Auguszta
-3 °C
2 °C

Levehetik a télikabátot a Pest megyei diákok

2011.10.24. 14:57

Kisebb átmeneti gondoktól eltekintve rendben újraindította a fűtést a szolgáltató azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben a fenntartó megyei önkormányzat tetemes tartozása miatt hónapokkal ezelőtt kikapcsolta a gázt.

Ócsán, egy héttel ezelőtt
Ócsán, egy héttel ezelőtt
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Ambrus András, a megyei önkormányzat szóvivője elmondta, hogy több iskolában már október 20-án - a Belügyminisztérium, az önkormányzat és a gázszolgáltató közötti megállapodás napján – sikerült újraindítani a fűtési rendszert. A leghamarabb az aszódi, az ócsai, az örkényi és a szigetszentmiklósi középiskolában melegedtek fel a radiátorok. Múlt csütörtökön  beüzemelték a rendszert a ceglédi Bem József Műszaki Szakközép– és Szakiskolában is, ám egy részprobléma oda hétfőn szerelőt kellett hívni, így ott még kissé akadozik a szolgáltatás – tette hozzá a sajtófőnök.

Október 21-én további tíz megyei fenntartású oktatási intézményben kezdtek fűteni, míg a gödöllői Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban hétfőtől melegek ismét a radiátorok. Noha a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban is megtörtént múlt csütörtökön a visszakötés, a próbafűtést csak hétfőn tudják elkezdeni – magyarázta Ambrus András.

A sajtófőnök elmondta, hogy a péceli Fáy András Mezőgazdasági, Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanulóinak, dolgozóinak kell a legtovább várniuk a fűtés újraindítására, mert abban az intézményben nem a Tigáz, hanem a Főgáz szolgáltat. A "technikai átfutási idő" ez esetben kicsit hosszabb, de keddtől nagy valószínűséggel ebben az intézményben is helyreáll a rend – közölte a megyeháza sajtófőnöke.

A miniszterelnök szóvivője október 20-án tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy megkezdte a fűtés visszaállítását a Tigáz azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben eddig hidegek voltak a radiátorok, miután aznap délután megállapodás született a gázszolgáltató, a megyei önkormányzat és a Belügyminisztérium között. Szijjártó Péter közlése szerint a kormány garanciát vállalt arra, hogy rendezi az érintett iskolák októberi, novemberi és decemberi gázszámláját. Az eddig felgyülemlett tartozás kiegyenlítéséről az önkormányzat és a gázszolgáltató cég fog egyeztetni "abban a tudatban, hogy a kormány és a megyei önkormányzatok között létrejött megállapodásnak megfelelően a megyei intézményeket - így iskolákat is - 2012. január 1-jétől az állam fogja működtetni" - mondta.