Dániel Pétert nem venné fel a Demokratikus Koalíció

2011.11.02. 12:11

Bár a megalakuláskor szimpatizánsként ott volt, Dániel Péter ügyvéd nem tagja az egyelőre még Demokrata Párt néven működő Demokratikus Koalíciónak, mondta szerdán Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezetésével megalakuló szervezet egyik vezetője. "Múlt heti nyilatkozata alapján úgy gondoljuk, az lenne a jó, ha a jövőben sem lenne az, azt tartanánk helyesnek, ha nem kérné felvételét az új pártba. Mert ha kérné, akkor el kellene utasítanunk" – jelentette ki Molnár.

Dániel Péter a Facebookon azt írta az 1956-os forradalom után halálra ítélt, 1970-ben szabadult fideszes képviselőről, hogy "primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti". A Demokratikus Koalíció - miután a Fidesz két politikusa sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a volt kormányfőt is minősítik egyik "bizalmasának" szavai - közleményt adott ki. Azt írták, hogy mindenkinek, így Wittner Máriának is joga van az emberi méltósághoz, még akkor is, ha az elmúlt években gyakran szélsőséges nézeteket hangoztatva sértette meg mások emberi méltóságát.

Molnár Csaba, akit az MSZP-frakcióból távozó tíz képviselő a Demokrata Párt frakcióvezetőjévé választott, ezt egészítette ki szerdai nyilatkozatával. Molnár szerint Wittner Mária elmúlt évekbeli politikusi teljesítménye lehet kritika tárgya, de emberi méltóságát senki sem sértheti meg. A politikus szerint a Demokratikus Koalíció alapelvei közé tartozik az emberi méltóság feltétlen tisztelete és a józan, demokratikus hangvétel. "Ami ezzel ellentétes, azt elutasítjuk, azzal azonosulni nem tudunk" – fogalmazott.

Wittner Mária korábban közölte, hogy személyiségi jogi pert indít, és az ügyvédi kamara etikai bizottságához fordul Dániel Péter kijelentései miatt.