A parázna, az csak párzana

A fiúknak pedig tudniuk kell, hogy más a férfiasság, és más a „kanság”.  (...) Egy fiú akkor kezd férfivá válni, amikor már kézben tudja tartani önmagát és életét.

A szerelmes állapotból nem következik, hogy az, akibe „belezúgott” az ember, egyben „igazi” is. (...) Az igazi, a nagy Ő az, akivel egy életen keresztül harmonikusan együtt tudnak élni. Ez – sajnos – független a fellángoló szerelemtől.

Óriási támaszt, biztonságot ad egy igazi társ az ember életében, még akkor is, ha néha vannak „kisebb” bajok vele. A fiatalok jó része nem vállalja ezt a fajta elkötelezettséget, és ezért rengetegen igen-igen magányosak.

A fenti részletek abból a kézikönyvből származnak, amely a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézete és a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) családi életre nevelés programjához kapcsolódik. A programnak a  „Boldogabb családokért” nevet adták a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1999 karácsonyán kiadott hasonló című körlevele után. A programot kidolgozó szakemberek az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásában is szerepet kaptak.

Katolikus alapok

A program 1993 óta működik. Azóta tartanak osztályfőnöki órákat egyházi és önkormányzati iskolákban. Az elsőtől a 12. osztályig beszélgetnek a gyerekekkel a helyes önismeretről és önértékelésről, a konfliktuskezelésről, a párválasztásról, a családtervezésről, a családi szerepekről, de a menstruációról, a (természetes) családtervezésről és a felelős szexualitásról is.

A program katolikus alapokon áll, így a tematika része a szüzesség, az önuralom és a lemondás értékének hangsúlyozása is. Elveik szerint a szexualitás nagy öröm forrása két, egymáshoz szeretetben elkötelezett ember számára, amelybe benne foglaltatik az élet továbbadásának lehetősége is. A kézikönyv ebben a tekintetben sem akarja elkerülni a tabukat.

Ki a parázna (nem a bűn értelmében, hanem jellegét tekintve)? A szóban benne van a jelentése, ami a betűk kisebb átrendezésével láthatóvá is válik: az a parázna, aki szándéka szerint igazából csak „párzana”. (...) Az emberi szexualitás lényege: meg kell tanulni kifejezni a testemmel azt, ami benne van a lelkemben, vagyis az elkötelezettséget. Amennyire a tiéd vagyok emberileg, annyira fejezem ezt ki testemmel is.

Hortobágyiné Nagy Ágnes, a program szakmai felelőse is azt mondja, hogy ezekről a kérdésekről a legjobb lenne a családokban beszélni. Ők is azt tapasztalják azonban, hogy a fiatalok, főleg a kamaszok ott ritkán kapnak kielégítő és megnyugtató válaszokat. „A mostani szülők sem nagyon kaptak annak idején segítséget ehhez, így ők sem tudnak, vagy a sok rohanás miatt nincs idejük nyíltan beszélni ezekről a kérdésekről a kamaszokkal. Sok szülő azt gondolja, hogy a kamasz majd beszerzi ezeket az információkat máshonnan. Információ van is bőven, de ezek között ők nem mindig látják az összefüggéseket, nehezen tudnak szelektálni. Arra lenne szükség, hogy a szülő elérhető legyen, amikor felmerülnek ezek e kérdések”.

A szülők helyett kísérik a gyereket

Igyekeznek ezért ők végigkísérni a gyerekeket. Ha hívják őket, akkor havonta mennek, akár éveken át egy-egy osztályba, hogy a kamaszkor különböző állomásain segítsenek eligazodni a fiataloknak. Nemcsak előadásokat tartanak, hanem drámapedagógiai módszerekkel konkrét szituációkat is feldolgoznak. „Veszünk egy-egy konfliktust, és megnézzük, ki hogyan oldaná meg. Utána elemezzük, melyik a legjobb megoldás. Sokat beszélünk a kommunikáció fontosságáról, például arról, hogyan lehet kifejezni az érzelmeinket a párunk felé. Ez nagyon nem egyszerű, de csak így lehet kiépíteni olyan csatornát, amely akár 25-30 éven át is tartós és tartalmas házassághoz vezet” – mondja  Hortobágyiné Nagy Ágnes.

Azt a programvezető is elismeri, hogy a mai fiataloknak valóban nehéz megfelelő mintát találniuk. Ma már nem élnek együtt a generációk, amikor a nagyszülőktől sokat lehetett tanulni. A filmek nem jó példák, mert ezek általában leegyszerűsítik vagy idealizálják a valóságot. Amikor a fiatalok ezekkel a párkapcsolati kérdésekkel később a saját életükben találkoznak, látják, hogy azok sokkal bonyolultabbak, mint a filmeken. Hortobágyiné Nagy Ágnes szerint egyébként igenis vannak jól működő családok, csak kevésbé hangosak, az ő életükbe kevésbé lát bele a kívülálló.

Az osztályokban természetesen ők is találkoznak sok olyan gyerekkel, akiknek elváltak a szülei, de a program nem a gyerekek vagy kamaszok családi problémáinak kezeléséről szól, hanem arról, hogy ők hogyan tudnak majd boldog párkapcsolatot és családot építeni, és ezeket fenntartani. Például az empátiával – ismét egy idézet a kézikönyből:

Ha egy kapcsolatban folyamatosan arra figyel valaki, hogy a másik ember milyennek tartja őt, hogy viszonyul hozzá, mennyire értékeli, mit kaphat tőle stb., annak aligha fog fejlődni az empátiás képessége. A fejlődés útjának első állomása ezen a területen egy fontos attitűd-váltás: ne tükörnek használjuk a társunkat, akire nézve önmagunkról kaphatunk információt, hanem felfedezésre váró területnek tekintsük őt, akit szeretnénk egyre jobban megismerni és megérteni.

Nem 10 évre előre tanítanak

A felelős párkapcsolatok jegyében igyekeznek a válások elkerülésére ösztönözni a leendő felnőtteket, és a válás következményeire is figyelmeztetnek.

Ha pedig valóban úgy kötik a házasságot, hogy azt egy életre szóló szeretet-szövetségnek gondolják, akkor az esetleges nehézségek esetén nem az lesz a kérdés, hogy „Ez a probléma olyan szörnyű-e, hogy már mindenkinek jobb lesz, ha elválunk?”, hanem az, hogy „Miként lehet a nehézséget csökkenteni, megszüntetni, vagy együtt élni vele?"

(A válás után) a felek egyike (legtöbbször az asszony) egyedül marad a gyerekekkel. Erejét meghaladó feladatok szakadnak rá ilyenkor, mert egyszerre kell anyának és apának is lennie. A gyerekek lelki fejlődéséhez szükséges nemi szerepminta is eltűnik (...) Különösen veszélyes csapdát jelenthet az, hogy a magára maradt asszony kielégítetlen érzelmi szükségleteit a gyerekeivel igyekszik kielégíteni. Ezért túlságosan „fogja” őket, nem engedi őket lelkileg felnőni.

„Ez nem úgy működik, hogy 12-14 éves gyerekeknek akarjuk megtanítani, mit kell majd csinálniuk 25 vagy 30 évesen, amikor családot akarnak. Minden korosztálynak olyan technikákat tanítunk, amelyeket saját hétköznapjaikban már akár másnap az osztályközösségben tudnak alkalmazni. Így, napról napra építkezve lehet elérni, hogy később, amikor a párválasztásra, családalapításra kerül a sor, boldogok legyenek.” –mondja Hortobágyiné.