Országjárásba kezd a kormány

2011.11.04. 14:39
A következő napokban kezdődik a kormánytagok országjárása, a körutat Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szervezi – közölte Selmeczi Gabriella.

A Fidesz szóvivője kifejtette: a kormánypárt tagjai, csoportjai, önkormányzati és országgyűlési képviselői részéről érkezett az igény arra, hogy helyben is részletes tájékoztatást kérhessenek a jövő évi költségvetésről, az adótörvényekről, valamint minden, a parlament előtt fekvő egyéb ügyről. Ennek a kezdeményezésnek állt az élére Kósa Lajos, aki szervezi az országjárást.

Selmeczi Gabriella elmondta, a rendezvények, nagygyűlések nyilvánosak lesznek, azokon bárki részt vehet, és kérdezheti a kormány minisztereit, államtitkárait és a szakpolitikusokat. Választ kaphatnak az emberek például a nyugdíjügyben vagy az ingatlanadóügyben felmerülő kérdéseikre is, amelyekkel kapcsolatban "riogatás", "álhírterjesztés" zajlik elsősorban az MSZP részéről – tette hozzá.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán azt mondta: azért indulnak országjárásra a kormánytagok, hogy elmagyarázzák az embereknek a meghozott döntéseket. Helyesnek nevezte, hogy Orbán Viktor "kiadta" a kabinet tagjainak: "el kell menni, és meg kell próbálni az emberekkel megértetni a helyzetet és a helyzetre adott válaszokat".