Bevezetik az ebadót, emelnék az evát

2011.11.14. 14:30

Az állatvédelmi törvény módosításával bevezetik az ebadót, államosítják a megyei önkormányzatok vagyonát, elzárással büntethetővé teszik a hajléktalankodást és új törvényt alkotnak az Alkotmánybíróságról. Eltörölhetik az evát is.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szanyi nem fogadta el a választ, amit "fidiotizmusnak" nevezett, ahogy állítólag "az interneten" hívják "az ilyen blablát".

    Ön már találkozott az interneten a fidiotizmus kifejezéssel?

    Szavazzon!

    Látta már az interneten a fidiotizmus kifejezést?

  • Orbán helyett végül Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár válaszolt, aki szerint az állam vagyonával "felelősen, a nemzet érdekét szem előtt tartva kell gazdálkodni", nem úgy, mint a szocialisák szerint, akik "felélték a vagyont". A kormány tehát "hangsúlyosabb szerepvállalásra" törekszik, a járműipar pedig húzóágazat, ennek szereplője a Rába. A kormány célja a cég továbbfejlesztése és hatékonyabb használata. A kormány célja az állami vagyon növelése, ismerte el az államosítási szándékot. A Rába felvásárlásával nem az árfolyamnyereség elérése volt a cél, a megszerzett tulajdont "egyáltalán nem akarjuk értékesíteni".

    A kormány amúgy trükkösen szerezhette meg a részvényeket, legalábbis Fónagy szerint "az embereknek egy fillérjébe sem kerül".

    11
  • Szanyi a Rába-részvények vásárlásáról kérdezte a miniszterelnököt, illetve arról, hogy miért nem vesz mondjuk pékséget vagy gumicsontgyárat. Esetleg miért nem államosítanak mindent?

  • az Orbán-kormány legnépszerűbb jobbos-polgári kritikusa?

  • Sztárjához nyúlt az MSZP, Szanyi Tibor személyesen Orbán Viktort interpellálná, amennyiben Orbán Viktor jelen lenne. Szanyi rá is kérdezett, hogy ki fog válaszolni a miniszterelnök távollétében, de Kövér László házelnök csak annyit mondott neki, hogy majd meglátja.

    10
  • "Ezúton hívjuk meg Önöket sajtótájékoztatónkra, melynek témája: A kormány lefeküdt a bankoknak és az IMF-nek."

    Ezt küldte most a Jobbik.

  • Csak a legöregebb percről-percre-olvasók emlékezhetnek Szabad György MDF-es professzorra, az első szabad Parlament házelnökére, az ős-Harrach Péterre. Annak idején azt hittük, nála unalmasabb embert nem hordhat hátán a Föld, szavára a vajúdó anyák megnyugszanak, Dániel Péter pedig békésen bőgve fekszik le Kövér László ölébe. Aztán jött Agypusztító Harrach Péter és mi teljesen elbizonytalanodtunk. Ezt a dolgot talán csak párbajjal lehetne eldönteni: a felek felváltva lőnének egymásra 5-10-15 majd 20 perces, egyetlen bővített mondatból álló lövedékekkel.

  • A Jobbik két javaslatát is napirendre szeretné venni, az egyik elvenné a kommunista funkcionáriusok nyugdíját, a másik emléknapot állítana a Rákoczi-szabadságharcnak. A parlament mindkét javaslatot elvetette. A szocialisták azt kezdeményezték, hogy ne kerüljön napirendre a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de a parlament ezt a javaslatot is elvetette.

  • "Az ígéretek betartása a kiszámíthatóság miatt alapnak tekinthető" - reagált Harrach felvetéseire a kormány nevében Cséfalvay Zoltán, majd megismételte a mese állításait. "Családpolitika" - hívta fel végül még egy ígéretre Harrach figyelmét.

