Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Gyurcsányék kettőt alszanak a válásra

2011.10.20. 12:02 Módosítva: 2011-10-20 16:49:27

"Legalább kettőt kell még aludni addig, hogy véglegesen eldőljön, szakítás lesz-e vagy maradás" – mondta Gyurcsány Ferenc, miután másfél órát tárgyalt Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével arról, hogy a Demokratikus Koalíció Platform képviselői kilépnek-e a szocialista frakcióból.

Elegendően vagyunk ahhoz, hogy frakciót alakítsunk, oszlatta el a korábbi találgatásokat Gyurcsány Ferenc. A kivárást az okozza, hogy ugyan a Demokratikus Koalíció vezetése és majdani frakciójának tagjai inkább a szétválás mellett állnak, a platform tagságában most még nem biztos, hogy megvan erre a többség,

Mesterházy: A létszám megvan, a döntést tudomásul vesszük

Megvan az önálló frakcióalakításhoz szükséges tíz fő Gyurcsányék oldalán, erősítette meg az MTI beszámolója szerint a tárgyalás után Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint Oláh Lajos képviselő is a DKP-val tartana. (Oláh Lajos volt az egyetlen szocialista képviselő, aki nem nyilatkozott a pártelnök felhívására a távozás-maradás kérdésben, mondván, hogy az ő jelölő helyi szervezettel is egyeztetni kell.

Mesterházy szerint a Gyurcsánnyal folytatott megbeszélés megerősítette, szakítás lesz, de részleteket nem árult el.

Gyurcsány elmondása szerint a Mesterházyval folytatott megbeszélésen  a tárgyalás nagyobb része arról szólt, hogy ha mégis a szakítás mellett döntenek, hogyan lehet úgy szétválni, hogy az a legkevesebbet ártson mindkét félnek. "Mindannyian ugyanannak a politikai örökségnek vagyunk a képviselői, még ha néhány jelentős különbséggel is" - fogalmazott a volt kormányfő.

Az Index kérdésére Gyurcsány Ferenc elmondta: a pártvagyonból semmit nem fognak kérni, mert nem akarják, hogy ez az ügy bepiszkolja azt a reményt, amit egy új párt megalakítása adhat. "Innen egy gombostűt sem fogunk elvinni" – mondta az MSZP székházában. Ha a szakítás mellett döntenek, Gyurcsány Ferenc másnap lemond a Táncsics Alapítvány vezetői posztjáról.

DSZZS20111020101
Fotó: Szigetváry Zsolt

Mesterházy Attila csütörtökön személyes egyeztetésre hívta Gyurcsány Ferencet. Hétfőn Mesterházy kérésére az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben vállalták, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Akkor a frakcióban maradás mellett döntött Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció 8 képviselője is. Ahhoz, hogy külön frakciót alakítsanak, legalább tíz emberre lenne szükség.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor a nyilatkozatához egy levelet is mellékelt. Ebben kifejtette: a nyilatkozat "nem jelent semmit azon túl, hogy az aláírás napján a frakció tagjai vagyunk, és az esetleges jövőbeni kilépésig azok is kívánunk maradni".