Vona már az ország irányítására készül

2011.10.29. 13:41
A Jobbik elnöke szerint pártja magasan a rendszer fölött áll, folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot.

Vona Gábor pártelnök a Jobbik szombati, nyolcadik országos kongresszusán, a Budapesti Kongresszusi Központban kijelentette, hogy a Jobbiknak pártként kormányzó erővé kell válnia, mozgalomként pedig organikus, értékközpontú társadalmat kell építenie a jelenlegi széteső, értékvesztett társadalom helyett.

Kiemelte: a Jobbik az elmúlt másfél évben a Radikális változás című programjából semmit nem adott fel, nem puhult el. "Attól, hogy valaki harcos, radikális politikát folytat, attól még nem kell mindenkit agyonlőnie, sok esetben többet lehet elérni ésszel, mint erővel" – tette hozzá.

Vona Gábor szerint pártjának két ereje van: a belső egység és az igazság. Előbbivel kapcsolatban leszögezte: ha vannak belső viták, azokat az ország és a saját érdekükben meg kell tanulni megoldani.

A többi párttal kapcsolatban Vona Gábor úgy fogalmazott: Orbán Viktor bukásért Orbán Viktor dolgozik a legkeményebben, az MSZP-t pedig Gyurcsány Ferenc ássa el.

Pártakadémiát akar Vona

Az ellenzéki pártelnök beszélt arról is, hogy két pártakadémiát szeretne létrehozni. Egyet – amely Prohászka Ottokár nevét viselné – a jelenlegi küldötteknek, a másikat pedig – amely az Attila unokái nevet kapná – a legtehetségesebb fiataloknak, akik "az ország vezetésére születtek" – őket ösztöndíjakkal támogatnák, a legjobb oktatókkal képeznék.

Vona Gábor elmondta azt is: "nagyon komoly titkosszolgálati erőkkel" kell megküzdenie, amikor a Magyar Gárda egységét helyre akarja állítani. A gárda tagságának száz százaléka, a vezetőknek viszont csak tíz százaléka akar egységet – jelentette ki, pedig szerinte "az országnak egyre inkább szüksége lesz a Magyar Gárdára és a Jobbikra is".

Börtön vagy külföld

A pártelnök a cigányság és a magyarság együttélésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "olyan helyzetet kell teremteni ebben az országban – magyarnak, cigánynak egyaránt – hogy aki nem a munka, a törvény és az oktatás világában képzeli el a helyzetét, annak két választása legyen: vagy a börtön, vagy az ország elhagyása".

Vona Gábor arról is beszélt, hogy nem szeretne úgy meghalni, hogy nincs önrendelkezésük a határon túli magyaroknak. Bejelentette azt is: 2012-re a Jobbik meghirdeti az Attila-évet, és megkérte a küldötteket, hogy a párt 2012-ben szervezze meg Magyarországon az első turáni világkongresszust. Zárásként Vona Gábor felszólította a csaknem hatszáz küldöttet, hogy "győzzük le önmagunkat, önmagunk kishitűségét és megosztottságát, mert ha önmagunkat képesek leszünk legyőzni, akkor az ellenséget szétsöpörjük".