Mégis frakció nélkül maradnak Gyurcsányék?

2011.10.24. 18:38
Kövér László házelnök csak a hétvégén érkezik haza tengerentúli útjáról, addig szinte biztos, hogy függőben marad, alapíthat-e új frakciót Gyurcsány Ferenc tízfős csapata, amely a hétvégén hagyta el az MSZP-t. A fideszes interpretáció szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy Kövér László házelnök igent mond majd. A kormánypártiak szerint a Gyurcsány-korszakban kialakult parlamenti gyakorlat miatt hat hónapig mégiscsak függetleneknek kell lenniük a szakadár szocialistáknak.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció Párt kijelölt parlamenti vezetője hétfőn bejelentette, hogy társaival együtt megalakultnak tekinti a tíz képviselőből álló frakciójukat. Molnár szerint Kövér László házelnök sem tehet majd mást, mint hogy elfogadja a szocialisták közül Gyurcsány Ferenc vezetésével kivált csapat bejelentését.

Az Index információi szerint a végleges döntésre, azaz Kövér bejelentésére még több napot kell várni, mert a házelnök csak a hétvégén érkezik vissza dél-amerikai útjáról, ám a Fideszben már megvizsgálták, hogy az országgyűlés házszabálya és a házszabály gyakorlati alkalmazása milyen módon befolyásolhatja Gyurcsányék sorsát.

Úgy tudjuk, a fideszesek arra jutottak, hogy éppen az előző ciklusokban, tehát főként Gyurcsány Ferenc kormányzása idején kialakult szokások torpedózhatják meg a volt miniszterelnök új képviselőcsoportjának létrehozását.

Rubovszky:  A kilépők függetlenek lesznek 6 hónapig

Az országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint az egy frakcióból kilépőkre a független képviselőkre vonatkozó szabályok érvényesek. A házszabály a képviselőcsoport vezetőjének bejelentéséhez kapcsol
jogkövetkezményeket. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető Kövér Lászlónak írt levelében az szerepel, hogy a tíz képviselő kilépett az MSZP frakciójából. Rubovszky György megjegyezte: azt soha nem vizsgálták és nem vizsgálhatja a Ház, hogy valóságot ír-e a frakcióvezető vagy sem. A házszabály szerint a
kilépett, illetve egy frakcióból kizárt képviselő hat hónapig
független képviselőnek számít, és sehová nem léphet be.
A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy 1994-es
képviselősége óta egyetlen ilyen jogeset volt, amikor az MDF
kettévált, és megalakult az MDNP frakció. Ekkor azonban nem kilépést
jelentettek be, hanem azt, hogy a párthoz hasonlóan a frakció is
kettévált.
.

A fideszesek szerint ugyanis bonyolultabb a helyzet annál, mint azt a Demokratikus Koalíció vezetői bemutatják. Gyurcsányék az MDNP 1996-os, simán lezajlott, és mindenki által elfogadott frakcióalapítását hozzák fel példának.

Akkor az MDF-ben történt szakadás után 15 képviselő, köztük Szabó Iván, MDF-es frakcióvezető vált ki a Fórumból, és az országgyűlésben Szabó maga jelentette be az új párt, és az új frakció létrejöttét. Az MDF-ben viszont nem maradt hivatalos vezető, aki hivatalosan jelezhette volna, hogy "kilépés" történt.

Ez azért érdekes momentum, mert a házszabály 15. paragrafusa kimondja, hogy „a kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni; az így függetlenné vált képviselő a kilépését vagy kizárását követő hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat”.

A Demokratikus Koalíció esetében azonban Szabóék példájával ellentétben Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető hétfőn bejelentette, hogy tízen kiléptek az MSZP-ből.

A fideszes elemzés szerint ezt a házelnök nem hagyhatja figyelmen kívül, és nem értelmezheti át, miután épp az elmúlt években különösen megerősödött az a gyakorlat, hogy az országgyűlés elnöke nem vizsgálta tartalmilag a frakcióvezetők ilyen típusú bejelentését.

Erre szinténegy MDF-es eset ad precedenst: 2004-ben többségbe kerültek a Dávid Ibolya pártelnökkel szemben lázadó képviselők a párt frakciójában, és leváltották a Dávid Ibolyához hű Herényi Károly frakcióvezetőt. Az akkori házelnök, Szili Katalin azonban kizárólag Herényi bejelentését vette számításba, és elfogadta, hogy az MDF-frakció „kizárta” a lázadókat.