  • Aztán a mese váratlanul sötét fordulatot vett. A kormány eddig még nem tett eleget azokért, akik kis jövedelmükből akarnak megélni. A kormány ugyan rajtuk is segített, de nem eleget. "Amikor arról beszélünk, hogy a kormány ígéretet tesz és betartja igéretét, akkor azt minden társadalmi csoportnak teszi" - fejezte be a mesét.

  • "A mai történet évekkel ezelőtt kezdődött, amikor a kis magyar vitorlást a vad szelek a sokat emlegetett görög partok felé sodorták. Sodorhatták, mert a kormányos nem volt a helyén" - kezdett andalító hangján hosszú mesébe Harrach Péter (KDNP) a kormányról, amely betartja ígéreteit. Mert a kormány betartja, legalábbis a mese szerint "megőrizte a nyugdíjak értékét", és felszámolta "a nyugdíjak fenntarthatóságát fenyegető magánnyugdíjak rendszerét".

    09

    "Mindez a hajó irányba állítását jelentette" - folytatta a mesét. A kormány megmentette a devizahiteleseket, a családok helyzetét pedig az adórendszeren keresztül javította. "A kormánynak van mondanivalója minden társadalmi csoport részére, és ezt meg is teszi, még ha emiatt szembe is kell kerülnie a nagyhatalmú bankrendszerrel és az általuk fenntartott hitelminősítőkkel" - mesélt tovább.

  • "Mivel címének a bóvlit adta, azt kérem olvassa el mindkét hitelminősítő indoklását" - kezdte válaszát Cséfalvay Zoltán, aki úgy érzi, senki se olvassa ezeket az indoklásokat, pedig azokból kiderül, hogy a leminősítés oka az európai gazdaság lassulása - tehát külső ok, begyűrűzött a válság.

    "Utalnak a végtörlesztésre és a válságadókra is" - tette hozzá, de gyorsan tovább is lépett a gazdasági növekedés és az államháztartási hiány ügyére. Szerinte az EU a "reformfáradtságtól" való félelmében becsült 2,5 százalék helyett 2,8 százalékos hiányt, de a kormány szerinte nem fáradt bele a reformokba, csak az ellenzék nem hajlandó értelmesen beszélni róluk.

    Zárásként azzal dicsekedett, hogy júniusban a Fitch a Széll Kálmán Terv miatt felminősítette az országot. "Ami nincsen" - kiabálta be valaki az ellenzéki padsorokból. Cséfalvayt ez nem zavarta, arról beszélt, hogy a leminősítések a szocialisták kormányzása alatt kezdődtek.

    08
  • A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció nem alapíthatott egyelőre frakciót, ezért napirend előtti mondandójukat „alternatív napirend előtti hozzászólásként” a sajtónak adták elő.

    Molnár Csaba arról beszélt, hogy az ország a szakadék széle felé rohan, és ha a kormány nem lép gyorsan, akkor bele is zuhan.

    További mondandója nagyon hasonlított arra, amit a parlamentben Mesterházy Attila MSZP-elnök is mondott: bóvli és államcsődkockázat voltak a kulcsszavak.

    Viszont felajánlotta az új párt segítségét a kormánynak a helyzet megoldására.

  • Egyre sűrűbben kell felszólalni gazdaságpolitikai témákban a kormány dilettáns gazdasági politikája miatt, kezdte felszólalását a szocialisták elnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter helyett újfent Cséfalvay államtitkárt kérdezte, hogy "minek kell még történnie ahhoz, hogy a kormány belássa, ez a gazdaságpolitika megbukott?"

    A kormány gazdaságpolitikája, költségvetési politikája megalapozatlan, és pusztulásba dönti az országot, mondta. "Magyarország Európában a gazdasági válság legnagyobb vesztese. Magyarország a nyolcadik legkockázatosabb ország, a forint pedig a térség valutáitól elszakadva folyamatosan gyengül. Magyarország kockázata a második legnagyobb ütemben nő, már 550 bázisponton áll. Október 25-én nem sikerült államkötvényeket eladni" - sorolta a problémákat.

