Szócska nem ígér béremelést

2011.11.11. 07:13 Módosítva: 2011.11.11. 07:33

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint az egészségügy átszervezésének feladata túlmutat az önkormányzati tulajdonos lehetőségein.

A Népszabadságnak adott interjúban az államtitkár úgy fogalmazott: "ami 1948-ban történt, az államosítás volt, de most másról van szó. Ezek a kórházak eddig is köztulajdonban voltak az önkormányzatoknál. (...) Most a beteg kóvályog a rendszerben, esetleges, hogy ki, hol, milyen ellátást kap, az orvost pedig ennyi helyen, közpénzből nem lehet normálisan megfizetni. Az egyik kórházban a csilláron is betegek lógnak, a másik viszont a számláit sem tudja rendezni".

Szócska szerint a jövőben a háziorvos és a járóbeteg-szakorvos is érdekelt lesz abban, hogy ellássa a beteget, máskülönben azon a helyen nem éri majd meg rendelőt üzemeltetni. "A pénz oda megy, ahol a beteg megkapja az ellátást. Mindez persze időbe telik, egyik napról a másikra nem fog megtörténni" – tette hozzá.

Szócska Miklós
Szócska Miklós
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Arra a kérdésre, több pénzt kapnak-e az orvosok, az államtitkár úgy felelt, felelőtlenség lenne béremelést ígérni, "de a rendszert úgy alakítjuk, hogy az intézmények érdekeltek legyenek a betegek olcsó és megfelelő ellátásában".

Szócska "vette az orvosok üzenetét", és arra kéri őket, "vegyék ők is az én üzenetemet, maradjanak itthon, most van igazán szüksége rájuk a társadalomnak, dolgozunk értük, és lépésről lépésre meg fogjuk találni a megoldást".