Olga, Liliána
22 °C
35 °C

Olyan ez, mint a Fingós Biblia

2011.11.11. 15:22

Minket is lázba hozott Kerényi Imre festményakciója, így kézzel, ecsettel, vérrel és verítékkel megfestettük a saját történelmi táblaképeinket. Na jó, volt, aki a pixelekkel varázsolt, íme az Index főhajtása a miénknél bevallottan sokkal jobb fideszes humor előtt.

A korai szürrealisták baráti köre igazán vicces és felszabadult csapat volt az 1920-as évek Párizsában: szemtelen, szabadszájú, a besavanyodott öregek megbotránkoztatására bármikor kapható férfiak és nők, akik sok más elsőség mellett a világon először töltöttek ki kérdőívet arról, hogy hetente hányszor és hogyan végeztek önkielégítést.

Pont olyanok voltak, mint 90 évvel későbbi követőjük, a Fidesz-kormány, a faarccal végzett vaskos tréfák legnagyobb mestere. Legutóbbi - hónapokig előkészített - viccük az volt, hogy hasfájós komolysággal elfogadtattak egy százhúsz évvel ezelőtti nyelven, háromszáz évvel ezelőtti dagályossággal megfogalmazott alkotmányt, miközben annak népszerűsítésére kineveztek egy közismert holdkórost. Kerényi Imre nem is okozott csalódást, az Alaptörvény Asztalának kötelezővé tétele után a 2006-os rendőrrohamról és más veretes történelmi eseményekről festetett bizarr képekkel fogja illusztrálni az alkotmány díszkiadását.

Olyan ez, mint a Fingós Biblia a mély hangon rotyogtató Szent Józseffel és a sorozatlövő Keresztelő Szent Jánossal, amit még a legmegátalkodottabb istentagadó gimnazista punk is csak elképzelni mer, megrajzolni nem. És erre jön az a kormány, amelyik ezt is meg meri húzni és a hálószobapunkok mehetnek haza szégyenkezve.

Az Index azonban megpróbálta felvenni a kesztyűt, vagyis a Kerényi-féle témakörökben megcsináltuk a saját táblaképeinket.

A végeredmény szerintem azt mutatja, hogy az eredeti vicc annyira ütős volt, hogy azt parodizálni már lehetetlen. De persze lehet, hogy csak én rajongok túlzottan Kerényi Imre művészetéért, úgyhogy jöjjenek a művek. Ahol az alkotó magyarázni akart, ott magyarázattal, ahol meg nem, ott anélkül. Aki akar, még osztályozhatja is őket a végén, hadd tanuljunk.

Én nem szégyelltem tanulni a gótikus és reneszánsz mesterektől, ezért az ősi, jól bevált ceruza-tempera-duóra alapoztam. Festőművészek gyerekeként rosszul érintett, hogy Kerényi-féle akció a dolog humorát nem értő tömegek szemében heves festőellenes indulatokat gerjesztett, a legalantasabb "ezt én is meg tudnám csinálni másfél misiért"-szlogen jegyében. Ezért is választottam a hagyományos technikát, hogy persze gyorsan kiderüljön: a festés minden, de nem méznyalásba oltott autópályabiznisz. Először azt képzeltem, hogy gótikus-kora reneszánsz utalásokkal fogok élni, később már csak némán szitkozódtam és húztam az ecsetet.

Az első képem az 56-os forradalom témakörében készült

1. Szily László: Aradszki András KDNP-képviselő embriója megment egy ávóst a lincseléstől

Az első képem az 56-os forradalom témakörében készült

3639 0001

2. Szily László: Dániel Péter ketchuppal keni be Révész Máriusz sebeit

A második kép igazából három, merthogy egy triptichon, 2006-os rendőrroham tematikában. Ez itt a bal oldali festmény.

3642 0001

3. Szily László: Baló György mint Gyurcsány Ferenc táskás embere, pénzt szór a tévészékház ostrolói közé, előtérben a donátorokkal, Puch László püspökkel és Boldog Hagyó Miklóssal

Ez pedig a jobb oldali darab:

3640 0001

4. Szily László: A Gyurcsány-Szilvásy-kentaur a saját szemét löveti ki

Végül a trió középső darabja.

3641 0001

5. Szűcs Gyula: Vörösiszap

Gyula igazi önelemző, ami nem is meglepő egy olyan alkotónál, aki a vörösiszap-katasztrófa témáját választotta a tucatnyi lehetőség közül.

"A horrorfilmek klasszikus mocsárból/sírból kinyúló kéz-motívumát mindenképpen központi helyre akartam rakni a kompozíciómba, mivel a vörösiszap katasztrófa okozói és a mozgókép-történelem gonosz szörnyetegei között számomra csak annyi a különbség, hogy az előbbiek sok-sok pénzt az utóbbiak pedig sok-sok agyvelőt akartak, mások szenvedése árán.
Hogy a nyomasztó összképet némileg tompítsam, a híres túlélő macskát is belerajzoltam: A horizonton lévő cápauszony pedig azokra utal, akik erkölcsileg megkérdőjelezhető ügyletekkel még ebből a tragédiából is hasznot akartak húzni (fantasys kártyagyűjtő körökben a "cápázni" kifejezés jelentése: előnytelen cserével pofátlanul megfosztani egy szerencsétlen kinézetű kiskorút az összes ritka lapjától)."