    07

    "Nem tudjuk felhasználni az európai uniós forrásokat. A tervekkel szemben örülhetünk, ha jövőre nem lesz recesszió" - folytatta, majd azzal zárta, hogy hamarosan visszaminősíthetik az országot.

    "Bóvlikormány bóvli gazdaságpolitikája" - minősítette a kormány munkáját. "Kérem önöket, hogy térjenek észhez és változtassanak. Az országgyűlésnek joga és kötelessége arra kényszeríteni a kormányt, hogy változtasson" - mondta, és megdicsérte a kormánypárti frakciókat az eva megmentéséért.

  • Kormánypárti forrásaink szerint egyelőre nem dőlt el, hogy "a 35-40 százalékos sávban" mennyi lesz az eva jövő évi adókulcsa. A kormány, amely eredendően mindenestül megszüntetné az egyszerűsített adót, 40 százalékos adókulcsot javasolt, de a frakció ennél alacsonyabbat szeretne. Az egyeztetések még folynak, a módosító javaslatot még nem nyújtották be.

  • A kormány úgy érezte, válaszolni kell a dícséretre is. Czomba Sándor szerényen azzal kezdte, hogy az új törvény önmagában nem tudja megoldani a magyar munkaerőpiac összes problémáját, de szerinte azon segíthet, hogy több munkahely teremtődjön vagy maradjon meg.

    06

    "Valóban sok megbeszélést folytattunk különböző érdekvédelmi szervezetekkel" - ismerte be. Az új Munka Törvénykönyvének szerinte is az a lényege, hogy sokkal szélesebb körben engedi meg a különmegállapodást, a munkavállalók érdekében lehetővé téve az eltérést a szabályozástól.

  • A fideszes Kara Ákos napirend előtt bizonygatja, hogy az új Munka Törvénykönyve igenis tartalmaz garanciákat a munkavállalók védelmében, például támogatja a gyermekvállalás melletti munkavégzést, és bevezeti a védett kor itnézményét. "Határozott meggyőződésünk, hogy a magyar munkaerőpiac a magyar munkaerő számára kellően biztonságos legyen" - mondta, majd gyorsan hozzátette, hogy a rugalmasság elérése is fontos.

    05

    A garanciák közé sorolja, hogy az új törvény előírásaitól sok esetben el lehet majd térni. A Fidesz frakciója pedig egyeztetni fog a szakszervezetekkel a törvényjavaslatról, arról például már 18 szakszervezettel egyezkedtek, hogy mikor találkozzanak.

  • Kormánypárti forrásaink szerint bizonyos részletkérdésekben konfliktus alakult ki a kormánypárti frakció egyes tagjai és a közigazgatási minisztérium között, ezért lekerül a napirendről a megyei intézmények államosításáról szóló törvényjavaslat, amit a jövő héten szavazhat meg a parlament.

  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán egyből Orbán nyilatkozatának magyarázatával kezdte, szerinte az államháztartási hiány szempontjából lesz az elitklubban Magyarország, mert az három százalék alatt lesz. De egy másik elitklubnak is tagjai vagyunk, annak a négy országnak, amely képes volt csökkenteni az államadósságot.

    "Továbbra is kérem, hogy ne tessék egy mondatban kiejteni ezt a két országot" - utalt Volner görög hasonlatára. "Felesleges borzolni a kedélyeket" - mondta még erről.

    A kormánynak amúgy világos stratégiája van a bizalom visszaszerzésére, az államháztartási stabilitás, illetve a versenyképesség elérése. Emellett tartja magát az ígéreteihez, például 2013-tól nem lesznek válságadók. "Részben most vannak tárgyalás alatt" a foglalkoztatási reform részletei, tudtuk még meg.

