a várat, az építmény május végén újra megnyílt a látogatók előtt. A beruházásokra azért van szükség, mert ezek a látványosságok az 1970-es, 1980-as évek óta veszítettek népszerűségükből. A nemzeti park és a két érintett önkormányzat szeretné, ha a rekonstrukciók és az új élményelemek révén a siklósi vár, a mohácsi emlékhely, sőt egész Dél-Baranya vonzóbbá válna a turisták számára.