3637 0001

6. Stöckert Gábor: Dualizmus

Alkotótársam, Stöki, nem híve a művek verbális értelmezésének, a "dualizmus kora" témában festett alkotásáról annyit mondott, hogy "Rég rossz, ha egy művésznek magyaráznia kell az alkotását. És ezt szó szerint idézheted." Hát akkor tessék:

3638 0001

7. Gyík-ember: Szabadságharc

szabadsagharc.png

Egykori kollégánk, a magát "katolikus gobelinművész"- ként definiáló Gyík-ember nem is önmaga lett volna, ha nem a szabadságharcot választja. De önmaga volt és azt választotta:

"A Szabadságharc című alkotás hazánk permanens csatáját mutatja be, amit a gonosz karvalytőke ellen folytat immár évezredek óta. A festmény központi alakja egy nemzetiszínű Mazinger robot (utalva a Szíriuszig visszavezethető japán rokonságra), ami unorthodox módszerekkel állítja meg a pénzéhes és kegyetlen, lánctalpas Toblerone képében nemzetünk elpusztítására törő Világkormányt, hogy a hazánk erős és élettel teli gazdaságát jelképező vidám, bohókás, Fifi nevű bolognese szabadon elrugaszkodhasson.

A kép hátterében egy nagyon bonyolult és sokrétű szimbólumrendszer stimulálja a befogadót. Hazánk patrónusa, Boldogságos Szűz Mária és a kép középpontjában lebegő sugárzó kereszt erős és elpusztíthatatlan katolikus gyökereinket ábrázolja, míg Csubakka a vuki nép támogatásáról biztosítja a magyarságot, hiszen ők is legalább annyit szenvedtek a Galaktikus Birodalom rabigájában, mint a sorsüldözött magyar nép.

A sivatagi dűnék mögül előtörő vörös hullámok egyszerre testesítik meg a kommunisták nemzetrontó ármánykodását és úgy általában mindent, ami vörös. A Toblerone mögött előbukkanó bányász arca pedig az életünkre törő Nyugat ép ésszel felfoghatatlan mértékű ostobaságát örökíti meg."

8. Tamás Bence Gáspár: Kádár János nem bír a tükörbe nézni.

Az a helyzet, hogy akik eddig bemutatkoztunk ezen az Alkotmány-kiállításon, mindannyian klottgatyában játszadozó gyermekek vagyunk, az Index Victor Hugója,  Tamás Bence Gáspár komoly művészetéhez képest. Az alkotóról sokat elárul a technika megválasztása is: kollégánk ugyanolyan tableten dolgozott, mint Szájer József, az illusztrálni kívánt Alkotmány szövegének egyik fogalmazója, a legnagyobb magyar politikai termékelhelyezés végrehajtója.

Az első, az 56-os forradalom kategóriájában induló, szívbemarkoló munka címe: Kádár János nem bír a tükörbe nézni.

Kádár János nem bír a tükörbe nézni (Az 56-os forradalom)
Kádár János nem bír a tükörbe nézni (Az 56-os forradalom)
Fotó: tbg

9. Tamás Bence Gáspár: Gyurcsány Ferenc szüreten

Aki látott akár egyetlen TBG-videót életében, az már tudhatja, hogy ez a szerző nem ijed meg a 2006-os rendőrroham témájától. Nem is ijedt, az eredmény:

Gyurcsány Ferenc szüreten (2006-os rendőrroham)
Gyurcsány Ferenc szüreten (2006-os rendőrroham)
Fotó: tbg

10. Tamás Bence Gáspár: Ürgevadászat

Az utolsó, (Kusturica-rajongóknak kihagyhatatlan!) Alkotmány-illusztráció pedig a Horthy Miklós koráról szóló, homokban vízibiciklizős Ürgevadászat.

Ürgevadászat (Horthy Miklós kora)
Ürgevadászat (Horthy Miklós kora)
Fotó: tbg

Szavazzon voksokkal!

Na tessék: ezeknél Ön is sokkal jobbat tudna? Vagy mégis a mi festményeinkkel és grafikáinkkal díszítené az Alkotmányt? Ha még ezek után is van kedve, osztályozza végig a műveket, kellemes alkotmányozást mindenkinek!

Akinek pedig az ügyetlenkedésünk láttán kedve támadt Alkotmány-illusztrációt alkotni, az jövő szerdán, vagyis november 16-án éjfélig küldje el a pályaművét a cím, az eredeti méret és a technika megjelölésével a szily kukac mail.index.hu címre, ALKOTMANY subjecttel.