    04
  • Volner Jánost meglepte Orbán Viktor nyilatkozata, ami szerint Magyarország az európai gazdaságok elitklubjába tartozik, pedig valójában a világ nyolcadik legkockázatosabb állama vagyunk, ezt bizonyítja a magyar kockázati felár emelkedése is. A gazdasági nehézségek oka a kormány "kudarcot kudarcra halmozó, gazdagokat támogató" gazdaságpolitikája.

    "A kockázatos, kalandor matolcsyzmust egyre kevésbé hajlandók az emberek finanszírozni" - jelentette ki, majd megemlítette, hogy úgy nőtt 1700 milliárd forinttal a magyar államadósság, hogy a kormány 2000 millird forintot fordított a csökkentésre az elvett magánnyugdíjpénztári pénzekből - amit annak idején amúgy a Jobbik is támogatott.

    03

    Volner újra javasolta a magyar államadósság újratárgyalását, ami szerinte nem az adósság elengedését jelenti. "Magyarország Európa egyik beteg embere lett" - jelentette ki. Szerinte nem szabad megvárni, amíg az EU nyomására menesztik a kormányt és helytartókat neveznek ki. "Most még van lehetőség adósságcsökkentést kérni. Ha totojázunk, el fogjuk szalasztani ezt a történelmi pillanatot" - mondta.

    Magyarország már most bajban van, mert már most sem hajlandó a piac finanszírozni az adósságait. A kérdés most már csak az, hogy a kormány kiáll-e a magyar nép érdekeiért, vagy szolgamód teljesíti a megszorításokat.

  • A spártai kormány nevében Halász János államtitkár válaszolt, aki szerint Szilágyi fél a változástól. Szeritne mindent, amit észszerűen meg lehet tenni, a kormány megtesz minden területen, sőt, az állam egyenesen helyt áll. Felelősséget kért az SZDSZ utódjaitól, az LMP-től, mert szerinte felszólalásaik egyre inkább az SZDSZ felszólalásaira hasonlítanak. Arra kéri őket, hogy ne vádaskodjanak, de ha nem segítenek, ők akkor is megteszik, amit kell.

    02
  • "Egyre ritkábban járnak a buszok, egyre fogynak az orvosok" - mondta az első igazi napirend előtti felszólalásban a brutális megszorításokról beszélő LMP-s Szilágyi László. Jut pénz a jobb helyzetben lévő devizahitelesek megsegítésére, de nem jut egészségügyre, kultúrára, kutatásra és még sok minden másra.

    01
    Fotó: Huszti István

    De ez még csak a kezdet volt, Szilágyi új műszót vezetett be a kormány politikájával kapcsolatban: szeritne ez a Taigetosz-gazdaságpolitika, melynek jelszava, hulljon a férgese. Szomorú, de szerinte erre az államra nem számíthatunk.

    Ígértesen kezdődik a mai ülésnap!

  • Még sem kezdődött az ülés, máris volt egy napirend előtti felszólalás, ezúttal alternatív formában: az egyelőre nem létező Demokratikus Koalíció frakció frakcióvezetője, Molnár Csaba a sajtószobában arról beszélt, ha a kormány változtat gazdaságpolitikáján, számíthat az ő segítségükre is, de a kormánynak világossá kell tennie, miben vár segítséget. Talán olvasta a DeDi ma reggeli cikkét?

    Elmondta azt is, ezentúl minden hétfőn lesz alternatív napirend előtti, egészen addig, amíg meg nem alakul a parlament, és ugyanezt az ülésteremben csinálhatják majd.

  • Rémültebbek vagyunk a fénykorát élő Pető Ivánnál is: vajon a kormány képes lesz-e ma akkora parlamenti bravúrt bemutatni, hogy a pénzpiacok megnyugodjanak és elinduljon a kilábalás. Annak fényében, hogy Szíjjártó Péter délelőtt még lendületesen IMF-ezett, a dolog kétesélyes, de mi jó drukkertípusok vagyunk.

