Benzinlopás miatt tömeges kirúgás az állami sofőrök között

2011.10.19. 08:46
Belső vizsgálat buktatott le 37 minisztériumi sofőrt. A hivatásos gépkocsivezetők rendszeresen trükköztek a benzinkártyás vásárlásoknál, amivel több százezer forintos plusz bevételhez is juthattak havonta. A Blikk információi szerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság alkalmazásában álló sofőrök többsége a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőit fuvarozta.

Akár tárcavezetőket, államtitkárokat szállító gépkocsivezetők is érintettek lehetnek abban az üzemanyaglopás-sorozatban, amit a közelmúltban leplezett le a kormányzati kocsikat üzemeltető és a sofőröket foglalkoztató Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.

A Blikk megtudta, akár 37 sofőr is rendszeresen visszaélhetett a rábízott üzemanyagkártyákkal, s nem kizárt, havonta akár százezres, milliós kárt is okozhattak.

A benzinlopásokra egy átfogó vizsgálat derített fényt – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő minisztériumi forrásunk. – Feltűnt, hogy egyes sofőrök vezette kocsik túl sokat fogyasztanak. A gépkocsivezetőknek minden út után el kell számolniuk a megtett kilométereket, s egy benzinkártyáról tankolnak, vagyis készpénzben fizetniük nem kell a kutakon. Ebből derült ki, hogy sok sofőr túl gyakran jár a benzinkútra.

A KEF ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére vizsgálatot kezdett. Tételesen ellenőrizték az elszámolásokat, s hogy ki milyen gyakran vett üzemanyagot. Hamar kiderült, a KEF mintegy 130 sofőrjének igen nagy része érintett.

A 37-ből 33 sofőr a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság alkalmazásában állt, 5 pedig a rendőrségnél, illetve a Belügyminisztériumnál és a Vidékfejlesztési Minisztériumnál dolgozott. A sofőrök nagy részét elküldték, a többiek kirúgása pedig folyamatban van. Azt azonban titkolják, hogy melyik minisztériumi vezetőket fuvarozták a csalók.

A sofőrök módszere egyszerű volt: amikor tankoltak, kannákba, vagy idegen autókba töltötték a benzint az üzemanyagkártyák terhére. Azt a KIM nem tudta megmondani, mióta folyt a visszaélés, és mekkora kár, mert a vizsgálat még folyik. Ám ahhoz, hogy a benzinlopás szembeötlő legyen, 5 literrel is magasabb kellett hogy legyen a fogyasztás 100 kilométeren. Így ha egy sofőr átlag 3000 kilométert ment havonta, úgy 50-60 ezer forinttal is kiegészíthette az átlag bruttó 270 ezer forintos havi keresetüket.

A vétkesek a botrányt nem ússzák meg szimpla elbocsátással, a vizsgálat lezárultával a KEF feljelentést tesz. Ha bebizonyosodik, hogy üzletszerűen, rendszeresen loptak, akkor letöltendő börtönt is kaphatnak.