  • Elempés felszólalással indul a parlament maratoni, ötnapos ülése, Szilágyi László veti napirend előtt a kormány szemére, hogy a közszolgáltatások lebontása évtizedekre visszaveti az országot. Őt a jobbikos Volner János követi, akit az érdekel, hogyan kívánja beindítani a kormány a magyar gazdaságot, egyben helyreállítani a megroggyant bizalmat. A fideszes Kara Ákos ezzel szemben a múlt hét fő témáját, a Munka Törvénykönyvét veszi fel, amiben a munkavállalóknak adott garanciákat vél felfedezni. "Bóvlikormány, bóvli gazdaságpolitika" - szól be ezután a kormánynak a szombati pártkongresszus utáni magabiztossággal a szocialisták elnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila, akire a kereszténydemokrata Harrach Péter "a kormány betartja ígéretét" címen kontrázik.

  • Az LMP nevében hétfőn Ertsey Katalin interpellálja Matolcsy Györgyöt. A gyermekét egyedül nevelő képviselőnő az iránt érdeklődik, hogy mikor nevezik ki a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztost, vagy tán nem is cél a dolgozó anyák és a további gyermekvállalás segítése? Őt két szocialista követi, Garai István Levente megy szembe némileg Farkas Gergely interpellációjával is, amikor azt kéri számon a kormánytól, hogy jövőre a TB kevesebb pénzzel támogatja azoknak a gyógyszerhez jutását, akiknek "az életmódját és gyógyszeralkalmazási módját" nem tartja megfelelőnek a kormány. Párttársa, Nyakó István az egyházi törvényről kérdezi Navracsics közigazgatási minisztert. Az interpellációk sorát a Jobbik felszólalása zárja, Korondi Miklós a MÁV-ot vizsgálná egy országgyűlési bizottságban. Ha jut rá idő, párttársa, Németh Zsolt érdeklődne a belügyminiszternél "bombagyártásért szabadláb?" címen.

  • Egy eddig méltatlanul ritkán felszólaló sztárját állítja csatarendbe a szocialista párt a hétfői interpellációk nyitányaként, Szanyi Tibor "Tőszdézünk? Tőzsdézünk?" címen vonja felelősségre magát Orbán Viktort. Másodikként a jobbikos Farkas Gergely kéri számon a nemzetierőforrás-miniszteren, hogy a kormány semmit sem tesz a gyógyszerfüggőség visszaszorításáért. A kormánypárti öninterpelláció előadója a héten Tiba István, aki arra kíváncsi, hogy "számíthatunk-e a támogatási szerződés megkötésére". Meg lennénk döbbenve, ha nem kapna kielégítő választ, legyen az akár igen, akár nem.

  • Hétfőn szavaznak az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról is. Ezek közül az eva sorsa okozhatja a legnagyobb izgalmakat, a kérdéssel két módosító indítvány is foglalkozik. Koszorús László javaslata alapján január 1-től egyszerűen megszüntetnék az evát, míg a kereszténydemokraták az áfaemelésre tekintettel 30-ról 35 százalékra emelnék az adó mértékét. A kormány az eltörlést támogatja, a kormánypárti frakciók inkább a lépcsőzetes kivezetés hívei, jövőre még tartanák az adót. Időközben megszületett a kompromisszum, marad az eva, csak emelkedik a kulcsa, de még nem tudni, mennyire.

  • A törvényalkotási roham és a lényegi módosítások hete

    Negyedik hetébe lép a parlament törvényalkotási rohama, a héten ötnapos ülés lesz. Hétfőn államosítanak és új törvényt alkotnak az Alkotmánybíróságról, utána lényegi pontokon változtatnak a korengedményes nyugdíjról és az ügyészségről szóló javaslatokon. Kedden a köznevelési törvényt, pénteken az önkormányzati törvényt tárgyalják, csütörtökön pedig megtartják a költségvetés részletes vitáját is.